Ezer év után – reménységgel
Vadászjelenetes kőfaragás az óbudai káptalani városrészből
XII. század, másolat (Fotó: Cser István)

 

Ősz elején, szeptember 8-ához kapcsolódik a kiscelli oltár búcsúja. A tavaszi hónapokban előadás-sorozatot hirdettek meg – ennek témája kötődött Óbudához, s olyan kiemelkedő személyiségeket hallhatott a közönség, mint Barna Gábor néprajztudós professzort és másokat. Ősszel folytatódnak az egyházi és egyetemes kultúrtörténetet tárgyaló délutánok.
Ritkaság, hogy egy plébánia alapításának ezeréves jubileumát ünnepelje. Mennyiben van ennek hatása a mára? – kérdem Tercsi Zoltánt. A plébánia barokk épületét éppen tatarozzák, a templom felújított állapotban emelkedik az Árpád híd mellett. „Lelki és szellemi értéket jelent, hogy az óbudai kereszténység egyidős a magyar kereszténységgel” – mondja a plébános atya. – „Szent István 1015-ben alapította a plébániát. Erről a Képes Krónika 39. fejezetében olvashatunk.  Az államalapító király a bolgár hadjárat után hozta létre az óbudai társas káptalant, s ehhez kötjük a plébánia alapítását.”
Majd így folytatja: „Óbudán fontos a múlt értékelése. Sőt, a keresztény hagyományok korábbi időkre tekintenek vissza. Jelentősek a római kori emlékek, akár Aquincumra, a polgárvárosra, akár a katonaváros maradványaira gondoljunk. Mindkét helyen föltártak keresztény nyomokat.”
A török időkben teljesen elpusztult Óbuda, szinte a semmiből kellett megindítani az életet, mint az ország hódoltsági területén általában. Óbuda feléledésében jelentős szerepet játszott a kegyúri Zichy család. Ők hívtak Bajorországból, Tirolból telepeseket, s a német ajkú lakosság építette újjá Óbudát, amely folytonos fejlődésével vált olyanná, amely városképre még emlékezhetnek az idősebb nemzedékek. Ezt a világot – a német hangulatú, sramlizenés, kisvendéglőkkel teli, emberléptékű, Krúdy műveiből ismerős – városrészt letarolta a modern kor: a kommunista évtizedek sematikus diktatúrája. Ne gondoljuk, hogy falu- és városrombolás kizárólag Romániában folyt.
„Ezzel a közösségi életet is szétzilálták. Már száz évvel korábban – részben a nagymértékű iparosítás miatt – Óbuda egészen átalakult; új városrészek épültek, hatalmas gyárak emelkedtek, s a hagyományos német – sváb – közösség a betelepülő munkásrétegekkel keveredve új arculatot öltött.”
A második világháború után az óbudai német ajkú férfilakosság nagy részét kényszermunkára hurcolták a Szovjetúnióba. Elég volt a német hangzású név ahhoz, hogy a messzi keleten pusztuljon el valaki. A békásmegyeri németeket pedig Németországba telepítették ki. Valamennyiük bűne annyi volt, hogy éltek.
Az ezer évre gondolva fölvetődik a kérdés: vajon az óbudai alapítás a Szent István korában elrendelt tíz falunak egy templom sorba illeszkedik-e? „Kiemelt helynek számított – magyarázza Zoltán atya –, talán azért, mert – amit a régészek, történészek egy része még ma is vitat – a közelben királyi központ működött. Fehéregyháza néven emlegetik az ősi óbudai részt, ahol a hagyomány szerint eltemették Árpád fejedelmet, később pedig templom épült a Szűzanya tiszteletére, amely jelentős zarándokhellyé vált. A következő évszázadokban a pálosok emeltek ezen a helyen fontos kolostort és templomot, de ez is elpusztult a török időkben.”
Az óbudai társas káptalannak kiemelt szerep jutott a korai magyar királyság életében. Nemcsak iskolát tartottak fenn, a többi káptalanhoz hasonlóan, hanem királyi okmányokat is kibocsájtottak, tehát hiteles helynek számított. A hiteles hely a mai közjegyzői feladatokat látta el.
