A hét szentje – Szent Matild március 14.

Amikor 785-ben Widukind szász nemes megkeresztelkedett, és felhagyott az ellenállással a keresztapjává lett Nagy Károllyal szemben, új fejezet kezdődött a nyugati történelemben. Matild Widukind fejedelmi nemzetségéből származott, és mint­egy száz évvel ősapja megkeresztelkedése után született. Anyja a fríz nemesi család tagja volt. Szülei kisgyermekkorától a herfordi kolostorban neveltették, ahol nagyanyja volt az apátnő. Életrajzírói nemcsak tanulékonyságát és sokféle művészetben megmutatkozó ügyességét magasztalják, hanem szépségét, bájosságát is. Henrik herceg, a későbbi I. (Madarász) Henrik megkérte a kezét az apátnő nagyanyától.
Matild szeretettel ragaszkodott férjéhez. Az ő oldalán nőtt hercegnővé és királynővé, s lett öt gyermek édesanyja. Az első német királyi pár harmóniában élt. Amikor Henrik hadba vonult, Matild intézte a királyi ház ügyeit. Templomok és kolostorok alapítói voltak. Henrik 929-ben hitvesének ajándékozta Quedlinburgot. Hét évvel később Matild ott temette el férjét.
Mélyen meggyászolta Henriket: a ravatalnál összeomlott, és csak nagy nehezen talált újra magára. A király halála sürgetővé tette az utódlás kérdését. Matild három fiút szült. A legfiatalabbat (a későbbi Szent) Brúnót (925–965) papi pályára szánták. Ő Köln érseke lett. A középső, Henrik volt anyja kedvence. Szelíd, derűs lelkületével nagyon hasonlított apjához. A haldokló király legidősebb fiát, Ottót (912–973) jelölte ki utódául. Ő lett I. (Nagy) Ottó császár.
Matild kedvesen bánt menyeivel, az angol fejedelemnő Edithával és a burgundi–itáliai királynővel, Adelheiddal, sokat tett a fiai közti egyetértésért. Özvegyi vagyonából és más, rendelkezésére álló forrásokból gyakran jótékonykodott. Szegények százai tartoztak mindennapi vendégei közé, vándorokat és zarándokokat vendégelt meg, templomok, kolostorok és alapítványok tapasztalták meg nagylelkűségét.
962-ben Matild utolsó kolostoralapításának, a nordhauseni bencés apátságnak szentelte magát. Az apácákban, különösen Richburg apátnőben meghitt társnőkre lelt, és csaknem állandóan köztük tartózkodott. 967 telén érezte, hogy közeledik a halála. A férje és általa alapított Quedlinburgba ment, hogy ott haljon meg, és ott temessék el, ahol Henriket. Hivatalosan nem avatták szentté, a szász és német nép azonban mindenkor első szent királynőjeként tisztelte és szerette.