Csillagszórós készülődés – A karácsonyi stresszről

Manapság egyre többször esik szó arról, hogy a posztmodern ember, a fogyasztói társadalom gyermeke nem tud ünnepelni. Nem érzékeli a hétköznapok és a különleges alkalmak közötti különbséget – folyamatos felfokozottságban és habzsolva igyekszik tölteni az életét, így amikor ünnepelni szeretne, már nem tud mit hozzátenni. Amikor a karácsonyról van szó, mégis (minden korábbi kudarca ellenére) igyekszik különleges hangulatot teremteni, valami felemelőt átélni.

Siervas: Confía en Dios

A Siervas egy szerzetesnővérekből álló együttes, a tagok a Siervas del Plan de Dios (Isten tervének szolgálói) közösségben élnek. Különböző országokból származnak: Argentínából, Kínából, Fülöp-szigetekről, Chiléből, Venezuelából, Ecuadorból, Peruból és Japánból. Latin-Amerikában nagy rajongótábora van az együttesnek, melynek lemeze, több videoklipje is megjelent, illetve számos fellépésük, koncertjük is volt már.

A Biblia üzenete: A boldogsághoz vezető út

Nagyon helyes, hogy mindenszentek ünnepén Jézusnak a nyolc boldogságról szóló szavait halljuk (Mt 5,1–12a). Az Istennél élő valamennyi szent ugyanis e nyolc boldogság útját járva jutott el a mennyek országának örök boldogságába. A zsoltárokban is olvasható régi szokás szerint Jézus azzal kezdi tanítását, hogy felkiált: „Boldogok!” Ezzel felébreszti mindenki figyelmét, hiszen minden ember legmélyebb vágya, hogy boldog legyen. Ezért hallgatjuk kíváncsian, hogy milyen utat ajánl Jézus a boldogság elérésére.

Arcok, sorsok, történetek – ilyen az igazi Budapest!

Sokszor csak ülünk a metrón, és bámulunk unott arccal a semmibe, vagy megyünk át az aluljárón, amilyen gyorsan csak lehet, hogy ne kelljen nézni senkire, és még annyira se kelljen szólni senkihez. Történeteket viszünk magunkkal, és azok is mind történetet hordoznak, akik az utcán szembejönnek velünk. Némelyek szépet, mások kevésbé szépet, olykor egyenesen szomorút, mégis megindítót. A busz vagy a villamos ablakán kifelé nézegetve gyakran gondolkodom azon, hogy vajon az meg az az ember boldog-e? Vajon mi történt ma vele, egyáltalán: mi mindent kellett már megélnie? Néhány napja, már nem is tudom, min járt épp az eszem, amikor a Deák téren suhantamban megszólított egy fiú. „Volna számomra öt perced?” – kérdezte. Nem kérek több szórólapot, és most nincs nálam pénz, hogy adakozzak – indult be a hárító mechanizmus, de csak annyit mondtam: „Bocs, sietek.” Aztán mégis megálltam, és pillanatok alatt egy egészen különleges kezdeményezés részesévé váltam.

Ami átragyog a gyászon – Halottak napja Szabadkán

Szabadka utcáit járjuk Bogner István nyugalmazott egyetemi tanárral. Kísérőm a város minden zugát ismeri. Őt pedig, bárhol járunk, szeretetettel köszöntik. A lokálpatrióták magával ragadó szenvedélyével mesél szülőhelyéről, miközben Kosztolányi lábnyomában iparkodunk. Látogatásom célja azonban nemcsak az, hogy bepillanthassak a Magyarországtól lassan száz esztendeje elszakított szecessziós város életébe. Halottak napja közeleg, s ez a nap az itt élők számára különösen fontos. Ekkor emlékeznek az 1944–1945 folyamán ártatlanul meggyilkolt városlakókra is.

Gyalogúton a fellegekbe…

Megnyílt a Mátyás-templom harangtornya – Százkilencvenhét lépcső, csigavonalban… Útközben, az erkélyeket elérve pihenők. Felfelé menet – bár már a közel ötvenméteres magasságból is látható a teljes panoráma – a vágy, a kíváncsiság nem hagyja nyugodni az embert. Ha lehet, még magasabbra… még magasabbra. Lábizmaink felmondják a szolgálatot, de a szívünk, a szívünk hajszol bennünket. Ne add föl! Tovább, ne add föl! Százkilencvenhat, százkilencvenhét, s mikor a szűk „csigalépcsőházból” kilépünk az erkélyre, arcunkba tódul a fény… A szédületben együtt „repülünk” a galambokkal, akár a felhőkbe is kapaszkodhatnánk – János vitéz módjára –, s nagyokat haraphatnánk belőlük, és tán még a mesebeli griffmadárnak is hátára pattannánk elragadtatásunkban… Csaknem nyolcvan méter, ami, ha hozzávesszük a Várhegy magasságát, tekintélyes távolság a Duna vízszintjétől indulva.

Maria Restituta Kafka emléknapján

Az Osztrák-Magyar Monarchia területén született Husovicében (ma Brno), 1894. május 1-jén. A keresztségben a Helena nevet kapta. Édesapja cipész volt. Kétéves korában a család Bécsbe költözött. Helena eladóként, majd nővérként dolgozott a lainzi közkórházban. Munkája révén ismerkedett meg a ferences nővérekkel, és 1914-ben belépett a közösségbe.

A pápa reformjának sikere

A komolyabb sajtóorgánumok világszerte foglalkoznak a püspöki szinódus eredményeivel. Az olasz lapok többsége a német nyelvi kiscsoport sikereként értékelte, hogy bizonyos nyitás történt az újraházasodott elváltak irányában. Az egyedi esetek vizsgálata alapján a döntés lehetőségét a La Repubblica „német kompromisszumnak” nevezi. Ez megzavarta a konzervatívokat – írja a torinói La Stampa.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.