Az erőszak nyomában

Nem a mi békénk a fontos, hanem Krisztusé. Ugyanakkor a keresztény embert békésnek gondoljuk, aki szeretne nyugalomban élni, s a családjáért élni, dolgozni. Már-már úgy érezzük itt Európában, hogy túlzottan is béketűrőek vagyunk. De ha mi, keresztények láthatóan nem akarunk bántani senkit, akkor miért éppen ellenünk irányul az a vad gyűlölet, amely újra megmutatkozik a világban? Miért a védtelen keresztény diákot, a dolgozni vágyó munkást, a fegyvertelen embert választják áldozatul a gyilkosok? Miért nem avatkozik közbe senki az érdekükben, miért nem védi őket a világi hatalom, ha megtehetné? Miért nem az a legfontosabb feladatuk a világ vezetőinek, hogy védelmezzék a legértékesebbet, az emberi életet? Miért hallgatunk, talán kevesen vagyunk? Miért nem hallatszik a kiáltásunk? Esetleg nincsenek kommunikációs eszközeink, amelyek segítségével tiltakozhatnánk az öldöklés ellen? Csak kérdéseink vannak, válaszunk kevés. Hangtalan siratjuk az áldozatokat.


Napjainkban a keresztényüldözés számos formáját ismerjük. Vannak, akik „csak” a testet ölik meg, de nagy pusztítást okozó lélekölő fegyverek is működnek a világban. A lélekölő írások, filmek, gúnyrajzok vagy akár játékok hatása talán soha nem volt olyan erős, mint ma. Tudatosan, gátlástalanul használják ezeket, és nagy pontossággal céloznak velük a „fegyveresek”, mi, keresztények pedig majdnem mindig védtelennek érezzük magunkat velük szemben. Elég egy, a tévében éppen húsvétkor vetített áltudományos dokumentumfilm, amely hazugságnak bélyegzi a Krisztus megváltó halálába és feltámadásába vetett hitünket, s máris felmerül bennünk a kérdés: miért, kinek az érdeke bosszantani minket, s gyalázni azt, ami számunkra szent? Ki véd meg minket ettől, vagy mindezt tűrnünk kell a végtelenségig!? Egyedül Krisztus ad választ nekünk, és úgy látszik, mai világunkban különösen is aktuálisak a szavai: „Azért mondtam el ezeket nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot” (Jn 16,33).