Egy szemorvos szemével

A látásnak mint érzékelésünk legfinomabban hangolható dimenziójának rejtelmei harminc éve, tizenéves korom óta foglalkoztatnak. A szem tanulmányaim során megismert mikroszkopikus részleteiben való elmerülés olyan világot teremtett bennem, amelynek értelmezése számtalan alkalommal lehetetlennek tűnt, magamhoz intézett kérdéseimre racionális utakon keresztül nem kaptam választ.

Lélekdidergető

Már csaknem két hónapja bemutatták, időközben évszakot is váltottunk, Nuri Bilge Ceylan Téli álom című filmjének élményétől mégis nehéz szabadulni. A tavalyi cannesi filmfesztiválon Arany Pálmát nyert török dráma ugyanis terjedelmének súlya mellett komor hangulatával is alaposan ránk nehezedik.

Rászoruló embertársainkért a nagyböjtben is

Meleg ételt oszt a Katolikus Karitász – tartósélelmiszer-gyűjtés a templomokban

Budapesten a XVII. kerületi önkormányzattal együttműködve péntekenként meleg ételt oszt a Katolikus Karitász és az önkormányzat vezetősége. A hideg hetek alatt a Katolikus Karitász fokozott figyelmet fordít a nehéz anyagi körülmények között élő családokra, az idős és beteg emberekre, valamint mindazokra, akik állandó fedél nélkül az utcán töltik az éjszakát és a nappalok nagy részét.

Örömünnep Sopronban

Felépült a Lőverek új temploma

 

A tavasz első napján, március 1-jén szentelte föl Pápai Lajos győri megyés püspök Sopron új templomát, amelynek tornya a Lőverek nevű városrész fölé magasodik. Az istenháza három év alatt épült fel, de az itt lakó katolikus hívek nem három, hanem hetven évet vártak rá.

A Lőverek, amely a XIX. század végéig a város kertes üdülőövezete volt, a XX. század során állandó lakókkal is benépesült. A domonkos szerzetesek Julianeum néven internátust építettek az úgynevezett Töpler-villa melletti telken. A villa szalonjában ideiglenesen kápolnát létesítettek, amelyet 1943. november 25-én áldott meg Apor Vilmos püspök. Érdekesség, hogy ez volt az első templom, amelyet Árpád-házi Szent Margit tiszteletére szenteltek föl, hiszen XII. Piusz pápa néhány nappal korábban, 1943. november 19-én emelte oltárra IV. Béla király lányát.

Egyeztettek a szakképzésről

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter február 23-án megbeszélést folytatott a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Magyarországi Evangélikus Egyház képviselőivel a szakképzés terén folytatott együttműködésről.

Mi is az a bizonyos két Celsius-fokos emelkedés?

Teremtésvédelem

 

Idén világpolitikai jelentőséggel bíró tárgyalások sora követi egymást annak érdekében, hogy megállapítsák, miként érhető el nemzetközi összefogással az éghajlatváltozás mértékének csökkentése és a valószínűsített hatások mérséklése. A megbeszélések csúcspontjára az év végén kerül sor Párizsban. A tárgyalások előkészítő szakaszának keretében néhány hete értek véget Genfben az első egyeztetések, amelyeken a remény és a szkepszis egyaránt tapasztalható volt. A megbeszéléseket követően Jean-Pascal van Ypersal, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) helyettes alelnöke azt nyilatkozta az AFP-nek: „Optimista vagyok. Lesz megegyezés Párizsban.” Ugyanakkor hozzátette: „Az a legfontosabb cél, hogy a globális hőmérséklet-emelkedés ne haladja meg a két Celsius-fokot, csupán illúzió marad; a világ ma még nem áll készen, hogy valódi megoldást találjon erre a problémára.”

Lélekből

Nők, akik újraírták a történelmet

 

New Yorkban 1857. március 8-án mintegy negyvenezer textilmunkásnő sztrájkolt egyenlő bérért és munkaidő-csökkentésért. 1908-ban pedig ugyanezen a napon több mint száz nő halt meg egy New York-i gyárban történt tűzvészben. 1910-ben, a Koppenhágában megtartott nemzetközi szocialista nőkongresszuson a német Clara Zetkin azt javasolta, hogy március 8-a világszerte legyen a nők napja, amelyet aztán egy évvel később ünnepeltek meg először.

Újra szól a harang a Gellért-hegyen

Erdő Péter bíboros szentelte meg a Sziklatemplom új harangját március 1-jén

 

Hamarosan harang költözik a budapesti pálos kolostor tornyába, hogy a szerzetesek 1951-es elűzése után több mint hatvan évvel ismét imára hívja az élőket, sirassa a holtakat és megtörje a villámokat. A hatvan kilogramm súlyú harangot ott helyezik el, ahol 1934-ben – a pálosok visszatelepülésekor – tizennyolc harang hangján csendült fel a „Boldogasszony Anyánk” ősi magyar himnusz.