Carmen az Erkelben

Tükör és tükörkép, férfi és nő, művész és befogadó – egymással szemben lévő, de egységet csak együtt alkotó párok. Az egység megteremtése azonban nem könnyű, főleg ha sokfelé húzzák az operabéli Don José szívét. A választásai között vergődő katonát egyik oldalról a csábító, vélt vagy valós szabadsággal kecsegtető Carmen, másik oldalról a szülőfalu békéjét őrző Micaela vonzza, és ugyanígy áll szemben egymással a szolgálathoz való férfihűség a mindent elsöprő szerelemmel. Georges Bizet zenéje, Prosper Mérimée kisregénye és Oberfrank Pál Carmen-rendezése a szenvedély és a béke egységéért küzdő ember drámáját mutatja be.

Fricsay 100

„A XX. századot Budapesten csinálták” – a brit Nature ismeretterjesztő folyóirat egyik írásának sokat idézett alcíme e tételmondat. Ha végigvesszük a jelzett időszak Nobel-díjasait, iskoláikat, a történelemformáló találmányokat, az építészet, a film- és fotóművészet úttörő alkotóinak működését, felfedezőink gyűjtéseit… – elfogultság nélkül is igazat kell adnunk a megállapításnak. És ha továbbgondoljuk, ugyanez igaz a zenére is. S nem csak Liszt Ferenc és Hubay Jenő kultúraemelő törekvéseinek beérő eredményei, Mahler, Bartók, Dohnányi, Kodály széles körű tevékenysége, a Kodály-módszer kontinenseken átívelő hatása és népszerűsége miatt…

Ha azt mondjuk: Somogy kincse a Balaton s a tóparti települések sokasága, akkor a megye déli részére is illik a kincses jelző. Az asszonyszelídségű dombok ölelte, erdőben s így vadban is gazdag vidék hívogat bennünket, mint anyját a gyermek. Vár- és templomromokkal, ódon épületekkel, megmentett tájházakkal évszázadok üzennek. Észrevétlenül lopódzik be életünkbe a múlt, miközben a vibráló jelenben élünk. Ha azonban megpróbáljuk mesterségen lelassítani az időt, akkor e térségben is felfedezhetjük a történelmi, szakrális, néprajzi és kulturális kincseket; az épített és a természetes környezet megannyi látványelemét.

Egy lelkipásztor kálváriája

Manapság, ha egy film szereplői között feltűnik egy pap, számíthatunk arra, hogy jó esetben felületes ismeretek alapján formálják meg a karakterét, telis-tele olyan nyilvánvaló tévedésekkel, melyekből látszik, hogy sem a forgatókönyvíró, sem a rendező nem ismeri a kereszténységet és az egyházat. Még rosszabb megoldás, ha a társadalomban meglévő előítéletek vezetik a film készítőit. Utóbbi esetben joggal feltételez némi rosszindulatot is a néző. John Michael McDonagh legújabb, Kálvária című drámájának főszereplője meglepő módon nem csak papként hiteles. Jó, sőt már-már krisztusi ember.

Már hetek óta vetítik a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (a továbbiakban: Van) című új magyar filmet. A kritikusok a mostani harmincas korosztály kultuszfilmjeként emlegetik. Az ajánlók csalogatják a nézőket a vászon elé, s ezt olyan hatásosan teszik, hogy annak (pláne nemzedékileg érintettként) aligha lehet ellenállni.