Új intézet a cigánypasztoráció segítésére

Korábbi döntése értelmében a konferencia megalapította a Boldog Ceferino Képzési Intézetet, amelynek vezetésével Székely János esztergom–budapesti segédpüspököt bízták meg. Az intézet elsődleges feladata, hogy cigánypasztorációs képzéseket biztosít papoknak és lelkipásztori munkatársaknak. Az ülésen a püspökök elfogadták a cigánypasztoráció irányelveit megfogalmazó dokumentumot. Az MKPK szándéka, hogy bemutassa azt a számos példaértékű és eredményes kezdeményezést, amelyeket a katolikus egyház országszerte indított e területen. Ilyen például a közösségi házak, tanodák, családi napközik hálózata, amely országosan közel száz helyszínen van jelen. 

A családok helyzetével kapcsolatban szó esett arról, hogy egyre gyakrabban találkoznak a lelkipásztorok olyan felnőttekkel, akik szeretnék komolyabban gyakorolni hitüket, vagy felnőttként ismerkednek a katolikus hittel, de egyházjogilag nem tisztázott házasságuk vagy élettársi kapcsolatuk.

Az MKPK javaslatot fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy az egyházmegyék, a helyi viszonyok figyelembevételével, nevezzenek meg egy olyan személyt, aki rendelkezik a szükséges egyházjogi ismeretekkel, valamint lelkipásztori gyakorlattal, és előmozdíthatja az efféle helyzetek tisztázását, gyakorlati segítséget nyújtva azoknak, akik rendezni kívánják házasságukat.


Az MKPK elfogadta Bosák Nándor debrecen–nyíregyházi megyés püspök lemondását a liturgikus bizottság elnöki posztjáról, amelyet a főpásztor hetvenötödik életévének betöltése miatt ajánlott fel számára. A testület helyette Veres András szombathelyi megyés püspököt választotta meg a bizottság élére. Emellett a bizottság tagja lett Snell György esztergom–budapesti segédpüspök.

A püspökök testülete döntött a Missale Romanum, vagyis a Római Misekönyv új magyar nyelvű kiadásának előkészítéséről. E feladatokkal a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézetet bízták meg. A legutóbbi magyar nyelvű kiadás mintegy huszonöt évvel ezelőtt készült el. Azóta a Szentszék egy új, módosított latin kiadást jelentetett meg, ezért időszerűvé vált a latin rítusban használt misekönyv magyar szövegének áttekintése, szükség esetén javítása és az új szövegekkel való kiegészítése.

Az ülésen beszámoló hangzott el a hit- és erkölcstanoktatás tapasztalatairól. Az idei tanévben négy évfolyamon több mint százkétezer diák választotta a katolikus hit- és erkölcstan tantárgyat az állami fenntartású általános iskolákban és a hat évfolyamos gimnáziumokban. Az oktatás több mint kétezer-hatszáz helyszínen, mintegy tizenegyezer csoportban történik. A felmenő rendszernek megfelelően a következő két évben várhatóan duplájára növekszik ez a létszám.

Mohos Gábor, az MKPK titkára újságírói kérdésre válaszolva röviden szólt a „történelmi” egyházak és a kormány között az oktatással kapcsolatban a közelmúltban lezajlott tárgyalásokról. A Magyar Katolikus Egyház a testvéregyházak képviselőivel közösen február 23-án Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel tárgyalt a szakképzés hosszú távú kérdéseiről. Az egyházak kérték a hosszabb távú tervezéshez szükséges információkat, ami különösen azért fontos, mert a szakképzés átalakításából következő profilváltás sokszor komoly anyagi ráfordítást is követelő eszközigénnyel jár. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkárságán február 26-án történt megbeszélés egy rendszeres egyeztetés része volt. A tárgyaláson kifejezetten gyakorlati problémákról esett szó.

Palánki Ferenc egri segédpüspök tájékoztatta az MKPK tagjait az április 11. és 12. között Nyáregyházán megrendezendő Isteni Irgalmasság konferencia részleteiről.

Idén kettős évforduló ad alkalmat a Magyarország és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok történelmi áttekintésére: Angelo Rotta nuncius és Gennaro Verolino nunciusi titkár embermentő tevékenysége és kitoloncolása hetvenedik, valamint a Szentszék és hazánk diplomáciai kapcsolatai helyreállításának huszonötödik évfordulója. A kettős jubileumra emlékezve április 14-én, Budapesten konferenciát szervez a Szentszék magyarországi képviselete. A tanácskozáson részt vesz többek között Paul Richard Gallagher liverpooli érsek, a Vatikán államközi kapcsolataiért felelős titkárság vezetője, Matteo Luigi Napolitano, a Budapest igazai című könyv szerzője és Rosalba Verolino, Verolino érsek unokahúga.

Mohos Gábor arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy az M1 március 15-i nemzeti hírcsatornává alakulásával a közszolgálati televízió egyházi műsorai az M1-ről a Duna TV-re kerülnek át, de ugyanúgy a vasárnap délelőtti idősávban sugározzák majd azokat, mint eddig. Az MTVA vezetője az átalakulással kapcsolatban megkereste a történelmi egyházak vezetőit. Elképzelhető, hogy az új hírcsatornán egy egyházi, vallási tematikájú híradó is indul – várhatóan heti rendszerességgel –, de ennek részletei még nem ismertek.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .