Bár még melegen süt a szeptemberi nap, nem árt felkészülni a vitaminban szegény téli hónapokra. A természet ingyen adja a csipkebogyót, amely egy patikányi gyógyszert rejt magában.
A csipkebogyó népszerűségét és elterjedtségét rengeteg tájneve is jelzi. Hívják hecsedlinek, csitkenyének, bicskének, hecsempecsnek, hogy csak néhányat említsünk.
Szeptember 3.
Nagy Szent Gergely pápáról elsősorban liturgikus és egyházzenei reformjai jutnak eszünkbe. Ez főként annak a képnek köszönhető, amely a középkorban alakult ki róla, amikor is a legolvasottabb egyházi szerzők közé tartozott, s VIII. Bonifác negyedikként a nagy nyugati egyházatyák közé sorolta.
Pápasága azonban ennél is mélyebb változásokat indított el, közvetve az egész korabeli társadalom berendezkedésére hatással volt. Gergely, aki régi római arisztokratacsaládban született, közigazgatási pályára készült. Harmincéves kora körül, 572–73-ban már a város legmagasabb közigazgatási hivatalát bízták rá: Róma prefektusa lett. Ebből a pozícióból jól átláthatta a város, sőt egész Itália helyzetét is. A VI. században Rómát szinte megszakítás nélkül járványok, éhínség és nyomor sújtotta. A félig pogány, félig ariánus longobárdok 568-ban betörtek Itáliába, meghódították Ravenna környékét, a Római Hercegséget és néhány, Rómától délre fekvő területet.
Gamás – egy kis falu nagy ünnepe
„Másutt pedig van egy falu, amelyet Gamásnak hívnak” – olvasható az 1055-ben írt Tihanyi alapítólevélben, melyben a település az I. András által a tihanyi bencéseknek adományozott birtok egyik határaként szerepel. De hol is van az a „másutt”? Balatonlelle és Kaposvár között autózva sokan elhaladnak a falu mellett, mégsem látják. Gamás ugyanis zsákfalu, ahová dombok között kanyargó bekötőút vezet. Ahogy a község honlapján olvasható: „Az út ide bejön, de itt véget is ér.” Az idézetnek azonban folytatása is van: „Jelenleg azon vagyunk, itt élő gamásiak, hogy az élet ne érjen véget.”
In memoriam Hollai Antal
„Milyen ember a Hollai Antal?” – tettem fel a kérdést a kilencvenes évek közepén kispap barátomnak, akit a szemináriumról kérdezgettem. „Olyan, hogy rád néz, és sokkal jobban tudja, hogy mi van veled, mint te” – felelte. Később, megismerve őt, megtapasztalhattam, hogy ez a meglepő jellemzés nem túlzás. Hollai Antalnak valóban kivételes érzéke volt az emberekhez. Pontosan észlelte mások rezdüléseit, sokszor fél- vagy ki sem mondott szavakból, gesztusokból is értett. Nagy ajándék volt reális, végtelenül józan gondolkodása, derűs, kiegyensúlyozott egyénisége, nehéz helyzeteket is oldani képes humora. A plébániákon, ahol szolgált, rajongtak érte a gyerekek és a fiatalok, nagyra értékelték az aktív- és időskorúak. Miséire megteltek a templomok, gyóntatószéke előtt mindig sokan várakoztak, lelkivezetőként is keresett volt. Kimagasló diszkréció és tapintat jellemezte. Az emberekhez és a dolgokhoz való viszonyulását pedig a szó legnemesebb értelmében vett elegancia, nagyvonalúság és igényesség. Amikor a nunciatúrán is dolgozott, a nuncius kérte, hogy maradjon ott főállásban. Ő azonban nem akarta otthagyni a plébániát, a hittanosait, ezért nemet mondott. Pedig tudta, ha igennel válaszol, olyan úton indul el, melynek végén nagy valószínűséggel püspök lett volna belőle.
Fontos volna megírni a budapesti Egyetemi templomnak a XX. századi magyar egyháztörténetben játszott szerepét. Elég csak a százakat vonzó Prohászka Ottokár, Tóth Tihamér vagy Sík Sándor konferenciabeszédeit említeni, hogy ennek igazságát belássuk. E neves szónokok jelentősége, népszerűsége hivatásbeli nagyságukon kívül sok más tényezőn is múlt.
De Tóth Tihamér nemcsak az Egyetemi templom szószéke körül gyülekezőknek, hanem az egész országnak lehetett tanítója a rádió révén. Mivel a harmincas években már elterjedtté vált a rádió, az első „rádióprédikátorként” komoly hatása volt.
Az Új Ember által szólt hozzám az Úr
Csak ülök egymagamban, és könnyes szemmel azon gondolkodom, mennyire fáj ennek a férfinak a hiánya. Már most. Hét év hosszú idő, sok minden történt ez idő alatt. Életünk nagyon szorosan egymás mellett halad(t). És most el kell engednem … Azért, hogy mással boldog lehessen…
Nem mindennapi élményben volt részem az elmúlt héten, és nem egyszerű feladat elé állított az a látogatás, amelyet Gránitz Miklós fotóművész közreműködésével tettem a balassagyarmati büntetés-végrehajtó intézetben. Felkérésre tarthattam előadást férfi fogvatartottak számára. Hajdani gimnáziumi osztálytársam már többször járt az intézményben, hosszabb ideje figyelemmel kíséri a büntetésüket töltő, nehéz sorsú emberek életét és a börtön dicséretes megújulását.