Akit a zene éltetett

Budapest a karmesterek városa! Az országimázs része lehetne, mégsem emelte ki még egyetlen útikönyv vagy kultúrtörténeti munka sem Pest-Buda, Budapest dirigenstermő voltát. Pedig talán nincs is még egy olyan „modern kori metropolisz”, amely ennyi élvonalbeli zenekarvezető bölcsője, illetve ideig-óráig otthona lett volna. Az első világnagyság Seidl Antal (Anton Seidl), a késő romantika korszakának gyermeke; még Wagner egyengette útját; és nevéhez fűződik Dvořák IX. („Az új világból”) szimfóniájának New York-i ősbemutatója… De maradjunk most a XX. századot meghatározó kiválóságoknál. Íme néhány a Budapesten születettek közül: Reiner Frigyes (Fritz Reiner), Széll György, Ormándy Jenő, Hans Swarowsky, Georges Sébastian, Doráti Antal, Ferencsik János, Solti György (Sir Georg Solti), Kertész István, Peskó Zoltán, Joó Árpád, Fischer Ádám, Fischer Iván, Kocsis Zoltán… – hosszú lenne a folytatás, de aki e jeles névsorból semmiképpen sem hiányozhat: Fricsay Ferenc.

Születésének jubileumára jelent meg Karczag Márton és Ókovács Szilveszter Fricsay 100 – Akit a zene éltetett című könyve. Az először közreadott fotókkal, családi dokumentumokkal illusztrált – a művész Mozartról és Bartókról szóló tanulmányát, valamint kommentárokkal ellátott diszkográfiát és előadásjegyzéket is tartalmazó – életrajzot a karmester lánya, Marta Dobay-Fricsay jelenlétében mutatták be az Operaházban.


A zenerajongók közül szinte mindenki tud(hatott) valamit Fricsay Ferencről: olvasott róla vagy hallott már néhányat több mint kétszáz (!) lemezfelvételéből… – de eddig igazán senki sem ismerte. Sziszifuszi munkával emlékek, adatok, újságcikkek mozaikjaiból, tükörcserepekből állt össze a lényegében teljesnek tekinthető portré. A kötet magában foglalja mindazt, ami még begyűjthető volt a Mozart-, Beethoven-, Bartók- vagy Kodály-interpretációk kapcsán gyakran etalonként is emlegetett, legendás, de szerényen szemérmes s ilyenformán „titokzatos” karmesterzseniről.

Ki is volt a mindössze negyvennyolc évesen, 1963-ban elhunyt Fricsay Ferenc? Ókovács Szilveszter gondolatait kölcsönözve „időrendben”: csodagyerek, zenekarépítő pedagógus, Szeged művelődésszervezője, pesti operakarmester, univerzális muzsikus, utazó koncertdirigens, a magyar kultúra propagátora, a rögzítés mestere, médiaművész és a művészetnek élő művész. „És Fricsay Ferenc, az ember, a nagycsaládos apa, a hithű katolikus világpolgár: aki mindvégig magyar nevében, nyelvében, gondolkodásában, kötődésében és tetteiben.” Ez utóbbit igazolta lánya is, aki a könyvbemutatón felolvasta Fricsay levelét, atyai üzenetét („intelmét”), amelyet két évvel halála előtt írt neki. Ebben figyelmeztette: szeresse a teremtett világot, az embereket. Bármit választunk is munkának-hivatásnak, szorgalommal, a lehető legjobban teljesítsük feladatunkat; jó érzés, öröm elérni a kitűzött célokat. A boldogság forrása, ha mi adhatunk, és ezzel másokat boldoggá tehetünk. Fricsay a zenén keresztül adott. A frakk számára nem munkaruha, hanem ünnepi viselet volt. Mert minden koncert, előadás egy kis istentisztelet – vallotta. „Az élet gyönyörű, de rövid!” Tudta – és beteljesítette.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..