Magyar Kurír - Új Ember - Oldal 995 a 2750-ből - Magyarország katolikus hetilapja

„Rengeteget tanultunk Ádámtól”

2014-07-11 Szerző: Kiss Péter

Egy hivatást érlelő család portréja

Sajóvámos központjában úgy áll egymás mellett a református és a római katolikus templom, mint két kedves testvér. Ám hiába vannak egészen közel egymáshoz, együtt lefényképezni roppant nehéz őket, mert a református kert tele van hatalmas gesztenyefákkal, amelyek, ha lentről, a katolikus kerítés mögül tekintünk át a túloldalra, még a tornyot is takarják. „Talán egy-két kilométerre is el kellene távolodnunk a két épülettől ahhoz, hogy semmi se zavarjon be a képbe, ami elválasztja őket” – mondja fotós kollégám bosszúsan. Pár órával később egy harmadik templom, a néhány utcával odébb álló görögkatolikus révén jutunk a megoldáshoz, amelyet szintén le kell fényképeznünk. Onnét visszafelé jövet ugyanis, egy árok partján megtaláljuk az ideális pozíciót. Azt a pontot, ahonnét mindhárom közösség temploma ugyanolyan jól látszik.

Ne tagadjuk éveink múlását

2014-07-11 Szerző: Hortobágyiné Nagy Ágnes

Ági: Úgy gondoljuk, gyermekeinknek azzal is nagyon fontos szembesülniük, hogy az évek múlnak a fejünk felett. Ez mindannyiunkra vonatkozik, csak máshogy jelenik meg rajtunk. Az én szüleim már nincsenek velünk a földi létben, édesapám tizenöt éve, édesanyám hat éve. Gyermekeink közelről tapasztalhatták meg a búcsúzásnak ezt a formáját. A gyermekek általában alig várják, hogy teljenek az éveik, és minél hamarabb felnőttek legyenek, bár azt azért túlzásnak tartják, amikor a kisgyerekek már csókolommal köszönnek nekik. Ilyenkor kicsit felháborodnak. És mi, szülők vajon hogyan éljük meg azt, hogy nem fiatalodunk? Ez a téma bennünket is foglalkoztat már egy ideje. Most azért került elő, mert nemrég ezzel kapcsolatban volt egy érdekes beszélgetésem két férfival. Az idősebb úriember bókolni akart nekem. Azt mondta, rég nem látott, de én csak fiatalodom. Ránéztem, és ellenvéleményemet kifejezve a hajamra mutattam, mely igencsak őszül. S azt a „furcsa” dolgot választottam, hogy nem festetem. Már többször kaptam erre érdekes megjegyzést.

Az apátság lejön a városba

2014-07-112014-07-11 Szerző: Elmer István

Pannonhalmán látogatóközpont nyílt az egykori bencés majorban

A visszatérés öröme. Mi hívja, mi vonzza az embert újra és újra? A táj szépsége, a látvány? A bájosan hullámzó dombhátak, a hegytetőn emelkedő monostor látványa? Mindez a szépség élményét adja, de önmagában még aligha nyújt magyarázatot. A visszatérésben ugyanis felismerhető a vonzódás. De miféle vonzás, miféle vonzódás ez? A hely szelleme, amelynek nyomán a hely szerelmesévé válik valaki. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát egy alkalommal így magyarázta Szent Márton hegyét az odaérkező látogatóknak: a monostor kommunikációs központ, adótorony, az Isten és az ember, az ember és az ember közti igazi, valóságos – tehát emberi – kommunikáció helyszíne. Ennek az adótoronynak a sugárzását érzem, bármerre lépek is a gimnazista diákok által oly kedvesen „szent kupacnak” nevezett tájon. A főapát fogad minket, a maga derűs személyiségével tárja szét karját, s vezet be az Apátsági Major Látogatóközpontba. Lent járunk a településen, a néhány éve még szürke, romos épület, két hosszú szárnnyal a városka központjában szomorúan tanúskodott a diktatúra évtizedeinek rombolásáról. Mára – teljes egészében európai uniós támogatással, 1,6 milliárd forintból – újjászületett, ízlésesen, visszafogottan, híven régi önmagához. Előtte és a kettős udvarral ellátott belső részen már a tereprendezés folyik – néhány nap, és megnyílik a Pannonhalmi Apátsági Major Látogatóközpont, ahogyan a hivatalos elnevezés mondja.

A téves emlékezet nyomában

2014-07-10 Szerző: Szalontai Anikó

Gyermekek tömegsírja, az egyház és az ír társadalom

Az Amerikai Egyesült Államok egyik vezető katolikus lapja, az internetes Catholic World Report június 24-én hosszú elemzést (The Real Scandal Behind the Tuam Home for Unwed Mothers) jelentetett meg a világsajtóban nagy vihart kavart hírrel kapcsolatban, mely szerint Írországban, Tuam városban több száz kisgyermek maradványait találták meg egy egykori katolikus gyermekotthon közelében.

„Miközben a média igyekezett túlozni, félreinformálni és kitalációkat gyártani az ügy kapcsán, az igazi társadalmi bajokat, amelyek a nyolcszáz ír gyermek halála mögött húzódnak, nagyrészt figyelmen kívül hagyták” – kezdi cikkét az ír katolikus szerkesztő-újságíró, Michael Kelly.

