Elmer István

Bemutatkozásra kértek fel az Új Ember honlap szerkesztői. Először meglepett a kérés, hiszen közel harminc esztendeje dolgozom az Új Ember szerkesztőségében. Ennyi idő talán elegendő arra, hogy hétről hétre megjelenő írásaimat – s ezeken keresztül az újságírót – megismerhessék. Aztán eszembe jutott: nagyon is helyénvaló a bemutatkozás. Hiszen újságunk elektronikus változatát olyan nemzedékhez tartozók olvassák, akikhez a nyomtatott változat nem jutott el, a technikai szempontból másféle médiumokat ellenben előszeretettel „simogatják ki” telefonjukon. Ha ennyi szükséges, hogy hitem és értelmi meggyőződésem szerint az Igazságot közvetíteni lehessen, örömmel teszem. S kívánom, honlapunkat legalább annyian olvassák, amennyi fiatalt – és kevésbé fiatalt – látok mindig ügyködni elektronikus „oldalfegyverével”.

Az emberről, mindig korszerűen – Dante nyelvén

Szerző:

Hat magyar képzőművész római kiállítása – Hétszázötven évvel ezelőtt, amikor Dante született, Assisi Szent Ferenc már nem élt, de virágzott a ferences rend, a domonkos Aquinói Szent Tamás akkor állt neki nagy műve, A teológiai foglalata írásához, Duns Scotus talán egy évvel később született, hogy Tamással vitázva más úton jusson el a dogmák igazságához, Galileit megelőzve ismert volt az elmélet, mely szerint a Föld forog a Nap körül, véget ért a pápaság és császárság küzdelme az egyházi kinevezések körül, az úgynevezett invesztitúraharc, Giotto két évvel később született, hogy Assisiben megfesse a Szent Ferenc életét megörökítő freskósorozatát, fölfelé ívelt a szellem, érzékennyé vált a kor néhány szelleme (mint minden korban), hogy az emberről a teljesség körében gondolkozzon.

Az anya útja

Szerző:

Püspökszentlászló, Életrendezés Háza. Nyolc stáció a domboldalon. Kertészfi Ágnes üvegművész, Novotny Béla építész közreműködésével Mária életútjának nyolc állomását idézik meg. Az idén elkészült, de hivatalosan csak jövő tavasszal átadandó meditációs út az Életrendezés Háza fennállásának huszadik, az alapító Vácz Jenő atya születésének századik évfordulójára elnyert Leader pályázati összegből készült el. S végigjárjuk az utat, csöndes gondolatokkal.

Ha merünk szeretni – Megnyílt az irgalmasság kapuja

Szerző:

Az éjszaka még ránk szorul. A sötétség fordítja oda tekintetét. Üres utcák, tapogatódzó fények az utak mentén. Aztán feltűnik az autóbusz, csomagtartója, ajtaja nyitva, várakozik. Vár azokra, akik ebben a hajnali órában érkeznek, a sötétség, a barátságtalan decemberi éjszaka ellenére. Az ember – különösen a mai kor embere, így érzékeljük – elsősorban a látvánnyal és a mozgással fogalmazza meg helyét és akaratát a világban. Így fejezi ki önmagát és viszonyait. Persze mindez talán elvontan hangzik. Megvalósulása azonban nagyon is érthető. A Misszió Tours utazási iroda lehetővé tette, hogy zarándokok egy csoportja december 8-án személyesen legyen jelen a római Szent Péter téren, a mozgással, az odautazással kifejezve zarándoklelkületét, a helyszínen pedig a közvetlen látvánnyal erősítve hitét. Azt a hitet, amely a szentatya, Ferenc pápa által e nappal meghirdetett irgalmasság évében el kell hogy érje – értelmünkön túlmenően – akaratunkat az aktív szeretet gyakorlásában. A szentatya ráhelyezi kezét a Szent Péter-bazilika súlyos bronzkapujára, s a két szárny ettől a finom mozdulattól megnyílik; tízezrek várnak a téren és a környező utcákban, s majd az év folyamán milliók, hogy átlépjenek az irgalmasság kapuján. Gesztus ez, tudja mindenki, de annak a szándéknak eleven gesztusa, hogy magunkban kell megnyitnunk azt a kaput, s magunknak kell – cselekedeteink által – belépnünk rajta.

Az a néhány nap…

Szerző:

Az egyedül maradt menekültgyerekek otthonában – Gyerekek az országút szélén… Valahol Európában. A régi film jut eszembe, amikor Hódmezővásárhelyen, a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató gyermekotthonában járunk. És a szemeket látom. Nem tudom elvonni magamat annak a fiúnak a tekintetétől, aki csak ül a társalgóban, combjára helyezett kezével, merev tartással, merev tekintettel – benne már a múlt. De micsoda múlt? Az egykori film a háborús árvák bolyongásáról szól, s most itt vannak ezek a gyerekek, akik napjainkban bolyonganak árván a világban, bolyonganak, vágyakoznak Európára, hogy életük legyen. A nagypolitika így-úgy beszél és cselekszik a jelen idejű népvándorlással kapcsolatban – én ezeket a gyerekeket látom.

