Hűséggel a vértanúságig

Ünnepi mise Boldog Meszlényi Zoltán emléknapján

 

Féltek tőle életében, halálában a Rákosi-rendszer vezetői, mert 1950. június 29-i elhurcoltatása után még egy év sem telt el, amikor 1951. március 4-én a kistarcsai internálótáborban a kínzások és a végkimerülés következtében meghalt az esztergomi segédpüspök, Meszlényi Zoltán. Boldoggáavatási eljárását 2004-ben indította el Erdő Péter. A dokumentumot, amely a vértanú püspököt kanonizálja a boldogok sorában, 2009. július 3-án hagyta jóvá XVI. Benedek pápa. A püspök boldoggá avatására még ugyanebben az évben október 31-én sor került az esztergomi bazilikában.

Csonka Ferenc cserkész pap emlékezete

Kővágószőlősön, a Buzás Andor Művelődési Házban (Rákóczi utca 69.) március 20-án, 18 órakor megemlékezést tartanak Csonka Ferenc cserkész pap tiszteletére. A rendezvényen részt vesz többek között Udvardy György pécsi megyés püspök, Hamzau Relu plébános és Várhidy György cserkésztiszt, aki Csonka Ferenc atya rabtársa volt a márianosztrai fegyházban. A megemlékezés keretében előadások hangzanak el, többek közt Arató László cserkésztiszt beszél a katakombacserkészetről. A belvárosi templomban emlékmisét mutatnak be, és emléktáblát avatnak a cserkész pap tiszteletére.

További felvilágosítás: Vadász István, Pécs. T.: 06/20-373-6401; e-mail: istvanvadsz17@gmail.com

Kaszap István-emlékév

A szerzetesek évében, Kaszap István születésének 100., halálának 80. évfordulójához kapcsolódva jubileumi programsorozatot szervez a Székesfehérvári egyházmegye, a jezsuita és a ciszterci renddel, valamint a cserkészszövetséggel összefogva. Spányi Antal megyés püspök március 25-én a fehérvári Vasútvidéki Prohászka-templomban nyitja meg az egyházmegyei emlékévet. Homíliát mond Forrai Tamás Gergely jezsuita tartományfőnök.

„Ökumenikus imaóra az új vértanúkkal”

Szent II. János Pál már az ezredforduló előtt megállapította, hogy az egyház a XX. században újra a vértanúk egyházává vált. Különösen a két világháború és a totalitárius rezsimek, valamint a megannyi társadalmi konfliktus és a szélsőséges szegénység nyomán jöttek létre olyan helyzetek, amelyekben az egyháznak számos keresztény élete árán kellett tanúságot tennie hitéről és az evangélium iránti hűségéről.

A málenkij robot óta nem volt ilyen nehéz

Magyar Gergely atyát hívtam a napokban Nagyszőlősön. A ferences rend korábbi tartományfőnöke az elmúlt év augusztusa óta Kárpátalján szolgál. Ma ő a nagyszőlősi plébános. Beszélgetésünket a templom és a plébánia épületének felújításával kezdtük, de rövidesen a Kárpátok alatti élet mindennapi – és egyre feszítőbb – gondjai kerültek szóba. Még ugyanezen a napon levelet kaptam régi munkácsi ismerősünktől, Popovicsné Palojtay Mártától. A két hang – a két kiáltás – egybekapcsolódott. S a hír: a Katolikus Karitász országos gyűjtésbe kezdett Kárpátalja népének megsegítéséért.

Ötven métertől ötven kilométerig – az evangelizálás távja

Találkozás Marton Bernát ciszterci atyával

 

Személyét az utóbbi napokban felkapták a magyar médiában, annak kapcsán, hogy a rossz időjárás miatt lefújt dallasi maratoni – ultramaratoni, ötven kilométeres – futóverseny távját ő idehaza, a Margit-szigeten teljesítette, hetvennégy évesen. A ciszterci szerzetes, a rend által alapított dallasi gimnázium tanára az év elejétől – a tanév végéig – Magyarországon tartózkodik, a budapesti Szent Imre Gimnázium növendékeit oktatja angol nyelvre. Ezek a tények adták Bernát atya iránt az érdeklődés kereteit. Találkozásunkkor én sokkal inkább a szerzetes útjára voltam kíváncsi, amely a második világháború elején Budán, beszélgetésünk helyszínétől nem messze kezdődött.

Egy darabka mennyország

Látogatás Sopron új templomában

 

Múlt heti lapszámunkban hírt adtunk arról, hogy felépült Sopron Lőverek nevű városrészének új temploma. Az Árpád-házi Szent Margit tiszteletére emelt istenházát Pápai Lajos szentelte föl ünnepi szentmise keretében március 1-jén. Az örömünnep előestéjén Sopronba látogattunk, és meggyőződtünk arról, hogy az összefogás és a közös akarat csakugyan hegyeket mozgat. Riportunkban Bognár István atya és Supka-Kovács Tamás kalauzol bennünket, illetve megszólalnak az új templomnak örvendő hívek is.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.