„Úgy megremegett a föld, hogy az ember nem tudta, a város, az árok vagy a tábor akar-e a légbe szállni. Malomkő nagyságú, két-három mázsás kövek szálltak a levegőben. Életemben nem láttam és nem is hallottam még hasonlót, s nagyon remélem, hogy nem is esik meg velem egyhamar ilyesmi. Két óra hosszat nem láttuk a várost, a napot füst és por fátyolozta. Ha nem Buda előtt vagyunk, sokan úgy vélhették volna, hogy az utolsó ítélet napja jött el. Rengeteg törmelék hullott a folyamba, mások átrepültek Pestre…” – szól egy szemtanú beszámolója az 1686. július 22-én bekövetkezett hatalmas robbanásról, amely romba döntötte Zsigmond és Mátyás egykori pompás (Friss-)palotájának Dunára néző homlokzatát, és hosszú szakaszon kiszakította a várfalat is.

A lángokban álló Közel-Kelet és az európai menekültválság annyi más terület mellett a filmipart is megihleti, elég csak az egyre nagyobb számban érkező, szinte szociográfiai ambíciókkal megírt látlelet-mozikra gondolnunk. Közülük mind több tűnik fel rangos filmfesztiválok versenyprogramjában, az idei Oscar-szezon véghajrájába azonban egy olyan alkotás jutott el, mely csupán első látásra osztozik műfajtársai eszmei alapvetésében. A Brooklyn, miközben visszavisz minket a múlt század ötvenes éveibe, elsősorban nekünk, közép-európaiaknak válik fájdalmasan ismerőssé.