Országjáráson a máriapócsi kegykép

A tizenhat állomásból álló országos körút március 8-án, a püspöki szent liturgiát követően indult Máriapócsról. A kegykép – március 24-ei visszaérkezéséig – Csengerben, Nyírcsaholyban, Kisvárdán, Sárospatakon, Encsen, Edelényben, Miskolcon, Budapesten, Győrben, Veszprémben, Pécsen, Szegeden, Nyíracsádon, Debrecenben, Hajdúdorogon és Nyíregyházán látható.

A templom zarándokhellyé válásának tricentenáriuma alkalmából számos más eseményt is szervez a Hajdúdorogi egyházmegye. Az emlékévet március 24-én, a kegykép visszaérkezése után ünnepélyes vecsernyével nyitják meg, amelyen jelen lesz Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációja prefektusa – olvasható az egyházmegye honlapján.


A rendezvénysorozat kiemelt eseményeinek sora május 9-én a gyermekbúcsúval, július 19-én pedig a Miskolci Apostoli Exarchátus búcsújával folytatódik.

Augusztus 1-jén Család-Csoda címmel családfesztivált szerveznek.

Augusztus 15-én kezdődik a központi ünnepség, amelynek keretében másnap, a Nagyboldogasszony-napi búcsún új harangot helyeznek el a kegytemplom tornyában.

Szeptember 12-én és 13-án lesz Kisboldogasszony búcsúja, szeptember 20-án pedig a cigánybúcsú. Szeptember 14. és 16. között rendezik meg Az Istenszülő helye és szerepe az egyház hitében című konferenciát, október 9-én és 10-én pedig teológiai napokat tartanak. Az év egyik utolsó eseménye a november 6. és 8. között megrendezendő történelmi konferencia lesz. Az emlékévet Szent Mihály-napon zárják.

A világhírű ikon története 1676-ban kezdődött. A Szűz Máriát és a Kisjézust ábrázoló képet – fogadalomból – a török rabságából való megszabadulása emlékére készíttette Csigri László máriapócsi bíró. A görögkatolikus egyházközségnek adományozott képet később a pócsi kis fatemplomban helyezték el. Egyházi leírások szerint a hívek 1696. november 4-én liturgiavégzés közben vették észre, hogy a kegyképen Mária szeméből könnyek hullanak; a könnyezés december 8-áig tartott. Ezután I. Lipót király Bécsbe kérette a képet.

A véglegesen az osztrák fővárosban elhelyezett kegyképről három másolat készült, amelyből az egyik visszakerült Pócsra. A leírások szerint a pócsi másolatot először 1715. augusztus 1-jén, 2-án és 5-én, legutóbb pedig 1905-ben látták könnyezni.

A kegykép előtt II. János Pál pápa magyar nyelven végzett szent liturgiát 1991-ben.

Az egyes helyszínek részletes programja a görögkatolikus.hu oldalon található.

Z. N.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .