Húsvét előíze

Énekünk első része szép, kettős gondolati párhuzammal mutatja be ezt az istendicsőítést: „Ki az égben királyi széken, a földön pedig a vemhén hordoztattál, Krisztus Isten, az angyalok dicséretét és a gyermekek hódolatát fogadtad.” Tudjuk, hiszen naponta imádkozzuk a hitvallásban, hogy Jézus „a mennyből alászállott”. Ugyancsak imádkozzuk, hogy feltámadása után „fölment a mennybe, és ül az Atyának jobbján”. Előzetesen is ott volt, hiszen ő – amellett, hogy magára vette emberi természetünket – tökéletesen Isten is. Ennek fényében jogos az ének megfogalmazása, hogy „az égben királyi széken” ült. Így őt is megillette az állandó istendicsőítés, különösképpen a próféta által említett háromszor szent ének (Iz 6,6).

Ugyanakkor a virágvasárnapi evangéliumból tudjuk, hogy Jézus a jeruzsálemi bevonuláskor elfogadta a hódolatot az emberektől is (Jn 12,13). Igaz, énekünk csak a gyermekeket említi, s talán azért teszi ezt, mert ők a legártatlanabbak, akiknek legtisztább az istendicsőítésük. Szokásától eltérően tette ezt Jézus, hiszen azért jött e világba, hogy megdicsőítse az Atyát a földön (Jn 17,4); ő maga nem akart dicsőítést elfogadni az emberektől (Jn 5,41). Ha most mégis megtette, azzal már előre mutatott: hogy amikor szenvedni látják a legmélyebb emberi megaláztatások közepette, akkor is tudják róla, ő ezt önként vállalta, nem emberek kényszerítették rá.


Érdemes arra is felfigyelni, hogy az angyalok és az emberek dicsőítése mennyire egybefonódik a jeruzsálemi bevonulásnál: „Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!” (Mt 21,9). A mondat második része már elhangzott a betlehemi születéskor is, amikor az angyalok zengtek dicsőséget Istennek (Lk 2,14). Az ének második része a legmagasabb fokú istendicsőítéssel adja meg az előző, hosszabb rész értelmét: „Áldott vagy te, ki eljöttél Ádámot feltámasztani.” Valóban az áldásmondás a legszebb imádság, amelyhez már emberi érdek nem is kötődik. Nem kérünk benne. Egyszerűen csak dicsőítjük Istent.

Énekünk alapján arra az Istenre mondjuk az áldást, aki azért jött, hogy Ádámot feltámassza. S ez, minden további magyarázkodás nélkül, az összes emberre vonatkozik. Mint ahogy Ádám az egész emberiséget képviselte a bűnbeeséskor, most a feltámasztásnál is benne rejtőzik minden ember (1Kor 15,21–22). Ezért látjuk húsvéti ikonunkon, hogy az alvilágból fölemelkedő Krisztus őt fogja kézen, hogy kiszabadítsa az ószövetségi igazakat.

Íme, az istendicsőítéssel együtt már érezhetjük húsvét előízét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..