Embertárs

Új intézményvezetők a piaristáknál

Új intézményvezetők a piaristáknál

Gödön két intézmény szolgálja a piarista nevelést: az idén huszonöt éves Piarista Szakközépiskola, Szakgimnázium és Kollégium, valamint a Piarista Kft., ahol a szakmát tanulni kívánó diákok a gyakorlati képzésüket teljesítik. A két intézmény főigazgatójává ­Valaczka János piarista szerzetest, tanárt, a gödi rendház házfőnökét nevezte ki Labancz Zsolt tartományfőnök. Szeretném, hogy a szakközépiskola és a cég összehangolt működése megteremthesse egy olyan szakmai képzés lehetőségét, amely az együttműködésre, a projektmunkára és a tervszerű gondolkodásra tanítja a diákokat, akik ezen keresztül sajátítják el a szakmájukat” – fogalmazza meg röviden céljait Valaczka János SchP főigazgató.
A kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, amelyet augusztustól Mikulás Domonkos, az intézmény korábbi igazgatóhelyettese irányít Nagy Attila SchP igazgató tízéves vezetői munkáját követően.
Mikulás Domonkos a közéletből is ismert: egyetemistaként a Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesületének volt elnöke, később a Magyar Pax Romana egyesület alelnökeként, majd titkáraként tevékenykedett. Alapító elnöke volt a Felekezeti Közoktatási Intézmények Dolgozói Szakszervezetének. Az elmúlt tanévben megalapította a Magyarországi ­Diáklaborok Egyesületét, amelynek jelenleg elnöke. Mikulás Domonkos négy évig tagja volt a Piarista Rend Magyar Tartománya Pedagógiai Bizottságának. 2016-ban Kunszt József-díjban részesült. „Kezdeményezői vagyunk egy projektnek, amely a piarista iskolák nemzetközi együttműködésének kialakítását célozza a diákoktól a tanárokig, az óvodától a gimnáziumig, az informatika adta lehetőségeket kihasználva. Az iskola falain kívül is szeretnénk azért dolgozni, hogy Kecskeméten minden diák a lehető legjobb oktatáshoz és neveléshez jusson hozzá; valamint hogy az Öveges Diáklabor is regionális diáklaborként segíthesse a térség természettudományos oktatását” – mondta el Mikulás Domonkos.
A váci Piarista Gimnázium és Kollégiumban Futó Béla piarista igazgatót Kalász Ákos eddigi igazgatóhelyettes követi a vezetői székben. A harmincöt éves Kalász Ákos, aki négygyermekes édesapa, maga is a váci Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait. 2008-tól az intézmény vezetői csapatának tagja, 2010-től az iskola nevelési igazgatóhelyetteseként dolgozott. 2014-ben szakvizsgázott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem közoktatás-vezetői szakirányán. „Tanárként vallom, hogy az embernevelés a legnemesebb élethivatások egyike. Piarista igazgatóként fontosnak tartom, hogy diákjaink igazán jó közösségre találjanak az iskolában” – vallja Kalász Ákos.

Forrás: Piarista Rend
Magyar Tartománya

Rockoratóriumot mutattak be Szent Lászlóról Csíkszeredán

Rockoratóriumot mutattak be Szent Lászlóról Csíkszeredán

Az oratórium zenéjét a Role zenekar alapítója, Nagy ­Tivadar írta, Papp Kincses ­Emese szövegkönyvére. A megvalósításban Tóth Larisa táncstúdiója, valamint Kelemen Szilveszter és Kósa Gabriella néptánc-koreográfusok voltak Tarjányi Krisztina rendező segítségére. Nagy Tivadar és Papp Kincses Emese már korábban is készített Szent Lászlóról egy kisebb lélegzetvételű zenés darabot, ezt elevenítették fel és dolgozták át Tóth Larisával. Az oratóriumot vonószenekarral és nagy kórussal mutatták be a Szent László-év tiszteletére. A produkció létrejöttét jelentősen támogatta a város is, és külön kérték a rendezőket, hogy augusztus 20-án, Csíkszereda főterén legyen a bemutató.
„A mai világból, úgy érzem, hiányoznak a példaképek, hiszen a tévés celebeket vagy a filmsztárokat nem tekinthetjük annak – indokolta a témaválasztást Nagy Tivadar a Vasárnap című erdélyi katolikus lapban megjelent interjúban, amelyet az oratórium alkotóival készítettek. – Igazi, erős emberekre lenne szükségünk, akik mintát adnak. A XXI. század nem igazán kényeztet bennünket markáns személyiségekkel, sem a politikában, sem a közéletben. Ezért egy kicsit »visszafele fordulván« igyekszünk nagy formátumú hősöket keresni. Szent László rendkívül erős személyiség, igazi egyéniség és sokoldalú, igaz ember volt, ezért úgy érzem, érdemes foglalkoznunk vele. Célunk, hogy minél többen megismerjék a cselekedeteit, a törvényeit, az életét, és mindezt akár a rockzene lehetőségein keresztül.”
„Az előadással leginkább azt szeretnénk elmondani az embereknek, hogy mindig van hová kiáltani, van honnan segítséget kérni, akár a múltunkba visszatekintve is, és sohasem kell csüggedni – ismertette a produkció mondanivalóját Sántha Zsuzsánna, a Role zenekar énekesnője. – Mindig van kiút, van kibe kapaszkodni, és így továbbmenni.”

