Ébredő fák idején
Tán mire leírom a címet, már mind felébredtek – a fák melyeknek költészetük van. Pattanó rügyek, s már zöldülő ágak is tapsolnak, keltike, leánykökörcsin virágok, s ha valahonnan madárhang zárja kadenciájával a napot – cifrázva-remegve –, valamiféle félelem mozdul a ritkított bokrok közt. Közel az este.
A múltkor még hócsipkével játszódott a szél, a hirtelen-váltásra nem csoda a bizonytalanság. Ez is inkább meglepetés annyi türelem után, mely reggelente várta a fordulást. Zsenge füvön bárányka keresgél, fehér bárány. Lefekszik, jobb lábát fölemeli. Mozaikkép mozdul Ravennából vagy Rómából, a fekvő bárány, zászlóval. A Feltámadott, a jobb kezét fölemelő ama vacsorán, s az Emmauszban is kenyérre áldást osztó. Bensőséges szimbólum, nálunk sem hiányzik néhány megmaradt román stílű templom bejáratáról.