Az iskola és a józan ész határa

Negyedik osztályosok immár az első évben beíratott gyermekek, s nagyon ügyesek, szép eredményeket mutatnak föl – mondja Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek. „Valóban megtámadtak minket, mondván, ártalmas az iskola, mivel szegregálja a gyerekeket. Önmagában jogos az az elv, hogy a cigány gyerekeknek a magyar gyerekekkel együtt kell nevelődniük. A cigánygyerekek így eltanulhatják magyar barátaiktól, amit otthon nem tudnak elsajátítani, s a magyar gyerekeknek is fontos, hogy lássák, másféle emberek is élnek, akihez alkalmazkodniuk kell, mint ahogyan a cigány gyerekeknek is szükséges alkalmazkodniuk. Ezt nevezik integrációnak.”

A görögkatolikus egyház ellen indított ideológiai harcban Kocsis Fülöp érsek ugyanakkor „csúsztatásnak” tartja, hogy a magyar–cigány együttélést pusztán rendeleti úton meg lehetne szervezni. „Ez nem így van. Számolni kell a társadalmi ellenállással, a szülők gondolkodásmódjával, s azzal a ténnyel is, hogy a cigány családokban jóval több gyermek születik, mint a magyar családokban.” A rendelkezésre álló adatok alapján közel egymillió cigány ember él az országban. Vannak települések – számuk egyre növekszik –, ahol kizárólag cigányok élnek, „görögkatolikus püspökségeink területén mind gyakrabban találkozunk az állandóan újratermelődő spontán szegregációval”.

Ha rendelettel írják elő, hogy a cigány gyerekeket melyik iskolába vigyék, a magyar szülők egy része fogja a saját gyermekét, és elviszi onnan egy másik iskolába – magyarázza az érsek atya. „Ez sem helyes, de ezzel a valósággal szembe kell nézni. Szidhatja valaki a szülőket: ne vegyék ki gyermeküket abból az iskolából, ahová sok cigány gyerek jár, de sok esetben még azok a szülők is ezt a gyakorlatot követik, akik ezt fennen hangoztatják. Szerencsére akadnak ezt megcáfoló egyéni jó példák is.”

Az egyház – hangsúlyozza Kocsis Fülöp – nem kíván beleszólni abba, ki íratja be gyermekét ebbe az iskolába, s ki viszi el másik intézménybe. Az egyháznak nem az a feladata, hogy a társadalmi ellentéteket oldja, az igazságtalanságokat megszüntesse. Ez ugyanakkor természetes következménye, mintegy mellékterméke a szeretetre és egymás elfogadására vonatkozó tanításának.


„Tesszük, amit tudunk, s mindig tettük, amit lehetett. Azért neveztük el az iskolát Sója Miklós atyáról, mert az ő nyomdokain járunk. Róla tudni kell, hogy a hodászi cigánytelepen egy kis viskóból közösségi házat épített, abban tanította és ellátta a cigány embereket, később pedig templomot is emelt nekik. Mi is ugyanezt tesszük, csak sokkal kedvezőbb körülmények között, intézményes keretekben. Az államtól kaptuk az iskola épületét, fizetjük a pedagógusokat, a karitász révén támogatjuk a hátrányos helyzetű – nem csak a cigány – családokat, a szülőknek képzést nyújtunk főiskolánk révén.”

Sója Miklós atya tevékenységét mindenki elismeri. Nemzetközi hírű pasztorációs munkát végzett több mint negyven éven át Hodászon. „S amikor a minket ellenfeleknek tekintő társadalmi csoport ideológiájába nem fér bele, ahogyan segítjük a cigányokat, ránk sütik a bélyeget, hogy az erkölcstelen és törvénytelen. Az ellenünk indított perben az is szerepelt, hogy tevékenységünk a jó erkölcsbe ütközik. Ezt a bírónő hamar elvetette. Azzal is vádoltak minket, hogy az iskola ártalmas a gyerekeknek, mert elkülönítjük őket. Nem így van. Létrehoztunk egy iskolát, ahová a telepről a gyerekek egyharmada, egynegyede jár, a többiek másutt tanulnak. Ebben a szülők teljes szabadsággal dönthetnek. Ha valaki úgy határoz, más iskolába íratja gyermekét, ezt megteheti, sokan meg is teszik. Ám, aki szereti ezt az iskolát, az miért ne járathatná ide?

Hogyan áll a per? Erre a kérdésre Kocsis Fülöp a következőket válaszolja: „Úgy látom, hogy egész egyszerűen ideológiai harcról van szó. Látszólag a magyar–cigány társadalmi feszültségek kibékítése a pereskedők célja, miközben éppen az ellenkezőjét váltják ki! A feszültséget a minket beperelők szítják.”

Ezzel – teszi hozzá – a kormány keresztény-nemzeti gondolkodását is nevetségessé akarják tenni. „Balog Zoltán miniszter úr elkötelezett, a szegényeket, cigányokat, hátrányos helyzetűeket támogató rendelkezéseit kifigurázzák, kiforgatják valódi tartalmukból, ahogyan kiforgatják a mi szavainkat, a mi tetteinket is.”

Ezek után meglepő, hogy a bíróság másodfokon is elítélte az iskolát, szegregációnak minősítette működését. Miközben a tények azt mutatják, nem kizárólag cigány gyerekek járnak oda. „Annál kevésbé lehet ilyen megkülönböztetést tenni, mert ha egy magyar fiú cigány lányt vesz feleségül, vagy fordítva, az ő gyermeküket minek minősítik a pereskedők? Vagy az a cigány szülőktől származó gyermek, aki azt mondja magáról, ő nem cigány, vajon minek tekinthető az ellenfeleink szerint?”

A telepen cigány és magyar családok, valamint vegyes családok – ha így nevezhetjük – egyaránt élnek. Általánosan nagy szegénység jellemzi őket. „Halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek sokasága él itt, ennek mindenféle velejárójával. Nem az a telep megkülönböztető sajátossága, hogy sok a cigány lakos, hanem hogy sok a szegény család.”

A bíróság ezek után megállapította, hogy az iskola jogellenesen különíti el a cigány gyerekeket. „Ha a törvény azt mondja ki, hogy amit egyházunk a pedagógusok munkájával a gyerekek érdekében tesz, az ártalmas, akkor könyörgöm, a törvényt változtassák meg, ne a mi munkánkat lehetetlenítsék el!”

A közvélemény döntő többsége az iskola és az egyház mellé állt. „A józan ész mégiscsak megmutatja, ha foglalkozunk a gyermekekkel, ha tanítjuk őket, ha bevonjuk a szülőket az iskolai munkába, azzal jót teszünk nekik. Gyönyörű eredményeket értünk el már eddig is, diákjaink szavalóversenyeket nyernek, nemcsak a cigány táncban, cigányzenében, kézműves foglalkozásokban tűnnek ki – ezekben tényleg ügyesebbek –, hanem matematikában, értő olvasásban, versmondásban is szép teljesítményeket érnek el.

Kocsis Fülöp bízik abban, hogy az iskola tovább működhet. „Keressük a módját, hogy pedagógiai munkánk ne ütközzön semmiféle törvénybe, mert nem szeretnék egyetlen magyar törvénnyel szemben sem cselekedni. De nem hagyhatom, hogy ha valami a törvény értelmezése szerint ártalmas, a valóság és a normális gondolkodás szerint ellenben hasznos, akkor én kizárólag a betűhöz igazodjam, s ideológiai ellenfeleink azt tegyék ezekkel a gyerekekkel, amit akarnak.”

Igen szép lelkipásztori munka is folyik az iskolához kötődően. Minden héten szertartáson vesznek részt a gyermekek és a szülők, sok családdal alakult ki közelebbi lelki kapcsolat.

Az élet tehát folyna a maga szeretetet mutató, normális medrében a Huszár-telepen. Az ideológiai ellenfelek azonban nemcsak a tárgyalóteremben akadályozzák a munkánkat. Gyakran járnak a telepre, támogatásokat ígérnek és nyújtanak. Ez önmagában nemes és szép, de Magyarországon legalább még kétszáz ilyen telep létezik. Nagy segítőkészségükben miért éppen ezt a helyet választották ki? Mi itt vagyunk, iskolánk működik, kapcsolatban állunk a családokkal, segítjük őket. Természetesen örülök, ha segítik a szegény családokat, de ezt ne azért tegyék, hogy azzal a mi munkánkat akadályozzák, s igazolni próbálják, hogy amit mi teszünk, az ártalmas.”

Az iskola ügyében másodfokon meghozott ítélet ellen a görögkatolikus egyház a Kúriához fordult. Mostanában várható a végső döntés.