A kulturális aszkézisről és a szabadságról

Beszélgetés Dejcsics Konrád bencéssel – A fiatal bencés szerzetes Vas megyéből, Szombathelyről származik. Apai ágon a nyugati országhatár mentén élő horvát elődökre tekint vissza. A Dejcsics név valószínűleg a deutsch német kifejezésre utal, elképzelhető, hogy sváb vagy osztrák eredet is fölismerhető a családban, bár nemzedékek óta magyar tudattal élnek.

Füle rajta volt a malomjáraton

960 éve működik az örvényesi vízimalom – Nyár: szabadság, nyaralás, pihenés. Leginkább ezekkel a fogalmakkal kapcsolódik össze. S elfeledkezünk arról, hogy ebben az időben – hagyományosan Péter-Pál napján, június 29-én – kezdődik az aratás, s augusztus 20-ra, Szent István napjára már magtárakban a termés, megsütik az új kenyeret. A búzát, mára sajnos kihaló elnevezéssel, a régiek életnek nevezték. A kenyér Isten ajándéka, amelyért az ember keményen megdolgozik. Örvényesre látogatunk, ahol az ország legrégebben, 1985 óta ipari műemlékként működő vízimalma dohog. Pál Imre, a malom üzemeltetője és kezelője kalauzol minket.

Ferenc pápa enciklikájáról Hölvényi György

A közelmúltban jelent meg Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikája, amely a teremtett világ mára globálissá váló veszélyeztetettségére figyelmeztet. A téma időszerűségét jelzi, hogy december elején Párizsban összeül a klímaváltozással foglalkozó világkonferencia. Hölvényi György kereszténydemokrata képviselővel, az Európai Parlament Környezetvédelmi Bizottságának tagjával az enciklika kapcsán a korunkat egyre inkább fenyegető környezeti károsodásokról, s – ahogyan a pápai dokumentum rámutat – ennek társadalmi-kulturális hatásairól beszélgettünk.

Megérkeztek

Gyalogzarándokok bencés nyomokon – Harsogóan élénk színekkel közelít a júliusi nyár. Túl vagyunk az elmúlt napok fullasztó hőségén, majd a lezúduló viharon, amely után megenyhült az idő, vége a várakozásnak, mikor hagy alább az elviselhetetlen afrikai tikkadtság, mintha a levegőből elfogyott volna az oxigén.

Ezer év után – reménységgel

Az óbudai plébánia jubileuma – Ezer év. Könnyedén kimondjuk, de ha belegondolunk, micsoda időtenger! Az óbudai Szent Péter és Pál plébánia millenniumi éve tavaly kezdődött, s idén június 28-án Erdő Péter bíboros mutatja be a szentmisét a templom búcsúján. Ezzel azonban nem fejezik be a jubileumi ünnepségsorozatot, mondja Tercsi Zoltán plébános.

Milyen hosszú az út Salamonig?

Humanitárius segítség Ukrajnának – Nyolc kamion gördült ki június 3-án reggel az egyik budapesti raktárközpontból. Százhuszonhat tonna humanitárius segélyszállítmányt vittek Ukrajnába, mintegy százharminckétezer euró értékben. A Karitatív Tanács öt tagszervezete (a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány), valamint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Johannita Segítő Szolgálat és a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat által gyűjtött adományok Kárpátaljára és a Kárpátokon túli területekre egyaránt eljutnak. Budapesten Soltész Miklós, az EMMI egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára indította útjára a szállítmányt, majd fogadta – ukrán vezetők társaságában – a határ túl­oldalán a konvojt. Eddig a hír. Écsy Gábor atya, a Katolikus Karitász országos igazgatója társaságában elkísértük az autóoszlopot.

Csehimindszent üzen: Isten fiatal, övé a jövő

Mindszenty József hercegprímás szülőfaluja Vas megye déli részén, Kemeneshát szelíden dombos vidékén húzódik meg. A fiatal pap száz évvel ezelőtt itt mutatta be újmiséjét, ötven esztendeje aranymiséjét az amerikai követség önkéntes fogságában, s negyven éve hunyt el kényszerű emigrációban. A falusi templomot, ahol megkeresztelték, az évfordulók alkalmára kívül-belül felújították, s július 4-ére a püspöki kar országos zarándoklatot hirdetett Csehimindszentbe. Május 29-én szentelte újjá a templomot Veres András szombathelyi megyés püspök. A bíboros szülőházát két évvel ezelőtt visszaállították egykori stílusába, s emlékmúzeumot rendeztek be, ahol a Terror Háza Múzeum történeti kiállítása látható. Azt tervezik, a melléképületet is felújítják, közösségi térként szolgál majd, a hatalmas kertben pedig cserkészparkot, ifjúsági táborhelyet alakítanak ki.

Viszi a vonat a lélek hátizsákját

Jubileumi búcsú Csíksomlyón – „Oltalmad alá futunk”: ez volt a csíksomlyói pünkösdi búcsú jelmondata. Idén ötszáz éves a somlyói Mária-kegyszobor, és az évforduló alkalmából a zarándokok külön pápai áldásban is részesültek. Több százezren érkeztek a jubileumi búcsúra, melyen Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatta be az ünnepi szentmisét. Az eseményre a magyar kormány támogatásával felújították a Makovecz Imre tervei alapján készült Hármashalom-oltárt.