Nagy Szent Gergely és a liturgia

Noha a történészek mára megegyeznek abban, hogy sem a gregorián ének születése, sem az említett liturgikus könyv összeállítása nem köthető közvetlenül a szent pápa működéséhez, levelezéséből kiderül, hogy szívügye volt a liturgia egységes ünneplése az általa irányított egyházi területen, így a hagyomány méltán tekinti őt az egységes római liturgia „ősatyjának”.

Ritkán emlékezünk meg arról, hogy a Kyrie eleison éneklését valószínűleg ő vezeti be a szentmisébe, illetve annak második akklamaciója – a Christe eleison – szintén az ő nevéhez fűződik, így ennek az eredetileg Isten irgalmát kérő liturgikus éneknek krisztológiai színezete lesz.


Nagy Szent Gergely Dialógusok című hagiográfiai munkája (ennek második könyvében találjuk Szent Benedek életrajzát is) számos liturgikus elemet tartalmaz. A Dialógusok negyedik könyvében a tisztítótűzben szenvedő lelkekért bemutatott szentmisék fontosságát különösen is olvasói lelkére akarja kötni a pápa. Ez egy jelentős liturgiatörténeti fordulat jele: a szentmise érdemszerző jellegének hangsúlyozásával megnyílik az út a különféle szándékokra, különösen az elhunytak lelki üdvéért bemutatott szentmisék, valamint a magánmisék és a naponta bemutatott misék előtt. Ez nemcsak a szentmise felfogásában, de a kolostorok és a papság életében is számos változást fog hozni a középkor folyamán.

Végül érdemes megemlíteni, hogy Nagy Szent Gergelyt szerzetesként találta meg a püspöki szolgálat, a monostor békéjét és szemlélődő életvitelét kellett felcserélnie a lelkipásztori és vezetői teendők sokféle kihívásával, lelki szétszórtságot okozó tevékenységével. Pápai szolgálata folyamán többször is nosztalgiával emlékezik vissza a monostorban töltött békés évekre. Ebben a szétszórtságban Gergely számára a liturgia végzése jelenti a szemlélődés, a béke és az imádság utolsó mentsvárát.

Sok lelkipásztor számára hoz a mai kor szétszakítottságot, ezerféle találkozást, feladatot. Jó volna, ha a liturgia nem pusztán egy újabb feladatot jelentene, hanem – Gergelyhez hasonlóan – számunkra is a béke és a csend szigete lehetne.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .