Ha merünk szeretni – Megnyílt az irgalmasság kapuja
Fotó: news.va

 

Utazunk. Róma közel és Róma távol. A téridőben élő ember már csak így van. Közel lélekben, távol földrajzi értelemben. A közel és a távol összeölelkezik. Amint halad a Misszió Tours kényelmes autóbusza, és enged a sötétség, előbb derengésbe vált, majd egyre távolabbra hatol a tekintet a tájban, a zarándokok így keresik önmagukban, amiért elindultak: hogy tisztuljon, egyre távlatosabbá váljon bennük az irgalmasság megragadható fénye.

A magyar csapat a Szent Péter téren. Balra Kiss Csaba lelkivezető (Fotó: Elmer)

A magyar csapat a Szent Péter téren. Balra Kiss Csaba lelkivezető (Fotó: Elmer)

A most kezdődő a harmincadik szentév a katolikus egyház történetében. A történelmi emlékezet mondja: az első szentévet VIII. Bonifác pápa hirdette meg 1300-ban, Krisztus születésének ezerháromszázadik évfordulóján. S ennél a mondatnál szembesülök a nyelvi egyszerűséggel: ezerháromszázban az ezerháromszázadik évfordulón. Ami nem jelent mást, mint hogy az idő Krisztussal kezdődik. Nemcsak a mi időnk, keresztényeké, azzal, hogy Isten belépett az emberi történelembe – mi ez, ha nem az ő irgalmas cselekedete –, hanem minden idők minden emberének ez az időszámítása. Akik nem is tudtak Krisztusról – mert megelőzően éltek vagy más kultúrában –, azokra is hat, azokra is érvényes az időtlenben létező valósága, más szóval: irgalma.

Zarándokok szerte Rómában. Ez a lelkipásztor Franciaországból érkezett népes csoporttal

Zarándokok szerte Rómában. Ez a lelkipásztor Franciaországból érkezett népes csoporttal

VIII. Bonifác a búcsú elnyerésének feltételét a Szent Péter- és a falakon kívüli Szent Pál-bazilika látogatásában szabta meg. A rómaiaknak harminc, a máshonnan érkező zarándokoknak tizenöt napon át kellett naponta felkeresniük ezeket a templomokat. Mi ennyi ideig nem tudunk Rómában maradni, de természetesen felkeressük a nagy templomokat, az említettek mellett az 1350-ben a második szentévet meghirdető VI. Kelemen pápa által megjelölt lateráni Szent János-főszékesegyházat és az 1390-ben előírt Santa Maria Maggio­rét is. VIII. Bonifác elgondolása szerint százévenként került volna sor a szentévekre, utódját, VI. Kelemen pápát azonban meggyőzték, így nemzedékek sora esne el a teljes búcsú megszerzésének e kivételes lehetőségétől. Később Krisztus harminchárom évi földi életének megfelelően 1390-ben és 1423-ban hirdettek szentévet. II. Pál pápa 1470. évi rendelkezése alapján aztán – néhány rendkívüli szentévtől eltekintve – mindmáig huszonöt évente kerül sor meghirdetésére. Minden szentév hivatalos megnyitása és lezárása a Szent Kapuhoz kötődik. Az ekkor követett szertartásra először az 1500. évi szentév alkalmából került sor.
VI. Sándor pápa akkor rendelkezett a négy bazilika számára a ma is érvényben lévő módon.
Utunk során felkeressük a négy főtemplomot, majd utána, december 8-án ott vagyunk a Szent Péter téren. Miért hirdette meg Ferenc pápa az irgalmasság évét, s rendelt hozzá rendkívüli szentévet? Erről már Rómában beszélgetünk. A szentatya idén április 11-én adta közre Az ­irgalmasság arca kezdetű bulláját. Az egyháznak a korszakos változásokkal terhelt időszakában az a feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jelét – fogalmazott akkor Ferenc pápa.
Róma utcáin mindenütt rendőrök, csendőrök (carabinierik) és katonák. Automata ismétlőfegyverrel, golyóálló mellénnyel felszerelve. A világ megfeszült, s feszül egyre inkább. Krisztus karja feszülhetett így a kereszten, aki tudta a végtelen jót, de tudta – bár ment volt tőle – a véges rosszat is. Aki ismerte az emberi természetet. A rossz, bármennyire drámai, szörnyű, kegyetlen legyen is, mégsem tud a végtelenig hatolni. Az ember – minden vadságával, őrületével együtt – egy ponton túl, bár nagyon messzi ez a pont, nagyon fájdalmas, mégsem képes még rosszabbá válni. A rossznak határa van, a jó ellenben a végtelenbe nyúlik.
Irgalom… – ízlelgetjük a kifejezést, keressük a megfogalmazását. Vannak – nem a mi társaságunkban –, akik az irgalmasságot valamiféle idejétmúlt, avítt kifejezésnek tartják, szirupos érzelgősségnek, amely nem illik a „modern emberhez”. Hirtelenjében irodalmi példák jutnak eszembe: Arany János és Németh László, de emelkedik Dsida és Ady és József Attila… – mindannyian az irgalomról énekelnek. Kérdem zarándoktársaimat, s be kell látnunk, nem is olyan egyszerű a meghatározása. Valaki azt mondja, az irgalmasság lényegét Jézus életében szükséges tanulmányoznunk. „Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit szűkebb és tágabb környezetünkben alkalmazni.” Igen, ez a kérdés: „Mit is jelent számomra az irgalmasság?” S a válasz: „Állandó védettséget, lelki biztonságot.” S aztán az akarat őszinteségével: „Igyekszem én is másokkal szemben gyakorolni, bár nem mindig sikerül.”
Eszembe jut a régi mondás (kéretik helyesen értelmezni): az igazi boldogság az önként vállalt boldogtalanság. Nem az értelmetlen kín, szenvedés, hanem lemondás másvalaki boldogságáért. Hiszen ismerjük ezt, mindenki tud valamennyit a szeretetről, amikor azt mondja: jobb adni, mint kapni. Valaki így vall az irgalomról: „Ki nem mondott problémák szeretetben való elfogadása és az azokban való segítségnyújtás.”
Járjuk Rómát – a zarándok, a lélekre figyelő és az Örök Város iránt érdeklődő szenvedélyével. Kiss Csaba solymári plébános a lelkivezetőnk. A keresztény ember nem hurráoptimista, de nem is orrlógató. A keresztény ember reális – életkedvével, humorával, s Csaba atya mindebből, a hit realitásából, az életkedvből és a humorból fűszert szór napjainkra. Szép időnk van. A gondolatok újra és újra előkéredzkednek: „Az isteni irgalmasság üzenetében Jézus a bűnbánat, a megtérés fontosságára figyelmeztet, és kéri az emberiséget, hogy minél többet imádkozzunk a bűnösök megtéréséért.”
A zarándok őszinte. Talán éppen a lateráni bazilikánál járunk, amikor valaki mintegy önmagának teszi fel a kérdést: „Mi jelent számomra az irgalmasság? Azt, hogy megmutatkozik az Úr segítő, oltalmazó ereje. Ennek szemléltetésére elmondom azt, ami a zarándoklat előtti néhány napban történt velem. Tavaly szeptemberben jelentkezett nálam egy kellemetlen, szédüléssel járó betegség. A belső fül mészkristályainak »rossz mozgása« okozza, s ez felborítja az egyensúlyérzéket. Azóta még egyszer fordult elő, februárban. A harmadik »forog velem a világ« érzés az elindulásunk előtti vasárnap tört rám. Hálát adtam az Istennek, hogy nem egy héttel később, s igyekeztem mielőbb elérni azt az orvost, akiben megbízom. Kedden este jutottam el a rendelésére. Következett a kezelés, de még csütörtökön is szédültem. Újabb telefon. Az orvos megnyugtatott, szombatra, az indulásra rendbe jövök. De még pénteken sem voltam jól. Persze bíztam, mi mást tehettem. És megtörtént a »csoda«. Az utazás reggelén úgy ébredtem, hogy »tiszta« volt a fejem. Mi más ez, ha nem az isteni gondviselés, az irgalom megmutatkozása! És a ráadás: a férjem hónapok óta húzódó munkahelyi problémája szintén ezen a héten oldódott meg, számára kedvező módon.”
Az irgalmasság gyakorlásához türelem kell, elfogadás – nem könnyű feladat, mondja a Pilisvörösvárról érkezett Gubán Márta. Az irgalom kétirányú: az Isten és az ember, valamint az ember és az ember között. Később, a Szent Péter téren, a liturgia után, miközben várakozunk, hogy átlépjünk mi is az irgalmasság kapuján, Wittmann Jánosné, aki szintén Pilisvörösvárról érkezett, azt mondja: „Ferenc pápa tekintetéből azt olvastam ki – azzal a gesztusával is, hogy meghívta Benedek pápát, aki őt követve lépett át a kapun –, arra akarja rávezetni az embereket, hogy igenis létezik szeretet, irgalom, csak meg kell találni a másikban. A mai emberek azonban elzárkóznak egymástól, miközben szeretetre várnak; ki vannak éhezve rá, akkor is, ha sokszor az ellenkezőjét hangoztatják.” Kikerülhetetlen azonban a kérdés: „De könnyű-e az irgalmat gyakorolni? Egyszerűbb mondani, mint valóban annak megfelelően cselekedni. Talán még nem lenne itt az ideje a tetteknek? A jó szándék minden emberben megvan, de az olyan könnyen megbicsaklik.”
Rendkívüli biztonsági intézkedések az egész városban, különösen a Vatikán körül. Kordonok, átvilágítókapuk, többszörös ellenőrzés. De senki nem türelmetlen, senki nem fél. A rossz, bármiféle terrorista szándék máris kicsorbult. Már reggel hétkor a helyszínen vagyunk, a szertartás majd csak fél tízkor kezdődik. Mondják, a téren hetvenezren férnek el, ránézésre is többen vagyunk. Körbetekintek. A következő jelenet tanúja vagyok: a Mianmarból érkezett buddhista szerzetes, maga köré csavart jellegzetes vöröses-barnás köntösében egyszer csak fölismeri az ugyancsak szülőföldjéről származó katolikus szerzetes nővéreket. Odalép hozzájuk. Hát igen! Ez az! Szeretettel fordulni a másik felé! Az irgalom egyszerű cselekedet – mégis milyen nehéz…