Átkacsintani a lövészárkok fölött

Szerző:

Beszélgetés Bozók Ferenc piarista pap tanárral, költővel – Gyöngyösön született, a Gyöngyöshöz közeli Domoszló volt gyermekkora színtere. Nagymamájától hagyományos vallásos nevelést kapott, mint mondja, „családunkban egyedül ő járt templomba”. Az elsőáldozáson és a bérmálkozáson „csak úgy átestem”. Édesanyja akkor került a templom közelébe, amikor kamasz fia ministrálni kezdett. A magyar–történelem szak elvégzése után, friss diplomásként Gyöngyöspatán tanított évekig. Az általános iskolába nagy számban jártak cigány gyerekek, „rengeteg küzdelemmel kellett szembenéznünk, de csupa szív és egymást szerető tantestület dolgozott ott. A roma gyerekekkel nem volt különösebb gondunk, talán csak annyi, hogy amikor kitavaszodott az idő, voltak, akiket már úgy kellett összehalászni, nemigen akartak iskolába járni”. Bozók Ferenc (1973) ma piarista szerzetes tanárként a rend váci gimnáziumában tanít magyart, történelmet és hittant. Költeményei irodalmi folyóiratokban jelennek meg, hat önálló verskötete látott napvilágot, emellett esszéket és irodalmi interjúkat tartalmazó könyveket adott közre.

Megkóstolni az élet igazi ízét

Szerző:

Látogatóban Guden Vitéznél a paloznaki plébánián – Vajon ki hallott már Guden Vitézről? Az elnevezés ilyen formában vált tulajdonnévvé. Amikor vitéz Ajtós József László atyához utaztunk, a néven kívül magam sem tudtam még többet. De felkeltette érdeklődésemet, hogy a XI. századból egyszer csak előlép valaki, s mert Szent Márton ünnepe (november 11.) táján jártunk, amikor a pincékből általában előkerül az újbor, kíváncsian vártam, vajon Guden Vitéz és a szőlőművelés hogyan függ össze. Paloznakon fogadott minket a kellemes humorú, szívélyes József atya; Paloznakon, a Balaton-felvidék eme gyönyörűséges helyén, Alsóörs és Csopak között. A román kori alapokra épült, majd gótikus formában átalakított templom, amely később, mint számos magyar templom, barokk stílusban nyerte el ma is látható alakját, elegánsan emelkedik a dombtetőn, s mint egy füzérre szedett szoknya, ölelik körül a település házai. Paloznak alig négyszáz lakost számol, nyaranta azonban akár ötezren is élnek itt.

A Zengő-hegy zengő ölelésében

Szerző:

Megújult a püspökszentlászlói barokk kastély – Véget ér az aszfaltozott út. Egyre beljebb fogadnak a hegyek. Ölelnek. Lassan haladunk a gödrökkel, hepehupákkal teli földúton. Mintha ez a külső körülmény éppenséggel szükséges lenne, hogy a közeledő ember lelassuljon mozgásában, ritmusa hozzáigazodjon a Mecsek belső, egyre csodálatosabb természeti világának csöndes, biztos üteméhez. A lélek légvétele felveszi az őszi, napfényes színek harmónia-ütemét. Jó itt lenni! – sóhajtok fel, mélyen nyelem a Zengő-hegy ölében a sűrű levegőt, jó mindenütt ott lenni, ahol a lélek istenközelségét nem zavarják meg zajos, túlhajtott külső körülmények. Az ember odatalál önmagához. S ennek az odatalálásnak a középpontjában Isten áll. Nincs az az emberi fantázia – hacsak nem bújik bele az önhomályosítás nyomorult kis kényszerébe –, amely másféle valóságra juthatna.

A megfelelő ízű kenyér

Szerző:

Találkozás Morvay Imre Pio irgalmasrendi szerzetessel – Egyszerűség, természetesség. A túlbonyolított – mert relativizáló – gondolkodással szemben tiszta, világos mondatok, s ennek megfelelő cselekedetek. Kétely, bizonytalanság helyett az értelemmel és hittel – nem egymást kizárva, hanem egymással összefonódva – megközelíthető igazság szeretete. Ez a szerzetes. Morvay Imre Pio irgalmasrendi atyával, pécsi házfőnökkel ülünk a nyüzsgő város főterének sarkán lévő kolostorban. Pio atya a megnevezésre – házfőnök – mindjárt el is mosolyodik: hiszen jelenleg egyedül él szerzetesként – de várja mindazokat, akik a betegápolásnak, a beteg, elesett emberek szeretetének és szolgálatának szánják az életüket. Meggyőződése, hogy jönnek majd, az irgalmasrend tovább él – már csak azért is, mert rendnek kell lenni a világban, hogy élhető legyen. Krisztusi rendnek.