A málenkij robot óta nem volt ilyen nehéz

A nagyszőlősi plébánia története – kezdte Gergely atya – kissé másként alakult a Szovjetunióban, mint Magyarországon hasonló esetben a kommunista uralom évtizedeiben. „Durvább módszerekkel vették el a templomokat, ugyanakkor a katolikus egyház elleni nyílt támadás később kezdődött, mint odahaza. Mintegy harminc évig tartott, ami alatt a nagyszőlősi plébánia templom nélkül maradt. Elvették a mostani plébániatemplomot, illetve a ferences kolostort és annak a templomát is. Bőrraktárnak, virágraktárnak használták őket, ateista múzeumot rendeztek be.”

Az egyházközség egyetlen kis kápolnát tarthatott meg a temető sarkában. Harminc éven át ebben a kicsike – mintegy húsz ember befogadására alkalmas – kápolnában, illetve a kápolna körül folytak a szentmisék. „Erre a kápolnára a nagyszőlősiek mindmáig úgy tekintenek, mint a bölcsőjükre, az egyházközség túlélésének a helyére, s nagy tiszteletben tartják.”

1989 után kapták vissza a plébániatemplomot, romos állapotban, elképzelhetetlenül lepusztult állapotban. „Az itteniek saját erejükből, társadalmi munkával és külföldi adományokból mára szépen fölújították. „Nem luxusszinten, nem minden szempontból olyan módon, ahogyan tőlünk nyugatabbra ez elvárható volna, de az itteni körülmények között méltó módon.”

Persze azóta is minden évben szükséges, hogy ráfordítsanak valamennyit. Az elmúlt években pályáztak – többek között – a templom tetejének felújítására. A bádogtetőt kijavították, kifestették a templombelsőt.

A plébániaépület belső felújítására 2013-ban, az egyházügyi államtitkársághoz benyújtott pályázat segítségével nyílt lehetőségük. A plébániatemplom mellett található az épület, amely ugyancsak romos állapotban került vissza az egyházhoz. Ilyen állapotban is azonnal igénybe vették: hitoktatásra használták, „hiszen kellett minden hely”.

Az elmúlt években szinte teljesen felújították. Leverték a vakolatot, kicserélték a nyílászárókat, a helyiségeket álmennyezettel és hőszigeteléssel látták el, korszerűsítették a fűtést. „A gáztüzelésű kazán mellé fatüzelésű kazánt állítottunk be” – mondta Gergely atya, s ezzel máris érintette napjaink gondjait.


„Nagy áldást jelentett az új kazán ezen a télen, hiszen a gázárak folyamatosan és radikálisan emelkednek, s attól kellett tartanunk, hogy akár meg is szűnhet a gázszolgáltatás. A 2014–15-ös telet kizárólag fatüzeléssel élte túl a plébánia.”

Az épület közösségi házként szolgál. Az irodák mellett könyvár, három hittanterem található benne, kicsiny konyha és előtér szolgálja az összejöveteleket: a hittanórákat, az énekpróbákat, a kórus összejöveteleit és a közösségi imádság alkalmait. „Nem ritkán a halottvirrasztást is itt tartják, ha a háznál erre nincs lehetőség. Ez a régi szokás ugyanis továbbra is megmaradt ezen a vidéken. Ebben és a többi temetési szokásban – amelyek különböznek a tőlünk nyugatabbra eső részeken megszokottaktól – sok szépség és emberi vonás fedezhető fel, a népi vallásosságra jellemző sajátosságokkal.”