Vallási békesség a téren

Vallási békesség a téren

Alibizze színes törzsi öltözékben, a hagyományos, ősi vallási-népi szokások szerint nyakában tabuk lógnak. A kameruni fiatalember nevében hordozza a kereszténységet, amely az utóbbi ötven esztendőben terjed ebben az afrikai országban. Európa elgyöngült hitében, de ott van Afrika, Dél-Amerika és Ázsia. Soha ennyi, s egyre több keresztény arrafelé. A téren ránézésre is rengetegen vannak a távolabbi világ­részekből. De Európa sem veszett még el! Még… még… ráébredhet, miben hagyta el önmagát. Mert ez is hozzájárul – ez járul hozzá? – mostani ernyedtségéhez és bukásához. Alibizze – neve jelentése: aki Isten kedve szerint született – várja a szentmise kezdetét. Fiatalos, vidám, jókedvű. Talán ő nem ismeri az európai ember szkeptikusságát – még ha ugyan jó szándékú is, de mégiscsak kétkedését –, amely ebben a mondatban búvik: igen, megbocsájtok neked, de… Ez a „de” ott sziklásodik az emberben.
Kiss Csaba atya nagyon is időszerűnek tartja az irgalmasság kapujának megnyitását. „Miközben szeretünk mindenféle humanista kifejezéseket használni – tolerancia, a másság tisztelete, békés egymás mellett élés és a többi –, elfelejtünk a saját családunkban, a saját közösségeinkben megbocsájtani. A legnagyobb probléma a mai világban, hogy elfeledtünk szeretni. Gyakran mondjuk: szeretlek, szeretet, szeretetközösség, szeretet ünnepe és hasonlók – közben képtelenek vagyunk valóban szeretettel fordulni a másik emberhez. Ami nem jelent mást, mint hogy lemondok önmagamról, és megkeresem, mire van szüksége a másiknak. Az irgalmasság éve azt üzeni mind­annyiunk számára: ne azt nézzem, mi jó nekem, hanem mi a másiknak, feleségnek, férjnek, gyermeknek, anyósnak… Ha az Úrjézusnak ezt az egy parancsát – a szeretet főparancsát – megtartjuk, ráébredünk, mennyivel szebb a világ, mint amelyet a média közvetít számunkra; ha merünk szeretni, merünk másokért élni. Isten, amikor megtestesült – ezt ünnepeljük karácsonykor –, kilépett önmagából, belépett a mi emberi mivoltunkba, és értünk él. Ezt kell követnünk egymás közti viszonyainkban, ez az irgalmasság.”

Ahogyan még sosem láttuk a Szent Péter-bazilikát. Fényjáték elevenítette meg a teremtéstörténetet

Ahogyan még sosem láttuk a Szent Péter-bazilikát. Fényjáték elevenítette meg a teremtéstörténetet

Lám, ilyen egyszerű! De az az emberi természet… Mégis, az akarat azt mondja: a szeretet az időből az időtlenbe, az emberiből az isteni valóságba vezető fényes ösvény. A szeretet remény. Ha nem így lenne, a legtébolyultabban, őrült módon keringő lény, a legszerencsétlenebb lenne valamennyi élőlény közül az ember.
Ferenc pápa Az irgalmasság arca kezdetű bullájában többféleképpen határozza meg az irgalmasság fogalmát: „Út, amely egyesíti Istent és az embert, mert megnyitja a szívét annak a reménynek, hogy örökre szeretnek minket, bűnünk korlátai ellenére is”; majd azt mondja: „Mestergerenda, mely támaszt nyújt az egyház életének.” S mert az egyház mi vagyunk, a mi életünknek is.
Már a délutánban járunk, de nem érezzük az idő múlását. Lassan haladunk a hatalmas tömegben a szentkapu felé. Senki nem fél. Át akarom – át akarjuk – lépni. Miért? Miért húzom végig kezemet a bronzkapun? Ferenc pápa mondatával helyezem oda tenyeremet: „A törékeny emberi kézbe helyezett megbocsátás az eszköze annak, hogy szívünkben megvalósuljon a béke, hogy boldogan éljünk.”
Hát ezért kellett elindulni, ezért a néhány szóért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..