Egy jó regényt, vacsorára?

Látogatás a pesti Könyvbárban

 

Irodalom és gasztronómia összetartozik. Proust ma de leine-je az egyik leghíresebb világirodalmi sütemény. De mi, magyarok is hosszan tudnánk sorolni a hazai szépirodalmi művek ízes fogásait. Tersánszky a nyúlpaprikásról írt, Rejtő Nagy Levin receptjeiről, Mikszáth „tragikus” töltött káposztája tananyag lett. Szindbád húslevesének a filmtörténet legszebb képkockáit köszönhetjük. Ignotus Pál „Emma asszony” álnéven szakácskönyvet állított össze. Írók és a konyha ezerféleképpen kapcsolódnak össze.

A csoda sarkon fordul

Lélekbúvárok állítják, az „aranykortudat” maradékaként mindannyiunkban ott munkál a vágy, legalább egy kaján kérdés erejéig: mi lenne, ha hétköznap és ünnep, realitás és csoda kéz a kézben járna? A még márciusban bemutatott A cipőbűvölő és A tenger dala első pillantásra nem is lehetne különbözőbb, ám közös törekvésük, hogy a csodát valamiképpen „földiesítsék”, összeköti a két filmet.

Az iskola és a józan ész határa

A Hajdúdorogi görögkatolikus egyházmegye néhány éve iskolát működtet Nyíregyházán, a Huszár- telepen, az egykori laktanya épületében. Ennek környékén számos szegény – köztük cigány – család lakik, akik nagy örömmel vették az iskola indítását. Annál nagyobb felháborodást keltett, amikor egyes liberális körök kampányt indítottak az iskola ellen, szegregációval vádolták az egyházat, s bírósági eljárást kezdeményeztek az iskola bezáratása érdekében.

Terjed a keresztényüldözés a világban

Interjú Hölvényi György európai parlamenti képviselővel

 

Hölvényi Györggyel, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának vezetőjével a napjainkban egyre terjedő keresztényüldözésről beszélgettünk. Interjúnknak szomorú időszerűséget adnak a lapzárttánkkor is érkező szomorú hírek.

Hölvényi György európai parlamenti képviselő, az Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának vezetője. Beszélgetésünknek szomorú időszerűséget adnak a naponta érkező hírek: „Az olasz hatóságok csütörtökön őrizetbe vettek tizenöt muzulmán illegális bevándorlót, akiket társaik azzal vádoltak meg, hogy a velük utazó keresztényeket a nyílt tengeren a vízbe dobták. Egy másik drámai fejlemény: „Huszonnyolc etióp keresztény férfi kivégzéséről tettek közzé videofelvételt április 19-én, vasárnap az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez köthető líbiai szélsőségesek.”

Agymosás és félelemkeltés

Rettenetes hírek érkeznek a Közel-Kelet országaiból. Több magas rangú vatikáni diplomata is drámai helyzetről számol be. Közrend helyett terror, hit helyett erőszakos agymosás, vallási dialógus helyett gyilkos indulatok dúlnak. Nyomukban templomok romjai, kulturális értékek porrá zúzott maradványai. Élet, épület, érték egy sorssal végzi: tönkretéve, elpusztítva. Megszűnik a jog. Nincsenek szembenálló felek. Szent könyvekből kiolvasottnak vélt, állítólagos vallási tanításra hivatkozva ölnek, rombolnak. Társadalmi méreteket ölt a terrorizmus – a rettegés és a félelem az úr. Az egymásnak rontó erők állati ösztönöket szabadítanak fel. Itt nem lehet háborúról beszélni, mert szinte az összes tényező hiányzik, amely a jog és az igazság talajára helyezné az eseményeket.

Sporttal másokért

I. Karitász Olimpia Veszprémben

 

A Veszprémi Főegyházmegyei Karitász szervezésében rendezték meg az I. Karitász Olimpia elnevezésű jótékonysági sportnapot a Padányi Katolikus Iskolában.

Számos programon vehettek részt az érdeklődők: volt futball- és streetballkupa, lehetett asztaliteniszezni, sakkozni, s emellett néptánc- és tornaórán is kipróbálhatták tudásukat a résztvevők.

A sportágak nevezési díjai élelmiszer-adományok voltak, a futball esetében a jelentkező csapatok pénzadománnyal segítették a jótékonysági célt.

Zagyva Richárd, a főegyházmegyei karitász igazgatója a sportnap megnyitóján köszönetet mondott a támogatóknak és a résztvevőknek, s a rendezvény karitatív céljáról beszélt. Márfi Gyula érsek, a rendezvény fővédnöke megköszönte a szervezőmunkát, és elmondta: a sport és a játék nem idegen a keresztény gondolkodástól és a vallástól, s ez a rendezvény is bizonyítja, hogy a sporton keresztül jótékonykodni is lehet.

2015.04.26.

Interjút készítettünk Hölvényi György európai parlamenti politikussal a keresztényüldözés terjedéséről. Beszámolunk a Bódi Mária Magdolna boldoggá avatásáért szervezett kerékpáros zarándoklatról, illetve a lélek mozgását kísérő pedagógiáról is.

Kit tisztelhetünk vértanúként?

A kenyai és más terrorista mészárlások idején az elfogott fiataloktól megkérdezték, keresztények-e. Ha megvallották hitüket, a szélsőséges iszlamista terroristák megölték őket. Hasonló vértanúságokról más országokból is érkeznek hírek. Már a II. századtól mártírnak tekintették és tisztelték azt, akit keresztény hitéért öltek meg. A mártír kifejezés a tanú jelentésű görög martüsz szóból ered, innen a magyar vértanú kifejezés.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.