Forrás és fotó: Romkat.ro

Miszori Zoltán plébánosról teret neveztek el Gencsapátiban

Miszori Zoltán plébánosról teret neveztek el Gencsapátiban

Halálának évfordulóján filmvetítéssel emlékeztek Gencsapáti egykori plébánosára, majd Székely János szombathelyi megyéspüspök mutatott be szentmisét a Szent Jakab-templomban.
A szertartás után a téren Bodorkós Ferenc polgármester felidézte Zoltán atyával kapcsolatos emlékeit, méltatta erőfeszítéseit, mindazt, amit a településért és a hitélet megerősítéséért tett, majd bejelentette, hogy az önkormányzat képviselő-testületének határozata alapján a teret Zoltán atyáról nevezik el.
Ezt követően Székely János megyéspüspök, Gombos Tibor Bálint plébános és Bodorkós Ferenc polgármester együtt leplezték le a Miszori Zoltán tiszteletére készített emléktáblát, amelyet Székely János megáldott.

Forrás és fotó:  Szombathelyi Egyházmegye

A szabadság útja

A szabadság útja

Fotó: Kling Márk/ Kaposvári Egyházmegye

 

A Laczkó István atya kezdeményezésére a kaposvári püspökség szervezésében meghirdetett programon mintegy száznegyvenen vettek részt – hívek, szerzetesek, diakónusok és papok.
A tanításokat és az azokhoz kapcsolódó imádságos gyakorlatokat az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Matt Lozano négygyermekes családapa, az Atya Szíve Szolgálat (Heart of the Father) munkatársa vezette. Matt Lozano Neal Lozano fia, aki a hetvenes években kidolgozta az Eloldozva szabadító szolgálat módszerét, és aki az Eloldozva – ­Szabadság Krisztusban című könyv szerzője.
A mindenki számára meghirdetett lelkigyakorlatot megelőzően, augusztus 29-én előkészítő lelkinapot tartottak a következő napok imaszolgálatában szerepet vállaló körülbelül ötven jelentkezőnek. Matt Lozano az imaszolgálat gyakorlatáról és az imavezető helyes magatartásáról – alázat és együttérzés – tanított, majd a résztvevők ötfős csoportokban gyakorolták a másokért végzett imádságot. Małgorzata Wójcik a lengyelországi irgalmasság házairól beszélt, ahol már régebb óta működik az Eloldozva-imaszolgálat.
Augusztus 30-án Varga László kaposvári megyéspüspök köszöntötte a résztvevőket, kifejezve örömét az Istenre való szabadságról szóló lelkigyakorlat és az irgalmasság háza kezdeményezés hazai bontakozása miatt. Kiemelte: a képzés és a lelkigyakorlat annak megalapozását szolgálja, hogy a Kaposvári Egyházmegyében – és országszerte – elinduljanak az irgalmasság házai.
A főpásztor a lelkigyakorlat mindkét napján szentmisét mutatott be a jelen lévő papok és diakónusok közreműködésével. „Boldog vagyok, hogy tanúja lehetek annak az erőnek, amely életeket változtat meg” – hangzott el a kaposvári püspök szerdai homíliájában.
Az, ahogyan a történésekre válaszolunk, megmutatja, hogy szabadok vagyunk-e vagy megkötözöttek – fejtette ki gondolatmenete kezdetén Matt Lozano. A két nap folyamán elhangzott tanításokban az előadó – Laczkó István atya tolmácsolásával – az Istenben való szabadsághoz vezető út öt kulcsát ismertette, melyek a következők: a bűnbánat és a hit, a megbocsátás, az ellene mondás, a tekintély visszavétele, az Atya áldása.
Életünk bizonyos területeit még nem járta át a kovász, át kell gyúrni. Az öt kulcs arra szolgál, hogy növekedjék bennünk Isten országa, és megváltozzék a látásmódunk. A szabadulás Isten hűségéről szól; annak felismerése, hogy ki vagyok az Atya szemében. A szabadság azt jelenti: az Atya fiának, lányának lenni; annak tudata, hogy szeretve vagyok. Krisztus nemcsak valamitől tett szabaddá minket, hanem valamiért. A szabadulás nem más, mint kivonulás a rabszolgaságból, és bevonulás a szeretett Fiú királyságába. Átvonulás a magam kis történetéből abba a nagy történetbe, hogy van helyem az Atya mellett.
A bűn árvává tesz. Meg kell bocsátanom azoknak, akik nem fogadtak el annak, aki vagyok, és Jézus nevében ellene kell mondanom a hazugságnak. Jézus mindent elmondott a sátánról, amit tudnunk kell róla. A sátán a hazugság atyja. Fontos, hogy ismerjük a taktikáját. Bűneink két hazugságra vezethetők vissza, melyek a következők: Isten nem jó, és nem bízhatom meg benne. A kereszt Isten válasza a hazugságra. A gonosz – Szent Ágoston szerint – mint láncra kötött kutya ugat, de csak akkor tud megmarni, ha belépünk lánca hatótávolságába. A gonosz abból veszi erejét, amit e „belépőinkkel” szolgáltatunk neki. Nincs hatalma felettünk, csak akkor, ha megnyitjuk számára az ajtót – például a félelemmel vagy a büszkeséggel.
