Szólj, Uram, még hallja a te szolgád!
Vendégségben a Szentcsalád-plébánia nyugdíjasközösségében
Vendégségben a Szentcsalád-plébánia nyugdíjasközösségében
Jézus közelében
Fegyverszünet vagy több?
Bizonyára nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy utazni jó. Ám talán már kevesebben vannak azok, akik abban is egyetértenek velem, hogy vonattal utazni jó. Szeretek vonatozni, kikapcsolódást jelent számomra, akár nosztalgiavonatról van szó, akár korszerű, gyors úgynevezett railjetről.
A hagyományokhoz híven 2019 karácsonyára is fölépítették Európa legnagyobb beltéri betlehemét a Somogy megyei Vörs plébániatemplomában. Az alkotást december 1-jén, advent első vasárnapján áldotta meg Varga László kaposvári megyéspüspök. Az építkezés folyamatába mi is bepillantást nyerhettünk.
Salamon királyról olvassuk a Bölcsesség könyvében: „Pólyában és gondok közt nevelkedett. Mert egyetlen király sem kezdi másként az életét.” (Bölcs 7,4–5)
Az Új Ember ünnepi, összevont számában a címoldalon Erdő Péter bíboros, prímás kíván vezércikkével áldott karácsonyt olvasóinknak, a 13. oldalon pedig Marton Zsolt váci megyéspüspök ünnepi írását olvashatják. E mellett interjút olvashatnak Lackfi János költővel, valamint a Kapuvári ÍzvadÁszokkal, akik gyakran bukkannak fel egyházi és világi körökben is különböző rendezvényeken.
52 ember, 52 sors, 52 történet, egy közös nevező: Isten – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) készülve karácsonykor a közmédiában Ő és én címmel indul sorozat, amelyben 52 ember beszél a hitéről, tesz tanúságot Istenről – mondta el lapunknak Zsuffa Tünde.