Evangélium fokról fokra

Beszélgetés a hitre nevelésről Csáky-Pallavicini Zsófiával

 

A három király látogatását Mária néni egy piros kisszéken ülve mesélte el először a gyerekeknek. Mi, óvodások sokan ültünk a pici teremben, és csendben, figyelmesen hallgattuk az evangéliumot. A következő alkalomra lerajzoltuk és kivágtuk a szereplőket, majd Mária néni segítségével feltettük a figurákat a zöld táblára, és eljátszottuk, életre keltettük a történetet. Szülőként, pedagógusként, hittanárként csak a gyermeki fogékonyságra, az életkori adottságokra odafigyelve lehet átadni az evangélium üzenetét kicsiknek. Ennek mikéntjéről, az egyes életszakaszok sajátosságairól, Isten-kapcsolatunk alakulásáról beszélgettünk Csáky-Pallavicini Zsófia pszichológussal, három gyermek édesanyjával.

Dicsőítő évszázadok, megáldott falak

Templomnézőben Perger Gyulával

 

Torony, Bucsu, Sé és Dozmat – apró falvak Vas megyében, a nyugati határszélen. Három év leforgása alatt mind a négy említett település temploma megújult, a „közös lelkipásztor”, Perger Gyula egyháztörténész, toronyi plébános vezetésével. Advent első vasárnapján, november 30-án Veres András szombathelyi megyés püspök áldotta meg a dozmati Szent György-templomot, amelyet a renoválással egy időben a régészek is alaposan „megkutattak” – számos rejtett értékét napvilágra hozva. Perger Gyulával ünnepi hangulatban a példaértékű sikertörténet elejétől, megérkezésétől kezdtük a beszélgetést.

A magyar macska és a szerzetesség „titka”

Találkozás Gaál Jenő verbita atyával

 

A missziós szerzetest (az Isteni Ige Társaságához – ismertebb nevén a verbita rendhez tartozik) Sorkifalud szentléránti részében kerestük fel. Gaál Jenő Kemenesmagasiban született 1930-ban. Édesapja tüdőbetegséggel tért vissza az első világháborúból, ezért a gyerekek nem maradhattak odahaza. A család fölbomlott, mondja az atya, már korán rokonokhoz és ismerősökhöz kerültek. Ötéves korától bátyjával Sorkifaludban nevelkedett, ahol az elemi iskola befejezéséig maradt. Ezután a fiatal fiú belépett az Isteni Ige Társasága kőszegi missziósházába.

Kis lépések a jó megoldások felé

Teremtésvédelem

 

Az elmúlt évre vonatkozó visszatekintések gyakran hordozzák magukban azt a veszélyt, hogy tendenciózusak, s csupán olyan tényeket és híreket emelnek ki, amelyekkel bizonyítani lehet az összegzést készítő személy előfeltételezését. Ám bármennyire is igyekeztem, a globális környezeti ügyekkel kapcsolatban valóban nem találtam jó híreket. Ugyanakkor írásom második felében olyan, a közeljövőben várható történéseket említek majd, amelyek talán a jó megoldások irányába mutatnak.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár 2014 áprilisában Brüsszelben a következő kijelentést tette: „A természettel nem lehet tárgyalni, az a saját törvényei szerint teszi a dolgát, és nem vár senkire.” A főtitkár ezzel a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságára kívánta felhívni a figyelmet.

Levelek, érzések, történetek

A múlt esztendőben több levelet is kaptam kedves Új Ember-olvasóktól. Hagyományos, postai küldeményeket, nem e-maileket. Talán sokan már el is felejtették a kapcsolattartásnak e régi formáját, holott néhány évtizede nem is hallottunk még számítógépről, e-postáról, de még a vezetékes telefon is csak kevesek kiváltsága volt. Többször írtam már arról, hogy régebben, főleg a nyári szünetben gyakran leveleztem az osztálytársaimmal, mert másképp hónapokig semmit sem tudtunk volna egymásról. Mindennap izgatottan lestem, vártam a postást, mikor érkezik, hoz-e levelet vagy képeslapot, s emlékszem, milyen nagy öröm töltött el, amikor a postaládából nekem címzett küldemény került elő.

Évfordulók labirintusában

„Milyen jó, hogy túl vagyunk a szilveszteri hajcihőn, ránk férne végre egy kis lehiggadás az időhajszolásban, talán most egy picit fellélegezhetünk. Aztán úgyis beindul majd az agymenés, hogy 2015-ben már tényleg menthetetlenül eljön a világvége, mondván: ez épp eléggé fél kerek évszám az apokalipszishez. Csak nehogy bár ki felüljön az önjelölt prófétáknak, hiszen úgysem tudhatjuk előre azt a bizonyos órát…” – morfondírozott egy sort Z., miközben a harmadik pohár pezsgő utolsó kortya is legurult a torkán.

A hála hangja

Jn 1,1–18

 

Szent János evangéliumával, annak bevezető soraival, a Prológussal még olvasni nem tudó kisministránsként találkoztam. Négyévesen kezdtem ministrálni, 1951-et írtunk akkor. A szentmise abban az időben nem az áldással és az elbocsátással fejeződött be, hanem a Prológussal. A pap a mise befejeztével, az áldás és az elbocsátás után még visszafordult az oltárhoz, és az evangéliumos oldalon elmondta a Prológust. Ezt hívták utolsó evangéliumnak. Eközben már szólt az orgona, a nép a befejező éneket énekelte. A papot már csupán a ministráns hallhatta, ő is inkább csak hangfoszlányokat.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.