A téli berek csodája

Fotó: Fábián Attila

 

Vörs a Balaton délnyugati sarkánál, forgalmas utak szorításában található, ám a rejtőzködő kistelepülés fontos helyet foglal el nemcsak az emberek térképén, hanem a madarakén is: a vasútállomáson túl kezdődik a Kis-Balaton vadparadicsoma. Szinte megelevenedik előttünk Fekete István Téli berekje. Amint a faluba érünk, várjuk is, mikor lép ki az egyik ház ajtaján Náncsi néni, hogy beinvitálja a látogatókat egy kiadós vendégváró ebédre. A falu közepén áll a Szent Márton-plébániatemplom, mely a közelmúltban teljes külső felújításon esett át. S nem lehet eltéveszteni a plébánia épületét sem, ahol Fekete István már említett regénye szereplőinek szívélyességével készülnek a helyiek a zarándokok fogadására. Nem túlzás ezt állítani, hiszen a vörsi templomban advent első vasárnapjától február 2-áig, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepéig látogatható hatalmas betlehem valóságos zarándokhellyé vált.
A plébánia udvarán elhelyezett fenyőfák már talpakba állítva várják, hogy a templom díszei legyenek, odabent pedig helyi asszonyok hosszú asztalokat terítenek a bejelentkezett vendégeknek. Ungvárszki Imre balatonszentgyörgyi plébános – aki Vörsöt is ellátja – ugyancsak kiveszi a részét a készülődésből: telefonja folyton-folyvást csörög, hol zarándokcsoportok vezetői, hol a média különböző képviselői keresik, hogy megtekinthessék az egyedülálló betlehemet. Együtt megyünk át a templomba, melynek oldalajtóján belépve elénk tárul a csoda: megelevenedik az időszámításunk kezdete körüli Szentföld köves-cserjés panorámája a szelíd somogyi dombok erdőivel – még egy parányi Balatonnal is – ötvözve, elhozva ide is a megváltás örömhírét. Bár a kompozíció előtt egy kisasztalon még szerszámok sorakoznak, sőt, még a Szent Család is az egyik padban „ülve” várakozik, szinte a betlehem végleges állapotát csodálhatjuk meg.
Ez a hagyományunk immár hetvenegy éves – ismerteti a részleteket Ungvárszki Imre, aki 2018 óta szolgál a településen. – Azóta minden évben így készül a falu közössége a karácsonyra. Összefogva építik fel ezt a Somogyra emlékeztető betlehemet, melyet sokan látogatnak a megyén kívülről is, sőt, az utóbbi időben országos hírnévre tett szert. Megjeleníti azt az eseményt, ami Isten szeretetének eljövetelét hirdeti. Vörsön tehát tevékeny várakozással telik az advent, azon munkálkodva, hogy örömet szerezzünk az itt élőknek és az idelátogatóknak.” Imre atya hozzáteszi, az adventi vasárnapokon a messziről érkezőkre való tekintettel délután 2 órakor kezdődnek a szentmisék, majd gazdag kulturális program várja az érdeklődőket környékbeli énekkarok, templomi gitáros zenekarok, valamint a Kis-Balaton Vörsi Dalkör, a helyi iskolások és a vörsi bábtáncoltatók műsorával.
De mi is az a bábtáncoltatás? Erről a régi karácsonyi hagyományról Köcski István mesél, aki maga is segédkezik a betlehem építésében. A népszokás laikus szemmel nem sokban különbözik a más vidékeken is ismert betlehemes játékoktól. A pásztoroknak és angyaloknak öltözött bábtáncoltatók a falut járják, kezükben egy betlehemet ábrázoló, miniatűr színpaddal és a jelenethez tartozó bábokkal. A feljegyzések szerint ez a hagyomány 1866 óta él Vörsön, amióta pedig a templomban épült betlehem országos népszerűségre tett szert, előadásuk elválaszthatatlan az adventi vasárnapoktól. December 23–24-én végiglátogatják a falu házait, mindenütt szívesen látják őket. A kicsi betlehemet és a bábokat a közelmúltban újították fel, tavaly óta pedig egységes jelmezben lépnek föl táncoltatóik: a pásztorok subában, az angyalok bekecsben. 2017-ben Debrecenben is felléptek az országos betlehemes találkozón, idén Sárvárra, Niklára, Zalaszántóra és Balatonszentgyörgyre hívták meg őket.
