2017.03.19.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolót olvashatunk, hogy Kodály Zoltánra emlékeztek a Mátyás-templomban, Bódi Mária Magdolna boldoggáavatási ügye a Vatikánba került, valamint a Szent László-év pedagógiai pályázatairól, emellett interjút olvashatnak Kránitz Mihállyal, a PPKE Hittudományi Karának dékánjával.

A böjt indítéka a szeretet

Megkezdődött a keresztény közösség bűnbánati időszaka. A nagyböjt negyven napja alatt az önmegtagadás, az imádság és a jó cselekedetek útján arra törekszünk, hogy szívünket életünk szétszórtságából Istenhez emeljük, és az ő szeretetével tanuljunk jelen lenni a világban. Papp Miklós morálteológust, görögkatolikus parókust kérdeztük.

Isten tervének eszközei

Alapítójuk, Mazzarello Szent Mária Dominika születésének száznyolcvanadik, valamint magyarországi letelepedésük nyolcvanadik évfordulójára emlékeztek a Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán március 4-én.

A hét szentje – Szent Matild március 14.

Amikor 785-ben Widukind szász nemes megkeresztelkedett, és felhagyott az ellenállással a keresztapjává lett Nagy Károllyal szemben, új fejezet kezdődött a nyugati történelemben. Matild Widukind fejedelmi nemzetségéből származott, és mint­egy száz évvel ősapja megkeresztelkedése után született. Anyja a fríz nemesi család tagja volt. Szülei kisgyermekkorától a herfordi kolostorban neveltették, ahol nagyanyja volt az apátnő. Életrajzírói nemcsak … Olvass tovább

A papi teremlabdarúgó-Eb-n hatodikok lettünk

A hazai csapat a hatodik helyen végzett a papi teremlabdarúgó-Európa-bajnokságon, amelyet február 20. és 23. között a horvátországi Vukováron rendeztek. A magyarok ezzel teljesítették előzetes célkitűzésüket, ami az első hat hely valamelyikének megszerzése volt.