Az első kulcs a szabadság felé a bűnbánat és a hit. A bűnbánat alapja a megtérés, vagyis Jézus megváltó szeretetének befogadása. A „metanoia” értelmünk és életünk megváltoztatását jelenti, új értelmi hozzáállást, új életmódot, és a naponta meghozandó döntést, hogy Jézushoz tartozom, ő az Úr az életemben. A bűnbánat másik aspektusa: elfordulás a bűntől – Isten felé. Minthogy a bűn a megtévesztésen alapul, amely gondolkodásunk részévé vált, a hit kifejezése a bűn elkerülésének módja, a bűnbánat fontos része.
A második kulcs a megbocsátás, amelyen keresztül nagyon sok szabadulás történik. Az ellenség legerősebb fegyvere a meg nem bocsájtás, ami nem engedi be az életünkbe Isten szeretetét. Nem a magunk erejéből bocsátunk meg, hanem Jézus nevében, a kereszt erejével – hangsúlyozta Matt Lozano, majd felsorolta azon okokat, amelyek akadályozzák a megbocsátást (ilyen a hit hiánya, a félelem, a kivetítés, a zavart identitás, a téves elvárások és az áldozat-identitás).
A harmadik kulcs az ellene mondás. Jézus nevében hatalmat kaptunk arra, hogy ellene mondjunk a gonosznak. Az ellene mondás – például a félelem és a megtévesztés hangjának – megtör minden „megegyezést” köztem és a gonosz között. Mindaz, ami – életünkre nézve – nem tartozik Jézushoz, nem tartozik hozzánk sem: mindezeknek ellene kell mondanunk (például a meg nem értettségnek, a félelemnek, az önvádnak, a fel nem oldott haragnak, önmagunk el nem fogadásának). Belépési pontok, amelyeknek ellene kell mondanunk: a meg nem gyónt bűnök (Szent Pál úgy beszélt a bűnről, mint erődítményről, ahol lépésről lépésre vesz lakást a gonosz); a rossz válasz az átélt nehézségekre; a családi bűnök; az átkok (az önmagunkra mondott átkok is, hiszen az ellenség, a vádló szavaink nyomába szegődve arra indít, hogy azok szerint cselekedjünk); az okkultizmus (ennek hódolva az egyedül Istent illető tekintélyt okkult, vagyis rejtett erőknek vagy azok képviselőinek adjuk át); a lázadás; a házasságon kívüli szexuális kapcsolatok; az azonosulás az ellenség hazugságaival – hangzott el a szerda délutáni tanításban. Matt Lozano hangsúlyozta: a gonosz nem kreatív, csak elferdíti azt, ami jó, s mint egy elakadt lemez, mindig ugyanazt a hazugságot ismételgeti az életünkben. Ellenségeink azért jöttek, hogy raboljanak tőlünk, de legyőzettek. A Szentlélek a pecsét velük szemben.
A negyedik kulcs a tekintély visszavétele, Jézus tekintélye. Az ellene mondás segít, hogy visszavegyük az ellenségnek odaadott tekintélyt, hatalmat.
A templom az Istennel való intim kapcsolat helye, ahol Jézus ostort ragadott, és ahonnan kiűzte az árusokat. Az első négy kulcs ez az ostor, hiszen életünk Isten temploma.
Mindent az Atya áldásáért teszünk – hangsúlyozta az ötödik kulcs, az Atya áldása kapcsán Matt Lozano. Mélyen bennünk hangzik egy kiáltás: „Atyám, szeretsz engem? Hiszel bennem? Szépnek látsz?” Mindenkinek az Atya áldására van szüksége. Jézust élete minden fontos eseményekor megáldotta az Atya identitásában, céljaiban és küldetésében: fogantatásakor, születésekor, keresztelésekor, a templomban való bemutatásakor és a színeváltozás hegyén.
Isten mindenkor szeret és akar minket. Megszabadít, majd a kezünkbe adja a kardot, és küld, hogy harcoljunk. Fel kell fedeznünk, hogy egy csata részesei vagyunk. A legtöbb csata az elménkben zajlik. Amikor régi gyengeségeink visszatérnek, az Atyához kell mennünk, kérve őt: emlékeztessen a szabadulásra. A sátán mindent megpróbál, hogy megingasson bennünket identitásunkban, céljainkban, küldetésünkben. Azt az ajándékot támadja, amit kaptunk.
„A szabadulás folyamat. A megkötözöttségből a gyengeségbe vezet. A megkötözöttségben korlátozott a szabadságunk, a gyengeségben a függőség állapotába kerülünk. Ha az Úrtól függünk, az ő ereje tud átáramlani rajtunk” – hangsúlyozta a kaposvári lelkigyakorlatot vezető Matt Lozano.
Az egyes kulcsok ismertetése után a lelkigyakorlatozók imádságban Isten elé tárhatták mindazt, amit a hallottak megmozdítottak a lelkükben. A lelkigyakorlat mindkét napján szabadító szolgálatban vehettek részt az erre jelentkezők, akikért két-két ember imádkozott.