A templom oldalánál lévő kövön (első pillantásra eldönthetetlen, vajon sírkövet vagy emlékkövet látunk-e) Antonio Bonfini nevét olvashatjuk. „Az itáliai történetíró – aki Mátyás idejéből ismert – többször megfordult Óbudán, s ezen megfontolásból gondolták eleink, hogy Óbuda központjában emlékkövet állítsanak a historikusnak.”
Óbudán emelkedett a királynék egyik vára. A mai református templom és parókia épült fel azon a helyen, ahol az erősség állt. „Ennek közelében, a mai katolikus plébániától néhány utcával odébb jelentős klarissza kolostor és templom épült – kalandozunk tovább a múltban Zoltán atyával. – Károly Róbert felesége ebben a kolostorban töltötte élete utolsó szakaszát. Házi oltára, amely jelentős középkori művészeti emlékünk, ma a New York-i Metropolitan múzeumban látható. (A hírlapírónak óhatatlanul a kulturális gyarmatosítás emberi történelmet mindig átszövő ismétlődése jut eszébe – hogy más vonatkozásokról mértéktartóan hallgasson.)
De térjünk át a mára. Tizennyolc-húszezer megkeresztelt katolikus él a plébánia területén. „Jelentős ez a szám, különösen az elmúlt negyven évben épült lakótelepet figyelembe véve. A hívők egy része a panelházakban él. Néhány helyen találkozhatunk még régebbi épületekkel, valamint kertes házak is előtűnnek Óbuda ezen részén.
A lakótelepek általában – szociológiai műszóval – heterogén, vallási szempontból nagyrészt közömbös összetételűek voltak. Kialakult-e az idők folyamán olyan réteg, amely gyakorolja kereszténységét? Tercsi Zoltán erre a következőképpen válaszol: „Az óbudai lakótelep története kissé különbözik más lakótelepek sajátosságaitól. Elsősorban azokat költöztették ide, akiknek házait, lakásait Újpesten és Kispesten szanálták. A kertvárosi emberek közül számosan megtartották korábbi életformájukat, hitéletüket.”
Az óbudai plébánia régtől fogva kápláni helynek számított, az elmúlt húsz évben azonban már nem szolgált itt fiatal pap. „Segítségemre van azonban a diakónus atya,
Dr. Tomkó László, aki 1997 óta működik a plébánián a belgyógyász főorvos. Nagyon jó munkatársra találtam benne, főként a temetésekben, a betegellátásban, a katekézis során nyújt segítséget, de az irodai szolgálatból is részt vállal.”
Néhány lelkipásztor rendszeresen vagy alkalmilag segít ki a templomban. Köztük Vukovics Milán ferences, akinek több mint egy évtizedes szolgálata most ér véget, ugyanis kinevezték az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium igazgatójának. A közelben élnek a szalézi atyák, rájuk mindig számítani lehet. A rendházukkal szemben lévő Szent Margit kórház lelki ellátását is magukra vállalták.
A plébánián több egyházközségi csoport működik. „A legismertebb talán a templom ének- és zenekara, amely az elmúlt húsz évben az Albert Schweitzer nevet vette föl. Vezetője, Kenessey László karnagy immár három évtizede működik nálunk. A jubileumi évben rendszeresen tartanak egyházzenei áhítatot. A magas színvonalú zenei programokra olyanok is eljönnek hozzánk, akik addig talán még nem is jártak ilyen helyen, de megragadja őket a templom szép, szakrális háttere – s ez az evangelizáció egyik első lépcsőfokának számít.” Az óbudai templom kiemelt művészi érték, jelentős barokk alkotás.
Az eleven plébániai életből Zoltán atya a karitászcsoportot, majd a bibliakört említi. „Tagjaival hetente tartunk bibliaórákat, s örömömre újabban egyre több fiatal is jelentkezik. Ezt azért fontos kiemelni, mert a bibliakör inkább az idősebbek érdeklődésére tart számot. Igyekszem olyan témákat választani, amelyek mindenki számára érdekesek lehetnek. A jubileumi évben meghirdettem egy egyháztörténeti sorozatot, ez utal az ezeréves múltra, most pedig liturgikus sorozat kezdődött el.”
