Megrendítő – talán ez a legbeszédesebb jelző, amellyel a több mint öt éve halott Tüskés Tibor naplójegyzeteit, vallomásait, leveleit, tárcáit egyberostáló kötetet illethetjük, amely „A csend burka vastagodik” címmel jelent meg a pécsi Pro Pannonia Alapítvány kiadásában. A József Attila-díjas író, irodalomtörténész, szerkesztő, kritikus soraival a csend burkából üzen. Nekünk, itt maradóknak, akik ismertük, akik őrizzük kézfogását – hogy átadhassuk a következő nemzedéknek. Nem megszakítva az újabb és újabb generációk láncolatát – ahogy maga is gondolkodott, írt és tanított írók, költők egymásra rakódó, egymást gazdagító életművéről, az őszinte baráti jobbok szerepéről, az alkotás szenvedélyéről. A magyar irodalom történetét ugyanis „kézfogások történeteként” fogta fel, csakúgy, mint egyik mestere, Gyergyai Albert, a szintén Somogyból induló író, műfordító, a francia nyelv professzora.

A mindenség elmélete című film megtekintése után két dologban biztosak lehetünk. Az egyik, hogy az izomsorvadásban szenvedő világhírű fizikus, Stephen Hawking alakjának zseniális megformálásáért Eddie Redmayne Oscar-díjat fog kapni. A másik pedig az, hogy aki eddig nem konyított a fizikához, az ezután sem fog. Ugyanis a címmel ellentétben a film a legkevésbé sem szól tudományos problémákról, teóriákról vagy olyan elméleti kérdésekről, amelyeken a néző még napokon át rágódhatna.

Általában minden ország szeret hallgatni azokról a múltban elkövetett tettekről, melyek lelkiismereti problémákat okozhatnak. Így van ezzel – a legtöbb esetben – a filmművészet is. Társadalmipolitikai kérdéseket szívesen feszegetnek, ám az adott nemzet emlékezetében mélyre száműzött események valahogy soha nem kerülnek a vászonra. Főleg akkor nem, ha tagadják őket. Az Egyesült Államokban azonban megfigyelhető egy különös jelenség. Persze Hollywoodban sem lehet bármiről filmet készíteni, sőt a hatalom rendkívül tudatosan használja céljai érdekében a sok millió dollár költségvetésű, legtöbbször látványos mozikat. Ha azonban megfelelő idő eltelt, egy-egy sokáig tagadott téma – persze csak akkor, ha már máshol nyilvánosságot kapott – feldolgozhatóvá válik. Erre példa Michael Cuesta legújabb filmje, a Jobb, ha hallgatsz (Kill the Messenger) is.