Az emberi élet pártján

Az emberi élet pártján

 

Az Egyház, Jézus nyomában járva – komoly ellenszélben –, korunk kihívásaira válaszolva az emberi élet szentségét védelmezi, amikor kénytelen egyértelmű nemet mondani a mesterséges megtermékenyítésre. Nem kell csüggedniük azonban a gyermekre ez idáig hiába vágyó házaspároknak sem. Sokak számára ugyanis van már megoldás, amely hatékony, és sem erkölcsi, sem más szempontból nem kifogásolható.
Az elmúlt napokban komoly vita lángolt fel a sajtóban Veres András püspöknek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének augusztus 20-i beszédében a mesterséges megtermékenyítéssel kapcsolatban elhangzott szavai nyomán. A médiában több olyan írás is napvilágot látott, amely korlátolt szabálykövetést, bigottságot, keresztényietlenséget, a mások szenvedésével szembeni érzéketlenséget kérte számon nemcsak a püspökön, hanem magán a Katolikus Egyházon.
A kritikákban megfogalmazott érveket röviden a következőképpen lehet összefoglalni: az ember legtermészetesebb vágya, hogy gyermeket szeretne, így ez a törekvése nem lehet rossz. Az egész világ Isten teremtménye, s ebbe beletartoznak a tudomány vívmányai, így az asszisztált reprodukciós „lombikprogramok” is, amelyek alkalmazása tehát nem lehet aggályos. A Katolikus Egyház jelenlegi tanítása, amelynek Veres András püspök is hangot adott beszédében, valóban elítéli a lombikbébi-eljárást, ám ez csupán az Egyház maradiságát, bigottságát és lassú reagálását bizonyítja, idővel azonban ez is biztosan változni fog – vélik sokan.
Valóban az egyik legszebb és legszentebb dolog, amikor egy férfi és egy nő már nemcsak kapcsolatuk építgetésén fáradozik, hanem azon túlmutatva családot alapít, amelybe mindketten örömmel várják és fogadják az érkező gyermekeket. Nagy szomorúság, ha a várva várt gyerekek mégsem érkeznek meg, ami nemegyszer szégyenérzettel és önváddal párosul. Az Egyház mélyen átérzi és megérti a gyermektelenség fájdalmát, különösen ma, amikor a gyermekre vágyó párok – és így a katolikus párok – húsz százalékának kell szembenéznie ezzel a problémával.
Miért is mondja hát az Egyház, hogy a lombikbébiprogram mégsem jó megoldás erre a helyzetre?
Érdemes talán abból a vágyból kiindulni, amely a párokat ilyenkor betölti. Úgy érzik, bármilyen áldozatot képesek lennének meghozni, hogy lehessen gyermekük, és csakis a legjobbat akarják neki. Ugyanígy van ezzel az Egyház is: a lehető legjobbat szeretné minden megfoganó és születendő gyermeknek.
Az Egyház éppen az ember elidegeníthetetlen méltóságát védi azzal, hogy kijelenti: nem mi vagyunk az élet urai, sem a sajátunkéi, sem másokéi. Ezért nem fogadja el sem az abortuszt, sem az eutanáziát, és ezért mond nemet a lombikbébiprogramokra is.
Lássunk először is néhány tudományos megfontolást. A lombikbébiprogramok során olyan embriók jönnek létre, melyek természetes körülmények között nem fogantak volna meg – eleve ezért került sor a beavatkozásra. Ugyanis a hímivarsejtek és a petesejtek, amelyek alkalmasak az in vitro megtermékenyítésre, jelentősen különböznek azoktól, amelyek méhen belül képesek egyesülni. (Az in vitro megtermékenyítésre például az élénkebb, gyorsabb, de rövidebb életű hímivarsejtek alkalmasak, amelyek méhen belül el sem jutnának a petesejthez, erre ugyanis csak a lassabb és robusztusabb hímivarsejtek képesek.) Egy, az Oxfordi Egyetem kiadójának honlapján, az Oxford Academicen megjelent tanulmány egyenesen azt a kérdést feszegeti, hogy nem írja-e át az in vitro megtermékenyítés (IVF) az emberiség jövőjét azzal, hogy a természetes szelekció teljes megkerülésével hoz létre embriókat. Louise Brown, az első ismert IVF-technikával fogant ember nemrég volt harminckilenc éves, és jó egész­ségnek örvend. Egyre számosabbak viszont azok a kutatások, amelyek kockázatnövelő tényezőként nevezik meg az IVF-fogantatást. A Zenit hírügynökségnek a Magyar Kurír hírportálon is közzétett összeállítása a beavatkozások lehetséges súlyos következményeit ismerteti. Valójában még nagyon keveset tudunk a lombikbébiprogramok hosszabb távú hatásairól akár az egyén, akár az egész társadalom vonatkozásában. Vajon az a szülő, aki tényleg a legjobbat akarja a gyermekének, vállalhatja-e ezt a kockázatot? Vajon elküldenénk-e a gyerekünket egy olyan programra, amelyről nem tudjuk, hogy hol lesz, kik szervezik, és mit fognak ott csinálni?