Jelentős az a fiataloknak szervezett katekézis – féléves kurzus –, amely a szentségi életre készít fel. Évente több hasonló csoport indul, általában tizenöt-húsz érdeklődővel. „Néhányak számára ez egyben jegyesoktatás is.”
Jól működik az egyetemisták csoportja. Velük havonta találkozik Zoltán atya. „Fontos, hogy a fiatalok a maguk érdeklődési körében, de ahogyan szélesedik szellemi látókörük, egyre jobban elmélyüljenek a hitben.” Újabban – Ferenc pápa enciklikája alapján – sorozatot indítottak a hitről, s bioetikai előadásokon is részt vehettek az érdeklődők.
„Hittanosaink jó része a Péter Pál iskolába jár. Az iskolát a plébánia hozta létre húsz évvel ezelőtt, később a szalézi rend vette át fenntartását. A gyerekek jó része a plébánia családjaiból kerül ki. Nemrégen volt elsőáldozás, harmincöt fiatal járult a szentséghez.”
Két másik iskolában látja el még a hitoktatást a plébánia. Az egyiket néhány éve átvette a baptista egyház. „Továbbra is zavartalanul működik a katolikus hittan. S az elmúlt két esztendő pozitív tapasztalata – amióta bevezették a kötelezően választható hitoktatást –, azt mutatja, egyre többen választják a hittant. Számuk ugyan még nem éri el az ötven százalékot az osztályokban, de a korábbi helyzethez képest mindenképpen jelentős – kétszeres-háromszoros – emelkedés mutatkozik.”
A plébánia ad otthont a kamilliánus orvosok közösségének. „Ez jelentős mértékben Tomkó Lászlónak köszönhető. Templomunkba jó néhány orvos, gyógyszerész és az egészségügyben tevékenykedő hívő jár. A kamilliánus rend tagjai több, jótékonysági céllal rendezett akcióban is részt vállalnak. György Alfréd kamilliánus atya jelenleg a bécsi rendházban él, de minden évben ő mutat be szentmisét a közösségnek, előtte pedig többnapos lelkigyakorlatot tart, s ezen alkalmakkor kiszolgálja a betegek szentségét.”
Az idősek, betegek lelki- gondozását – más plébániákhoz hasonlóan – Óbudán is kiemelt feladatnak tartják, annál is inkább, mert ennek szép hagyományai vannak.
Zoltán atya nem rendelkezik adatokkal arról, mennyi gyerek születik a plébánia területén, de – és ez elgondolkodtató – „nyilván jóval többen látják meg a napvilágot katolikus családokban annál, mint amennyi újszülöttet megkeresztelnek. Évente átlagosan hetvenen veszik fel a szentséget. A temetések száma ugyanakkor százharminc körül mozog. Sajnos vannak olyan családok, ahol nem temetik el az elhunyt hozzátartozót; hiába volt katolikus, s őrizte a hitét, a rokonok nem gondoskodnak a katolikus szertartásról.”
Mindez sokatmondó, elszomorító. Mégsem ragadunk meg a lélekapadó jelenben, a plébános atya a pillanat valóságát ezeréves távlatban szemléli: „Ez az idő számos megpróbáltatást, szenvedést hozott a magyar nép számára. Több alkalommal szinte a megsemmisülés határára kerültünk. Az ezer év nagy tanulsága azonban, hogy elődeink újra föl tudták építeni a hazát, a magyar keresztény kultúrát. Látjuk napjaink problémáit: az elvilágiasodást, a hit elhagyását, sőt elvesztését. Mindez katasztrófa felé mutat, ám nem csüggedhetünk, az újjáépítést meg kell kezdenünk. Az egyház minden helyzetben megtalálta az útját, megtalálja, hogyan kell lelkileg megerősíteni az embereket abban, hogy értelmessé, lélek-magassá tudják építeni az életüket. Keresztény fogalommal metanoiának, ­megtérésnek, a hit megújulásának nevezzük ezt. Szent II. János Pál pápa az újraevangelizáció fogalmát említette, s ezt szeretnénk a plébánián az ezer év egyik fő üzeneteként gyakorlattá váltani. Biztos vagyok ugyanis abban, a modern élet keretei között is megtalálhatja az ember a remény útját, s képes létrehozni és ápolni a modern keresztény kultúrát.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.