Párbeszéd a liturgiáról – Böjti kenyér
Az Egyiptomból kiszabadult és a pusztában negyven éven át vándorló Mózes, valamint a választott nép Istentől napról napra „égi kenyeret” kap, a mannát.
Fehérváry Jákó OSB
Párbeszéd a liturgiáról – Testvéri szeretettel
Az Úr imádsága, a Miatyánk, ez a Jézustól kapott könyörgés az imák imája számunkra. Mélyen kapcsolódik a keresztségben elnyert istengyermekségünkhöz.
Párbeszéd a liturgiában (9.): Ég és föld
Keresztény életünk egyik leginkább zavarba ejtő paradoxona, hogy Isten, akit szeretünk, akinek szolgálatába szegődünk, akit szeretnénk megismertetni a többi emberrel, láthatatlan.
Párbeszéd a liturgiában (8.): Ezek az evangélium igéi
A szentmise elejétől a végéig történés, párbeszéd. Mint minden párbeszédben, itt is vannak lényegesebb pillanatok. A szentmise két fő részének, az ige liturgiájának és az áldozat liturgiájának is megvannak a maga csúcspontjai, amelyek fókuszáltabb figyelmet, odaadást kívánnak tőlünk.
Nagy Szent Gergely és a liturgia
A római liturgia történetéből
Nagy Szent Gergelyt (540–604) egy átmeneti kor pápájaként is szoktuk aposztrofálni. Őt hívjuk az utolsó egyházatyának. Személyében valóban az ókeresztény kor egyházától búcsúzunk, és átlépünk a középkor egyháztörténetébe.
A köztudatban úgy él, mint akinek nagy ívű liturgikus reformok fűződnek tevékenységéhez. Egy, az életrajzában szereplő epizód miatt a hagyomány neki tulajdonítja a róla elnevezett gregorián énekkincs összegyűjtését, leírását és a liturgiába való beépítését. Szintén az ő nevét hordozza az úgynevezett Sacramentarium Gregorianum, az a liturgikus könyv, amelyet I. Adorján pápa küld el Nagy Károlynak, aki birodalmában ezt a könyvet használja föl kiindulópontul a liturgia egységesítéséhez.
Egységben
A római liturgia történetéből
Arra törekedjetek, hogy Eucharisztiátok egy legyen. Egy ugyanis a mi Urunk, Jézus Krisztus teste, és egy a kehely az ő vérének egységére, egy az oltár, ahogyan egy a püspök a presbitériummal és a diakónusokkal, hogy Isten szerint cselekedjétek, amit cselekedtek. Az ókori egyház számára evidenciának számítottak Antiochiai Szent Ignácnak ezek a szavai: csak az egységben, a püspök körül létrejövő igaz hitű egyházi közösségben van létjogoultsága a szentmise ünneplésének.
Nagy Szent Leó és a liturgikus év teológiája
A Római liturgia történetéből
„Krisztus életének misztériumai alapozzák meg mindazt, amit most Egyháza szolgái által a szentségekben kiszolgáltat, mert »ami Üdvözítőnkben látható volt, átment a szentségekbe «” – olvassuk a Katolikus Egyház Katekizmusában (n. 1115). Az utolsó félmondat idézet Nagy Szent Leó egyik, mennybemenetel ünnepén elmondott beszédéből.
Az V. század közepére, amikor Leó elfoglalja Péter székét, tulajdonképpen már kialakul a liturgikus esztendő, a legfontosabb két ciklusával, a karácsonyi és a húsvéti ünnepkörrel. A szent pápa munkásságának éppen a liturgikus esztendő ünnepeihez kötődő homíliák a legszebb gyöngyszemei, amelyek nem pusztán nagyszerű rétori és lelkipásztori vénájáról tesznek bizonyságot, de azt is jól mutatják, hogy a liturgia ünnepléséből kiindulva lehet talán a legelevenebb teológiát művelni.
A Konstantin utáni kor
A római liturgia történetéből
A szerzetesség születése a Krisztus utáni IV. század elejére tehető. A korai szerzeteseket – a remetéket és a közösségben élő úgynevezett cönobitákat – a mai monasztikus szerzetesség, Szent Benedekhez hasonlóan, elődjének tekinti.
A monasztikus szerzetességhez kapcsolódó egyik legfontosabb kép a liturgia kiváltságos ápolása. Vajon hogyan tekintettek magukra ilyen szempontból az ókori egyház első szerzetesei?