Ugyancsak elgondolkodtató mind­az, amin a szülők, elsősorban az anyák, keresztülmennek egy lombikprogram során. Pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek a tanúi, hogy – akárcsak az abortusz esetén – sokakat éveken át kísér megfogant és „feleslegessé vált” vagy lefagyasztott magzataik sorsának kínzó gondolata.
Isten ajándéka-e a lombikban fogant gyermek? Természetesen az. Minden ember az. Az erőszakban fogant gyermek is Isten ajándéka. De mindez nem jelenti azt, hogy helyes az az út, amely a fogantatásáig vezetett. A lombikban fogant gyermek valamennyi testvére is Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kellene bánni velük is, nem pedig lefagyasztani vagy megsemmisíteni őket. Az abortusz nem más, mint egy emberi lény életének kioltása – a számfeletti embriók megsemmisítése sem más, mint igen korai abortusz. 1991 és 2011 között több mint hárommillió embriót hoztak létre mesterséges megtermékenyítéssel, közülük kevesebb mint százezer született meg (a Brit Egészségügyi Minisztérium adatai). Az eljárások során mintegy másfél millió embriót pusztítottak el, és több mint százezret bocsátottak rendelkezésre kísérleti kutatásokhoz. Gyermekáldás emberöléssel… Ha pedig egy emberi génállománnyal, negyvenhat kromoszómával rendelkező lényt nem tekintünk embernek, akkor nagyon veszélyes útra léptünk, ahogyan azt a történelem számos példája mutatja. „Olyanok lesztek, mint az Isten.” Élet és halál urai. A ti kezetekben van a jog… Aki pedig azt állítja, hogy embriószelekció nélkül is lehet eredményesen életet fakasztani, az gondolja végig az előbb említett adatokat és arányokat. S még ha egy-egy esetben sikerülne is ez, a lombikprogramnak nem az embrióveszteség az egyetlen erkölcsi problémája. Lényeges szempont a szexuális közösség és a fogantatás Isten által tervezett egységének különválása is. Érdemes végigolvasni a Jérôme Lejeune Intézet Bioetikai útmutató fiataloknak című kiadványának idevonatkozó részeit (http:// www.fires.hu/bioetikaiutmutato.pdf 28–38. o.)
Ferenc pápa így fogalmaz egy katolikus orvosokhoz intézett beszédében: „Az élettel való kísérletezés korában élünk. Ez azonban rossz kísérlet. Gyermekeket gyártani ahelyett, hogy ajándékként fogadnánk el őket… Az élettel játszani. Legyenek óvatosak, mert ez a Teremtő elleni bűn.”
A tudomány valóban Isten ajándéka, ám a rosszul alkalmazott tudomány produktumaira már nem mindenki képes úgy tekinteni, mint ­Isten ajándékaira. Tele van a média híradásokkal olyan párokról, amelyek beperelték a mesterséges megtermékenyítést végrehajtó orvosaikat. Az egyik például azért, mert fogyatékos gyermeke született, a másik meg azért, mert fiút ígértek nekik, és ehelyett lányuk lett. Nem azt kapták a pénzükért, amit kértek. Ha ezek a gyermekek normális úton fogannak meg, akkor a szülők legfeljebb Istennel perelhetnének. Így viszont hibás teljesítésre hivatkozva milliókat követelnek az orvosoktól. A gyerekre pedig úgy tekintenek, mint termékre, tárgyra, amely adásvétel, panasz, kártérítés tárgyát képezi. Ezért nevezik egyre többen az IVF-gyerekeket „modern kori rabszolgáknak”. Ha az ember az életre – a magáéra, a gyermekeiére vagy a többi emberére – nem Isten ajándékaként tekint, akkor a saját manipulációi eredményének fogja tartani, és úgy érzi, hatalma van fölötte, ami pedig a személyek eltárgyiasításához vezethet. A Katolikus Egyház éppen a gyermekek legalapvetőbb érdekét, az ember méltóságát védi, amikor nemet mond a modern kori rabszolgaságra és a személy eltárgyiasítására. És egyáltalán nem érzéketlen a gyermekre vágyók szenvedése iránt, akiknek a lombikprogramoknál hatékonyabb lehetőséget kínál, amellyel kapcsolatban sem erkölcsileg, sem semmilyen más szempontból nem merülnek fel aggályok. Ez a NaPro technológia, amely számos esetben természetes módon képes megszüntetni a fogamzást akadályozó okokat.
Noha hazánkban még az út kezdetén jár, nemzetközi viszonylatban a NaPro technológia sikerességi aránya igen meggyőző a következő, gyakori nőgyógyászati tünetek, betegségek esetében: endometriózis: 56,7–76,4% (lombikprogram sikeressége: 21,2%); policisztás ovárium szindróma: 62,5–80% (lombikprogram sikeressége: 25,6%); nem átjárható petevezeték: 38,4% (lombikprogram sikeressége: 27,2%).
A meddőség kezelésének erről az egyházilag elfogadott, természetes módszeréről a Magyar Kurír közölt összefoglalót. Az érdeklődők részletesebben tájékozódhatnak, illetve konkrét segítséget kaphatnak a ­Termékeny vagy honlapon. Sokaknak már az orvosi közreműködés nélkül alkalmazható Creighton-módszer is megoldást nyújt problémájukra.