S már végképp kikerülhetetlen a jelen helyzet. „A mostani idők nagyon zűrösek – fogalmazott Gergely atya. – Az egyetemistakorúak egy része a behívások, sorozások miatt, más része az itteni tarthatatlan oktatási rendszer miatt elmenekül, finomabban fogalmazva: elvándorol – többségük Magyarországon próbálkozik. Ebben nem lehet kivetnivalót találni. Az ungvári egyetem és a beregszászi főiskola színvonala megfelelő ugyan, de ott is jelentkezik a korrupció. Az egész felsőoktatás erről híres, ettől zeng. Szomorúan teszem fel a kérdést: milyen jövője van annak az országnak, ahol az oktatási rendszer is csúszópénzen, baksison alapul? Ha valaki rendelkezik megfelelő mennyiségű dollárral vagy euróval, jelentős összegű helyi pénzzel, akkor le tud vizsgázni, ha nem, megbukik. A vizsgáztató ugyanis nyíltan megmondja, az vizsgázhat sikeresen, aki ennyit és ennyit befizetett. Ez azt is jelenti, hogy aki diplomát szerez, elsősorban nem a tudása miatt kapja meg azt. Elkeserítő… Milyen lesz így a jövő értelmisége, a szakembergárda – ha egyáltalán lesz?”

A fiatalok elvándorlásának egyik oka ez. Bizakodnak, a magyar diplomával a kárpátaljai fiatal netán visszatér. Aztán a bizonytalan félmondat: vagy igen, vagy nem…

„Az elvándorlás másik szomorú oka a háború, a besorozások. A törvény szerint csak azokat viszik el katonának, akik önként jelentkeznek, a valóság ellenben az, hogy nemcsak önkéntes alapon, hanem bizonyos presszióval gyűjtik össze a katonákat. Ez elől is sokan Magyarországra menekülnek. Szomorú jövő, vagy jövő nélküli hetek, hónapok elé nézünk.”

Ilyen körülmények között mennyire lehet összefogni az ifjúságot? „Már akik vannak, és itt vannak… Azok közül azért el-eljárnak a plébániára. A Szovjetunió megszűnése után itt is fellendülés mutatkozott vallási téren, de mára visszaesés következett be. A fiatalokat ugyanaz elérte, mint Magyarországon vagy nyugatabbra: az internet, a Facebook bódulata. Ezek itt is teljesen átalakítják a gondolkodást. Az általános iskolásokra is értem ezt, nem csupán az idősebb fiatalokra. Azt a feladatot látom magam és a plébánia előtt, hogy újból megnyerjük a fiatalokat, újból keressék az egyház közösségét, a hittanos csoportokat, a nyári táborokat, s ne kallódjanak el. Aki Magyarország felé kacsingat vagy már átment, kétszeresen talajtalanná válik. Elhagyja addigi kultúráját, az ottani nem a sajátja, így sehol nem érezni otthon magát.”

Budapesten, a Margit körúton a ferencesek hittancsoportot indítottak, így próbálják összefogni a határon túli fiatalokat. „Hogy akik elmentek, közösségre találjanak a magyar fővárosban. Legalább ott tartsák bennük, s ők is egymásban a lelket. Ne érezzék magukat számkivetettnek.”

A nagyszőlősi plébánia minden nehézség ellenére a helyi élet összetartó erejét, keretét adja. A templomba, az egyházközségbe – ez tény – elsősorban az idősebbek járnak el. Akik dolgoznak, azokat leköti a megélhetés gondja. „Esténként azért feltűnnek fiatalok is, hittanórára, szentmisére, keresztútra. Az idősebbek sötétedés után már nem mernek kimozdulni.”

A régi ferences kolostor és a vele egybeépült templom – az ateista múzeumi múlt után – ma lelkigyakorlatos ház. Negyven főt tudnak elszállásolni a különböző kurzusokon. Itt kaptak helyet az anonim alkoholisták, de jönnek a neokatekumenek, s a görögkatolikus papok rendszeresen ezen a helyen tartják lelkigyakorlataikat; máskor abortuszon átesett hölgyek lelki talpra állásában segítenek.

A tavalyi háborús zavargások kezdetén nagy volt az ijedtség, a kolostorházba kevesebben jelentkeztek, „de november óta egymást érik a csoportok”.

Éppen a Gergely atya által elmondottakon tűnődtem, amikor megérkezett az alábbi, már említett levél.

„Kedves Barátaink!