Köcski István az építés kulisszatitkaiba is beavat: az ötven négyzetméteres alkotáshoz idén tizennyolc láda mohát használtak föl, illetve felajánlásoknak köszönhetően számos fenyő- és tujaágat, termésköveket. Bár az alapkoncepció ugyanaz, a betlehem mégis minden évben kicsit más: idén kevesebb moha borítja, épült egy hidacska és egy újabb barlang, valamint új helyet kaptak a tavaly először szerepelt subás pásztorfigurák. A másfél héten át tartó munkában tizenketten-tizenhárman vettek részt, a legfiatalabb betlehemépítő 22, a legidősebb 79 éves. „Teljesen ingyen építik a betlehemet – teszi hozzá Köcski István. – Ez a mi szeretetszolgálatunk a vendégeknek.”
Míg beszélgetünk, fotós kollégám fölfedezi, hogy a kis tavacskában egy apró, átlátszó sziget is helyet kapott. Első látásra egy darab jégre emlékeztet. Vajon mire szolgál? A titok rövidesen kiderül: idős férfi érkezik, aki egy kerámiából készült parányi kacsát tart a kezében. A „harci sérülést” szenvedett állatfigurát az imént javította meg, s óvatosságra int minket, mivel a ragasztó még nem száradt meg. Ez a kacsa fog ülni a szigetecskén, sőt, kavicsokkal és hínárra emlékeztető növényekkel is díszítik a tavat – teszi hozzá Gere László. Nyugdíjba vonulása óta minden évben ő vezényli a betlehem építését.
Az első perctől kezdve ott van a csoda születésénél, amely a Jézus Szíve-oltár áthelyezésével kezdődik, majd a betlehem alapjául szolgáló faszerkezet összeállításával és vadhálóval borításával folytatódik. A vadháló különösen praktikus, hangsúlyozza Gere László, mert könnyű felfűzni rá a tuja- és fenyőágakat. Az építés vezetője minden tereptárgyhoz tud egy történetet, legyen az egy színes kavics, egy érdekes formájú fadarab vagy egy taplókkal borított tuskó. A dekoratív, fodros taplógombák szintén most fognak először szerepelni a kompozícióban; az építők találták, miközben létráért mentek egyikükhöz. Vörsön szokássá vált, hogy aki talál egy különlegesebb tárgyat a természetben, az rögtön felajánlja a betlehemhez. Már csak néhány marék szalma hiányzik, amit a jászolba teszünk, és el is készülünk – mutatja Gere László a Szent Család számára előkészített helyet.
A vörsi betlehem valóban óriási, de emberléptékét így sem veszítette el: meghitt és kedves. Érezni, hogy a szép kövekkel, ágakkal és fadara­bokkal együtt minden vörsi elhelyezi benne a szívét is. Szinte kedvünk volna icipicire zsugorodni, és sétálgatni ezen a somogyi Szentföldön, elvegyülve a pásztorok és a napkeleti bölcsek között, köszönteni a Szent Családot. Képzeletben meg is tesszük, és megteheti bárki, aki felkeresi a vörsi Szent Márton-templomot. A helyiek minden érdeklődőt szeretettel várnak december 1-jétől február 2-áig, naponta 9 és 17 óra között a templomban. Idén elkészült a padok fűtése is, így a zarándokok nemcsak gyönyörködhetnek a helyiek munkájában, hanem lehetőségük nyílik a pihenésre, az elcsendesedésre is.

 

Szólj hozzá!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..