Egymást kísérjük – mindenki mindenkit

Egymást kísérjük – mindenki mindenkit

Fotó: Lambert Attila

 

„Csapd oda, amilyen erősen csak tudod” – biztatja a zala­egerszegi népművész, Csuti ­Tibor a kerekesszékből a fazekaskorong fölé hajló Fruzsinát. „Edény készül, hogy pontosan milyen, azt a végén megmondjuk” – nevet Tibor. „A tetejét én fogom, te az oldalát” – irányítja Fruzsina kezét a mester. Húsz éve tanít, van gyakorlata. Végtelen türelemmel oktat, nem fogy ki a biztatásból. Kezük alatt egy tálka formálódik, minta is kerül az oldalára. „De jó, hogy tudtam csinálni valamit!” – szemléli Fruzsina a tálat, amelynek aljára annak rendje és módja szerint most az ő monogramja kerül.
Kézműves délelőtt van Balatonfenyvesen, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) Kárpát-medencei mozgássérült magyar fiatalok számára megrendezett táborában, amelyet augusztus 22. és 27. között tartanak. Közel háromszázan foglalják el a Református Egyház gyermek- és ifjúsági üdülőjét. A kavicsos, füves területeken nagy teherbírású műanyag lapokból járdákat alakítottak ki a kerekesszékkel közlekedőknek. A házakba rámpák vezetnek fel, a szabad­strandon saját platform épült, a központi téren pedig egy óriási sátor véd az időjárás viszontagságaitól.
A szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei egy héten át készítették elő a tábort, hogy akadálymentes hetet biztosítsanak a Kárpát-medence valamennyi tájáról érkező mozgássérült fiataloknak és segítőiknek. Ők – a vendégek és segítőik – fehérben vannak, a máltások narancssárgában, és kék pólót viselnek azok a segítők, akiknek még „nincs emberük”.
Látogatásunk délelőttjén a táborba érkezett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, a máltai szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete. Miközben ismerkedik a tábori élettel, mi egy drámai jelenet tanúi leszünk: az egyik vendégnek, a kerekesszékhez kötött Daninak sajnos haza kell mennie. Mint minden táborban, itt is alapvető elvárás, hogy a táborlakóknak – társaik és a maguk védelmében – be kell tartaniuk bizonyos szabályokat. A huszon­éves Dani most először került abba a helyzetbe, hogy egész nap távol volt a csak rá figyelő, szerető szülőtől, nagyszülőtől. Szerencsétlenségére a segítője is első táboros volt, nem sikerült megtalálnia a hangot Danival, és nem tudta megszokni a tábor légkörét sem. Az első nap után hazament. Dani segítője így egy orvostanhallgató lány, Eszti lett, aki igencsak tapasztalt, hiszen a nővére, ­Dóri is mozgássérült, ő is itt van a táborban.  Eszti egy másik táborozóról, Csilláról is gondoskodik, és ő lett Dani segítője is. Mindent azonban nem vállalhatott magára, Dani mosdatása az önkéntesekre hárult. Ezt Dani nagyon rossz néven vette, nem akart együttműködni velük, és nemtetszését ki is nyilvánította a maga módján. Átlépett egy határt, olyasmit tett, amit nem lett volna szabad, ezért – bár nehéz szívvel – megszületett a döntés, hogy haza kell mennie. Esztit, Csillát és Dórit nagyon megrázta az eset, hosszan beszélgettek róla, végül aztán a kézműves asztaloknál belemerültek az alkotómunkába.
Faragók, nemezelők, fazekasok, bőrösök fogadták a fiatalokat, készültek a karkötők, pénztárcák, edények, szappantartók és nyakláncok. Segítőikkel bátran az asztalhoz ülhettek azok is, akik számára még a kezük mozgatása is nehézséget jelent. „A táborban tudatosan feszegetjük a határokat – magyarázza Győri-Dani Lajos, az MMSZ ügyvezető alelnöke. – Szeretnénk, ha kiderülne, mi az, amiben a mozgássérült fiatal képes elérni valamit. Otthon általában nagyon óvják ezeket a fiatalokat, olykor túlságosan is. Ezen a héten szeretnénk minél nagyobb szabadságot biztosítani számukra, és annyi sikerélményt, amennyit csak lehet” – mondja a szervező.
A segítővel párt alkotva a táborozók olyan kalandokat élhetnek át, amelyekre a hétköznapokban nincs lehetőségük. Itt autót vezethetnek, sportolnak, táncolnak, és az akadálymentesítésnek köszönhetően élvezhetik fürdőzést is a Balatonban. Programok egész sokasága várja őket.
A legnagyobb élményt talán még­is az jelenti számukra, hogy mind­ezt közösségben élhetik meg, együtt lehetnek egymással és olyan, ép fiatalokkal, akik számára fontosak. Dj Dominique már sokadszorra vállalja a fellépést, és fergeteges hangulatúvá varázsolja a diszkót. Sehol máshol nem tapasztalt még olyan felszabadult együtt mulatást, mint itt – vallja. Az együttlétben feloldódnak a határok, a segítő és a vendég itt valóban egyenlő, s ezt nem csak az jelzi, hogy mindkettő fehér pólót visel. A Tokajból érkezett tizenhat éves ­Bálint így fogalmaz: „Egyáltalán nem áldozat ez számomra, örülök, hogy jöhetek. Egy kerekesszékes fiút bíztak rám, jól megértjük egymást, mindketten élvezzük a tábort.” Dóri, aki már negyedszer nyaral a máltásokkal, hozzáteszi: „A segítőink mindenre gondolnak, mindenben mellettünk állnak. Még soha egyetlen csalódás sem ért egyik táborban sem.”
Herczegh Anitát is magával ragadja ez a közösségvállalás, és örömmel látja, hogy az ép fiatalok szívesen segítenek a mozgássérülteknek. „Állami szinten sok még a feladat, nagy szükség van infra­strukturális fejlesztésekre, de mindenekelőtt fejben kell akadálymentesíteni” – mutat rá a szemléletváltás szükségességére.
A máltai táborban évek óta segítőként vesznek részt a munkatársak gyermekei. Többük pályaválasztását is meghatározta, hogy a mozgáskorlátozottak segítése értelmet ad az életüknek, tartalmassá teszi azt.
A szeretetszolgálat tevékenységén keresztül pedig nemcsak azt látták, hogy segíteni jó, hanem azt is megtanulták, hogyan tudnak jól segíteni.
A tábor önfeledt kikapcsolódást nyújt minden résztvevőnek, s közben a hétköznapokhoz is igyekszik támogatást, szilárd alapot adni. „Küldetésünk a hit védelme és a rászorulók segítése. Táborozóink szívesen vesznek részt a lelki programokon, a nyitó és záró szentmisén vagy a taizéi imaesten is. Önfeledt együttlétet szeretnénk biztosítani számukra, s ennek része az is, hogy időnként megállunk, elgondolkodunk, beszélgetünk. A szentmiséken Kozma Imre atya mindig meg tudja szólítani a résztvevőket, be tudja vonni őket a liturgiába. Öröm, hogy olyan fiatalok is itt vannak velünk az imában, akik életének egyébként nem része a vallásosság” – mondja Győri-Dani Lajos alelnök. A tábor programjai között akadnak olyanok is, amelyek a hétköznapi élet nehézségeire készítenek fel. A fiatalok előadók és szakértők vezetésével tekintenek rá a magyar valóságra: milyen munkavállalási lehetőségek vannak, mit kínál a turizmus a mozgáskorlátozottaknak, szükség esetén hová fordulhatnak jogi tanácsért. De természetesen foglalkoznak a szerelem, a párkapcsolat, a család és az önismeret kérdéseivel is.
Közben pedig mindent áthat a vidámság, az arcokon ott a mosoly.  „Jól összekovácsolódtunk, egymást kísérjük, mindenki mindenkit” – búcsúzik a sepsiszentgyörgyi Barni a kerekesszékből integetve.

A pokol valósága

A pokol valósága

Fotó: Bókay László

 

