Közösségek kovácsa volt

Búcsú Nagy László bánhidai plébánostól

 

Örök nyugalomra helyezték október 11-énTatabányán Nagy László bánhidai plébánost, aki negyvenkét éven át szolgált a városban. A bánhidai Szent Mihály-templomban sok százan vettek részt a Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök által celebrált gyászmisén, és miután a templom zsúfolásig megtelt, sokan az kívülről, kivetítőn követték figyelemmel a szertartást. Mivel Nagy László kifejezetten kérte, hogy búcsúztatásakor ne hangozzanak el méltatások, a püspök csupán a plébános életútjának rövid ismertetésére szorítkozott.

Petróci Sándor váci apát emlékére

Az Olvasó írja

 

Petróci Sándor váci apát, kanonok, egri hittudományi főiskolai professzor szavainak felidézésével kezdem emlékezésemet.
Dénes Jenő halálakor a következőket mondta: „Olyan művész volt, aki egész életében az Úr házának ékességét munkálta.” Dénes Jenő festő- és restaurátorművész a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető professzora volt, aki több mint félszáz templomban dolgozott. Kaboldon született 1909. július 3-án, és Budapesten halt meg 1989. január 8-án, életének 80. évében. Már 1944-ben, harmincnégy évesen kinevezték a főiskola anyagtani és restaurátori tanszékének vezetőjévé. Akkoriban ő volt az intézmény legfiatalabb tanára. Doktori disszertációjában Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor művészetét méltatta, akikről könyvet is írt.

Egy csepp a tengerből

Elképesztő erővel hullámzik, szinte zúdul ránk a sok víz. Mintha csak ki akarna lépni a vászon síkjából, hogy elárassza az egész világot. Ilyen érzések hullámzottak át rajtam, miközben Ran Ortner tengert ábrázoló festményeit nézegettem. Csak a fehéren habzó, tajtékzó, gyöngyház színek dominálnak a képeken. A fékevesztett, vad természeti erő, az óceán fantasztikusan ható hiperrealista ábrázolásai ezek, első ránézésre mintha fotók lennének. Semmi líraiság, semmi történetmesélés, szűk kivágásban látszik mindenhol a már szinte brutálisan hullámzó tenger. A keret nélküli óriási méretű vásznakon a víz az úr. Sehol sincs part, nincs horizont, és nem láthatunk embereket sem.

Az őszi pusztán

Tudtam, hogy az elmúlt hetek nagy esői nyomot hagytak a Kiskunságban is, mégis meglepődtem, amikor Andris fiammal és Kern Roland barátunkkal Apajra látogattunk. Tengerré vált a puszta, a mindenütt csillogó víz a tavaszi hóolvadást követő napokat idézte. A Bugyiból kivezető út mente azonban, talán mert valamivel magasabban fekszik, száraz maradt, és nagyszerű látványt kínált: vagy hatvan túzok csipegette a zöldet. A csapat egy része később elrepült, méltóságteljes szárnycsapásokkal szállt tovább, de a többiek maradtak, és békésen tovább táplálkoztak. Egy szilfa csúcsán nagy őrgébics ült, egy kis bokor legfelső ágáról cigánycsuk figyelte maga alatt a talajt. Az árokparton tömegesen nyílt a sziki őszirózsa, és talán mert már kevés az egyéb virág, vagy mert sok nektárt kínálnak a lila szirmok, rengeteg apró rovar látogatta ezeket.

„A fiatalok ajtaján megyünk be”

A Páterrock együttes zenés igehirdetése

 

Nagy erő van a jelenlétükben, és abban, ahogyan a színpadról megszólalnak. Nem azok a fajta zenészek, akik egyetlen szó, minden magyarázat nélkül egyik számot játsszák a másik után. Érezni, hogy ők együtt akarnak lenni a közönségükkel, és mindent ennek, a találkozás vágyának, reményének rendelnek alá. A Páterrock-hatásról gitáros-énekesüket, Galó Gábort kérdeztem.

Nyílt vélemények a rendkívüli szinóduson

Az október 5-én kezdődött kéthetes tanácskozás első munkanapján Reinhard Marx bíboros újságíróknak azt mondta: bátorító volt a szinódusi felszólalások nyílt légköre. Sokan világossá tették, hogy lelkipásztori törekvésük érzékeny az emberi realitásokra.

A küldetés még csak a kezdeteknél tart

Gondolatok a missziós vasárnapra – és az év többi napjára

 

Szent II. János Pál pápa szavai jutnak eszembe, melyeket a Redemptoris missio című enciklikájában olvastam: „Még sohasem volt az egyháznak annyi alkalma és lehetősége, mint manapság, hogy az evangéliumot a szó és a tanúságtétel révén minden emberhez és minden néphez eljuttassa” (92. pont). Ugyanakkor, amióta Isten eljött a földre és legyőzte a gonosz hatalmát, vagyis a bűn és a halál kultúráját, azóta a világi erők azon dolgoznak, hogy visszaállítsák azt, különböző taktikákkal akadályozva, hogy az Örömhír eljuthasson az emberek szívébe. Ha leülünk és elcsendesedünk egy kicsit, máris észrevehetjük, hogy időnként bizony bennünk is munkálkodik ez. Jézus ránk bízta az evangélium továbbadását, amit csak a belőle fakadó örömmel tehetünk meg. A gonosz számára azonban ez az Örömhír szomorú hír. Ferenc pápa ezért mondja: nem lehet a kereszténységet úgy élni, hogy állandóan szomorkodunk. Így fogalmazott: „Vannak keresztények, akiknek látszólag »nagyböjti« stílusuk van, húsvét nélkül.”

Vizek mentén Egyiptomtól Pannóniáig

Történelmi kirándulás Marcellus Mihály íróval

Ha nem is túl gyakori téma, azért a hazai irodalomban is fel-feltűntek az ókori Egyiptomban játszódó regények: többek között Hegedüs Géza, Dáné Tibor, a közelmúltban Bene Zoltán kalandozott el a régmúltban, képzelettel kiegészítve a – részben ismert – valót. Marcellus Mihály az utóbbi években elsősorban a Római Birodalomban zajló történeteket ír. Úttörő jelentőségű Pannonia Romanum sorozatában helyszíne szűkebb-tágabb pátriánk, Pannónia, Aquincum, Dunántúl és a „végtelen” limes. Marcellus Mihálytól eredendően nem áll távol a misztika, elbeszéléseiben gyakran jelennek meg talányos elemek. Egyiptom pedig adja magát…

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.