Nagy Szent Leó és a liturgikus év teológiája

„Ami Üdvözítőnkben látható volt, átment a szentségekbe” – foglalja össze tömören Leó. Amikor a latin sacramentum szó többes számát használja, nem egyszerűen a mai értelemben vett hét szentségre gondol (a szentségek hetes számának végleges megállapítása a trienti zsinaton történik meg). Ő és a vele egy időben működő hittudósok ekkor a szentségek alatt még mindazt értették, ami az egyház, vagyis a Szentlélek jelen idejében újra hatékonyan jelenvalóvá tette a Krisztusban egyszer s mindenkorra beteljesült üdvösséget.


Így lehet szentséggé, sacramentummá a liturgikus esztendő is a maga ünnepeivel, amikor a hívő nemcsak újra átélheti az üdvösség eseményeit, hanem részesévé is válhat azoknak, a megtestesüléstől egészen a pünkösdig. Innen eredeztethető, hogy Leó prédikációiban jelen időben beszél a Jézusban bekövetkezett üdv-eseményekről, a hodie, a mai nap pedig liturgikus teológiájának alapja lesz. „Örvendezzünk, szeretteim – mondja első karácsonyi beszédében –, mert ma született a mi Megváltónk!” Egy, ugyanezen az ünnepen elhangzott másik beszédében pedig így szól: „Úgy tűnik, hogy az Úr születését, amikor az Ige testté lett, most nem mint egy múlt eseményt idézzük fel, hanem mintegy jelenvalóként látjuk saját szemünkkel.”

Nagy Szent Leó pápa ugyanarra hív bennünket, amire Szent Pál apostol is szólított hamvazószerda liturgiájában: „Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja!” (1Kor 6,2). A liturgia csak láthatóvá, kézzelfoghatóvá teszi keresztény életünknek azt a sürgető tényét, hogy ne tegnap és ne holnap éljünk, hanem az üdvösség jelen idejében. Hodie, ma!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..