A nyugat-írországi anya- és gyermekotthon a francia alapítású Bon Secours nővérek intézménye volt, ahol 1925 és 1961 között 796 csecsemő halt meg. Többségüket jeltelen közös sírba temették, amelyet a helyi katolikus családok évtizedek óta szeretettel gondoznak.

Az isteni szeretet ikonja

2014-07-10 Szerző: Baranyai Béla

A Schönstatt apostoli mozgalom száz éve

Kettős jubileumot ünnepelt a magyar Schönstatt család. A nemzetközi Schönstatt mozgalom alapításának századik, az óbudavári Schönstatt-kápolna alapkőletételének tizedik évfordulóján az ország egész területéről több százan – családok, fiatalok és idősebbek – jöttek el Óbudavárra hálát adni azért, hogy az elmúlt évtizedekben kézzelfoghatóan növekedett a „kegyelmi tőke”.

A nemzetközi Schönstatti apostoli mozgalmat 1914. október 18-án alapította Joseph Kentenich pallottinus szerzetes. Ennek a katolikus megújulási törekvésnek a kegyelmi forrása az a Szűzanyához fűző szeretetszövetség, melyet Kentenich atya és a diákokból álló közössége először kötött meg nem sokkal az első világháború kitörése után. Az alapító szándéka az volt, hogy segítse a fiatalokat „a szilárd, szabad, apostoli keresztény személyiség kiművelésében”. A Schönstatt mozgalomban mindenki megtalálhatja az élethelyzetének és hivatásának legmegfelelőbb közösségeket (fiúk, lányok, nők, férfiak, családok, papok, nővérek). Magyarországra, közelebbről Óbudavárra Gódány Róbert és Rita a családmozgalmi ágat hozta el 1980-ban. Ebben leginkább Tilmann Beller schönstatti atya volt a segítségükre, aki egészen 2012-ben bekövetkezett haláláig támogatta a magyar Schönstatt mozgalmat. A mag jó földbe hullt, hiszen a nyári családnapokon 2013-ban már csaknem százhatvan család vett részt. Ma itthon megtaláljuk a fiúk, illetve a lányok mozgalmi ágát is.

Isten országának csodálatos búzamezője Mt 13,1–23

2014-07-10 Szerző: Nemeshegyi Péter SJ

Jézus szeret példabeszédekkel tanítani. A példabeszéd elgondolkoztatja hallgatóit. Szavai előbb belesüllyednek az ember szívébe, ott működni kezdenek, átalakítják, és végül kinő belőle az Isten országa szerinti élet. Ezért Jézus szívesen szólt példabeszédeiben a magokról. Ezek növekedését befolyásolja a termőföld minősége, a napfény és az időjárás, szárba szökkenésük legfőbb oka mégis a bennük rejlő csodálatos dinamika: egy élettelennek látszó, kemény kis magocska egyszer csak alakulni kezd, megmozdul, és kihajt belőle a magasba szökő szár, a zöld levelek, a színes virágok, majd végül a termés, amely hordozza és továbbadja az életet. Jézus példabeszédeiben nem szerepelnek harcos angyalseregek, csaták, háborúk, öldöklések. Szépen, békésen növekednek a magokból sarjadt növények. A növekedésnek vannak ugyan veszélyei és akadályai is, de végül győz az élet, és bőséges lesz az aratás.

Jézus hallgatóinak hétköznapi életéből veszi példabeszédeinek anyagát: hallgatóságában a férfiak többsége kérges kezű földműves vagy halászember volt, az asszonyok pedig családanyák, akik értettek a kenyérsütéshez és a ruhafoltozáshoz. Ezeknek az embereknek az életébe hoz Jézus valami egészen újat: Isten országa eljövetelének örömhírét.

Mi kell egy szertartás átéléséhez?

2014-07-10 Szerző: Kajtár Edvárd

Katekézis a liturgiáról

Azt hiszem, a korábbi korok gyermekeihez viszonyítva a ma emberére sokkal jellemzőbb annak igénye, hogy csakugyan átélhesse, amit tesz vagy amiben részt vesz, az élményt jelentsen számára. Ez nyilván a pozitív, építő jellegű eseményekre, jelenségekre vonatkozik, s az Úrral való kapcsolatunkra hatványozottan igaz. Számtalanszor osztják meg velem a hívek, mennyire erős bennük a vágy, hogy „érezzék” az Úr jelenlétét, hogy a liturgia igazi találkozás legyen számukra, hogy tapasztalható legyen a liturgikus cselekmény során a megtisztulás, a feltöltődés.

Világítók gyanánt

2014-07-10 Szerző: Ivancsó István

A bizánci egyház a liturgikus esztendő folyamán kétszer ünnepli a zsinati szent atyákat. Az egyik ilyen alkalom októberben, a másik pedig júliusban van. Ősi időktől fogva vasárnapra esnek ezek a napok, tehát a változó ünnepek közé tartoznak. Fontos megjegyezni, hogy ilyenkor – amint az elnevezésből kitűnik – elsősorban a szent atyákra irányul a figyelem, nem pedig a zsinatokra, illetve a tartalmukra. Az ünnep fő éneke, a tropár világosan megmondja ezt. Mégpedig oly módon, amely egyúttal a bizánci egyházban sok évszázados hagyománnyal rendelkező Krisztus-központúságot is igazolja. Ugyanis az atyákról szóló mondanivalót a Krisztushoz fordulás keretezi.