„Tüzet tűzzel oltunk – a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével!” – ezzel a mottóval rendezték meg a IV. Szeretetláng Fesztivált Budapesten, a mária­remetei kegytemplom kertjében. Hazánk különböző településeiről és határon túli magyarlakta vidékekről érkeztek a Szeretetláng mozgalom tagjai, hogy meghallgassák – mások mellett – Guido Martirani atya, a mozgalom lelki tanácsadója előadását.
A találkozón tanúságot tett a villámcsapást elszenvedett Gloria Polo, aki csodával határos módon felépült súlyos állapotából. A fesztiválra a környező országokból is érkeztek vendégek, hogy együtt imádkozzanak a magyar résztvevőkkel.
Rózsafüzér imádsággal kezdődött a nap, amelyet ­Mészáros Domonkos OP atya előadása követett. A hatalmas tömeg előtt Maksó Péter újmisés atya főcelebrálásával mutattak be szentmisét az eseményre érkezett papok, ezt követte Guido atya előadása, illetve Gloria Polo tanúságtétele. Egész nap lehetőség nyílt a szentgyónásra, valamint közbenjáró és gyógyító imaszolgálat kérésére a testi-lelki szükségben szenvedőkért.
Maksó Péter újmisés szentbeszédében többek közt arról szólt, hogy a közelmúltban Lengyelországban járt, ahol egy kápolnában fiatalok és idősek, férfiak és nők vettek részt szentségimádáson. Mint mondta, a kápolna éjjel-nappal nyitva áll, és mindig sokan vannak benne. Ennek kapcsán beszélt egy gyerekekkel töltött tavalyi hazai táborozás emlékéről is. Elmondta, hogy egyik nap szentségimádásra vitte a fiatalokat. A kisebbek lelkesedtek, hogy találkozhatnak Jézussal, az idősebbek azonban némi kétkedéssel tekintettek az esemény elé. Utóbb azonban mindenki meghatározó élményként számolt be a szentségimádásról, hiszen a rövid elcsendesedésben a legtöbb gyerek valóban találkozott Jézussal. Maksó Péter hangsúlyozta, hogy az iskolában a diákok gyakran semmiféle motivációt nem kapnak ahhoz, hogy Istenre és a hitükre figyeljenek. Felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte meg kellene teremteni a lehetőséget a huszonnégy órás szentségimádásra. A szentmise végén újmisés áldásban részesítette a híveket.
Guido atya előadásában többek közt szólt arról, hogy Szűz Mária szent fiának gyógyító, megmentő működésével akar megajándékozni minden jelenlévőt. A szeretet tüzét adja mindenkinek. Ez maga a szeretetláng, amelynek hatása az egész emberiségre kiáradhat, csupán kérnünk kell ezt. Jézus az élő szeretetláng. Ő volt az, aki példaként állította elénk a szenteket, hogy kövessük őket. Isten általunk is nagy dolgokat tehet, csupán igent kell mondanunk, és rajtunk keresztül is megnyilvánulhat szeretete, velünk is épülhet országa – folytatta Guido atya, majd hozzátette: törekednünk kell a szentségre, ez a hivatásunk, keresztény kötelességünk. Nem mondhatjuk, hogy mi nem vagyunk képesek erre. A hétköznapokban is szentekké válhatunk, és találkozhatunk Jézus Krisztussal, mégpedig embertársainkkal való kapcsolataink és hitéletünk által. A Szeretetláng mozgalom alapítója, Kindelmann Erzsébet Magyarországon élt, itt imádkozott és engesztelt. Végrendelete, lelki naplója mindannyiunknak szól. Ebben azt olvashatjuk, hogy kezdettől fogva az Urat kereste, Jézusra vágyott, s ettől egyre mélyebb közösség jött létre kettejük között. Lelki naplója bizonyíték arra, hogy az Úr minket is vár – az Oltáriszentségben. Akár a szentmisében, akár a tabernákulumban vagy szentségimádáskor. Erzsébet asszony példája is igazolja: Jézus vágyva vágyik ránk. Szeretetének lángja vár minket, hogy a bűnök helyett a szeretet és az életszentség felé induljon el minden ember – zárta előadását Guido Martirani atya.
A máriaremetei kegytemplom kertjében megjelenteknek Kindelmann Győző, a Szeretetláng mozgalom nemzetközi koordinátora, a mozgalom alapítója, Erzsébet asszony unokája mutatta be Gloria ­Polót, aki Kolumbiában született, és fogorvosként dolgozott, ám élete egy villámcsapást követően alapjaiban megváltozott. Bőre teljesen megégett, lába, valamint belső szervei – a tüdeje, a mája és a veséje – elszenesedett, és a szíve megállt. Átélte a halált, de csodálatos módon Isten visszaengedte a földi létbe. Az­óta ismét fogorvosként keresi a kenyerét, s emellett járja a világot és előadásokat tart, hogy Istenről, a túlvilágról, a mennyről és a pokolról beszéljen hallgatóságának. A villámcsapás után megjárta a poklok poklát, lelkével látta saját testét a műtőasztalon, lepergett előtte az egész élete, az összes bűne és néhány jó cselekedete.
Gloria közel két órán keresztül beszélt az életéről. Hol meghatódva mesélt az átélt túlvilági élményeiről, hol pedig meglepő nyíltsággal és keménységgel beszélt a saját és társai bűneiről.
Története elképesztőnek tűnik, de férje, az orvosok és a barátai a tanúk mindenre. Unokaöccsével egy esernyőt tartottak a fejük fölé, amikor a villám lecsapott rájuk. A fiú azonnal meghalt. Gloriát a karján érte a villám, kívül és belül is megégett a teste, a szíve leállt. Az orvosok lemondtak róla, néhány nap után le akarták kapcsolni az életét fenntartó gépekről. A húga, aki szintén orvos lett, még egy kis időért könyörgött. Gloria eközben átélte a halált, látta a szüleit, s a pokol felé kellett indulnia, mert tizenhárom éves korában elhagyta az Egyházat, később abortuszon esett át, és másokat is hozzásegített ehhez, s nem volt hajlandó gyónni, mert azt mondta, hogy a papok még nála is bűnösebbek. Vétkei között szerepelt az is, hogy különböző ezoterikus szekták követője lett, és hitt a lélekvándorlásban. Mindezek hamis voltára a villámcsapást követően ébredt rá, a klinikai halál állapotában. Úgy fogalmazott: Isten végül visszaengedte őt az emberek közé.
Gloria talán egyik legfontosabb mondanivalója az volt, hogy a férfi és nő házasságából születő új életet, a gyermeket el kell fogadni. Beszélt megcsalásokról, szeretőkről és a pornográfiáról, ami mind annak a bizonyítéka, hogy a sátán hatalomra jutott az emberben. A gonosz a lelkünket akarja – mondta, majd hozzátette: járt a pokol kapujában, amely hatalmas szájként be akarta őt nyelni. Ott döbbent rá arra, hogy a bűn elrohasztja a lelket. Az ördög nemegyszer a rosszul megválasztott barátokon keresztül támad, az ő segítségükkel ragadja el a lelkünket – figyelmeztette hallgatóit.
A tanúságtétel két része között a találkozó résztvevői a máriairemetei kegytemplom kertjében egy-egy házaspár vezetésével elmondták a családok szeretetláng rózsafüzé­rét, majd befejezésül közös szentségimádást tartottak a szociális testvérek és barátaik zenei szolgálatával.