Ti, akik ismertek, tudjátok, hogy már 18 éve Kárpátalján élek. Többször meséltem már többeteknek arról, milyen itt a helyzet. A mai napon viszont arra jutottam, hogy ha valamikor, akkor most igazán szükség van arra, hogy a segítségeteket kérjem – nem saját családunk, hanem az egyre több kétségbeesett ember számára. Nem szeretek drámaian fogalmazni, de most tényleg kétségbeejtő a helyzet Kárpátalján.

A hírekből biztos hallottatok az ukrajnai háborúról, lehet, hogy arról is, hogy összeomlott a hrivnya árfolyama, és teljesen elszabadultak az árak.

Az utóbbi hetekben mindenki döbbenten figyeli a folyamatokat. A mai helyzet a következő: reggel egy euró már 36,7 hrivnyát ért. Ez azt jelenti, hogy például az apósom havi 1000 hrivnyás nyugdíja 27 euró, a 115 hrivnyás forintárfolyammal számolva havi 8690 Forint. A minibálbér – 1218 hrivnya – most 33 euró. Tehát egy nyugdíjasnak kevesebb mint napi 1 euróból, egy minimálbéren dolgozónak, aki adott esetben a családját is eltartja, alig több mint napi 1 euróból kellene megélnie. Ezzel lejjebb kerültünk életszínvonalban Bangladesnél, Ghánánál vagy Zambiánál, ott ennél többet keresnek.

Az árak viszont nem afrikaiak, sőt, naponta több alkalommal növekednek, a legtöbb helyen ki sem írják már. Ez annak következménye, hogy alig folyik helyi termelés, a gazdaság alapvetően importalapú.

A legfontosabb élelmiszerek eltűnőben vannak: napok óta hiába keresek lisztet és olajat, cukrot keveset láttam, azt is nagyon drágán.

Az élelmiszerhiány remélhetőleg ideiglenes, a pénzhiány biztosan nem. Az IMF nyomására a kormány év végéig befagyasztotta a fizetéseket és a nyugdíjakat, viszont a gáz és a villany árát a világpiaci szintre emelik.

Nemrég összejöttek az itteni magyarság meghatározó képviselői, és arra jutottak, hogy az 1944-es málenkij robot óta – amikor minden 18 és 50 év közötti férfit elvittek – most éljük meg a legnagyobb krízist. Egyrészt a besorozások miatt – 18-tól 60 (!) éves korig bárkit elvihetnek a háborúba; a debalcevei katlanba például éppen a munkácsi hadosztály szorult be és harcolt, tehát a kárpátaljaiak, akik közül sokan meghaltak vagy megsebesültek –, másrészt a kilátástalan gazdasági helyzet miatt.

Most tehát tényleg szükség van a segítségre. Ennek alapvetően két módját látjuk. Sok olyan család van, amelyen segítene az, ha valamilyen távmunkát kapna Magyarországról, bármit, amit számítógépen keresztül lehet végezni. Havi 40–50 ezer forint már annyi az elvégzett munkáért, ami segít a túlélésben. Ha tudtok ilyen munkát adni valakinek, az a legnagyobb segítség. És persze sokat lehet segíteni egyszerűen adományokkal is. Utalni lehet a Ferences Misszió Alapítvány számlaszámára, ők az egyház berkein belül segítenek, többféle programjuk van, de akár céladományt is el lehet juttatni általuk »a rászoruló családoknak « megjegyzéssel. Másrészt én is nyitottam egy számlát már évekkel ezelőtt külön arra a célra, hogy ha valaki segíteni szándékozik rászoruló kárpátaljaiaknak, akkor ezen keresztül eljuttatjuk nekik a segítséget. Lehet ez egyszeri adomány, de rendszeres átutalás is. Az ide küldött adományok azokhoz jutnak el, akikről a környezetünkben látjuk, hogy szükséget szenvednek. Sok kétségbeesett helyzetben jelentett már ez segítséget családoknak.”

Rápillantok a naptárra: 2015. március 5. Hatvankét évvel ezelőtt, ezen a napon halt meg Sztálin. Itt tartunk.

Fotó: Cser István