Az amerikai demokrácia példája

Az amerikai demokrácia példája

A fegyverrel ránk erőltetett kommunista diktatúra bukása után az időközben a fél világon meghonosodott demokráciát akartuk életre kelteni nálunk is. Nem igazán sikerült, ezt be kell látnunk. Mindenki felelős ezért, aki a politikában részt vett, akár csak tudatos szavazóként, de egyesek felelőssége kiemelkedő.
Sokan azt hiszik, hogy a demokrácia elhalóban van, Amerikában mindenesetre. A nemrég agydaganattal operált nyolcvanegy éves amerikai szenátor, John McCain, aki 2008-ban a republikánusok elnökjelöltje volt, reméljük, nem utolsó, július végén mondott beszédében rácáfolt erre, magával ragadva hallgatóit a Kongresszus falain belül és kívül. A legnagyobb elődökhöz méltó hangnemben tett hitet a pártokon felülemelkedő hazafiság, a nehéz ügyek kompromisszumos, a kormánypárt és az ellenzék közös nevezőjét megtaláló megoldása mellett. „Csak széles körű együttműködéssel lehet eredményeket elérni. Bízni kell egymásban. Így jobban szolgáljuk azokat a polgárokat, akiket képviselünk – hangoztatta. – Ne hallgassuk a bombasztikus nagyszájúakat a rádióban, televízióban, interneten. Pokolba velük! Ők semmi jót nem akarnak a népnek. Csak a mi hibáinkon élősködnek. Tisztelni kell a véleménykülönbséget, és ha nem kell feladni alapelveinket, a megegyezésen kell fáradozni.” Javasolta, hogy ebben a szellemben találjanak mindkét oldal számára elfogadható megoldást az Obama által bevezetett egészségbiztosítási rendszer felváltására, nem erőltetve rá a pillanatnyi többség akaratát a kisebbségre. Beszéde végén hitet tett amellett, hogy az Egyesült Államoknak a jövőben is az emberiség javát szolgáló nemzetközi rend, a szabadság és az igazságosság élharcosának kell maradnia.
McCain egész életpályája, vietnámi katonai szolgálata és ötévnyi kegyetlen hadifogsága, majd politikai tevékenysége bizonyítja, hogy szavai őszinték. Érvényesek, alkalmazhatók-e a magyar politikára?
Látjuk, hogy rendőrállam és katonai diktatúra nélkül is lehet olyan döntéseket hozni, amelyeket a társadalom jelentős része ellenez. Vagy tudás és önálló vélemény hiányában beletörődik abba, amit „fönt” elhatároztak. Vagy az egyoldalú propaganda hatására jónak hiszi azt, ami nem az. De mennyivel tartósabb és eredményesebb az olyan politika, amelyet széles körű egyetértés és támogatás övez. A külpolitikában kézenfekvő, hogy nagy erőt ad, ha minél több párt és politikai irányzat támogatja az adott irányvonalat és döntéseket. De a belpolitikában sem mindegy, hogy a törvények és a kormányzat lépései, intézkedései hogyan születnek: jó és tárgyilagos vitákban, ellenvéleményeket is meghallgatva, indokolt esetben elfogadva, vagy a pillanatnyi számszerű többség hozza azokat, figyelmen kívül hagyva, lesöpörve minden ellenvetést. Éppen a többség korlátozására hivatott a sok demokráciában működő második kamara, szenátus, „Lordok Háza”. Ugyanezt a célt szolgálja az, hogy a legfontosabb törvények elfogadásához általában nem elegendő az egyszerű többség, a képviselők kétharmadának, az alkotmány módosításához pedig általában a négyötödének a támogatása szükséges. Norvégiában az alkotmányt csak két ciklusban fönnálló egyetértéssel lehet megváltoztatni.
De lépjünk túl a parlamenti kereteken. Jelenleg érvényes Alaptörvényünk az 1848-as tizenkét pontot idézve azzal a nemes óhajjal zárul, hogy „Legyen béke, szabadság és egyetértés”. A ma élők többségének igen kevés fogalma van a háborúról, annak borzalmairól. Amit a ma sok helyen dúló háborúkról a képernyőn lát, az olyan, mint egy mesterséges izgalmat kiváltó film, fikció. A szabadság elvont fogalom, általában csak a hiányát érzi meg az ember. Egyetértés pedig nincs, aki ezt nem veszi észre, az vak és süket. Más országokban is ritka a teljes egyetértés a köz ügyeiben, de nem mind­egy, hogy korrekt viták zajlanak-e a közéletben, vagy kölcsönös a gyűlölet, ami akár polgárháborúhoz is vezethet. Ha egy jó és sikeres országban akarunk élni, akkor meg kell fékeznünk önös indulatainkat, le kell győznünk szenvedélyeinket, tisztelnünk kell egymás véleményét, a miénktől eltérőt is, vitapartnereink viselkedésében, érvelésében a jó szándékot kell feltételeznünk.
Ha figyelmesen olvassuk Jézus Krisztus tanításait, akkor rájövünk, hogy ő a demokrácia prófétája is volt.

2 / 12123...Utolsó