„Meghalt hitéért gyilkos kezek által”
Fotó: Lambert Attila

 

Az egybegyűltek – köztük a tiszajenői hittanosok zarándokcsoportja –, Ratnik Ferenc állandó diakónus, tiszavárkonyi plébániavezető és Máthé György szolnoki esperes vezetésével már a szentmise előtt énekkel, imádsággal emlékeztek az 1957. február 28-án meggyilkolt Kenyeres Lajos vértanú papra Tiszavárkonyban, ahol 1946-tól haláláig volt plébános.
A rendelkezésre álló dokumentumok, a nyomozás során feltárt tények alapján számos részletében rekonstruálható a végzetes nap. Kenyeres Lajos plébános azon a délutánon hittanórát tartott a szomszédos faluban, Vezsenyben, majd elindult kerékpárján Tiszavárkonyba. Biciklijén hazavitte a gátőr gyerekeit, azután továbbhaladt a Tisza-gáton. Ekkor már lesben álltak a támadók (a történtek szakértő kutatói hat-hét emberről beszélnek), akik felkészültek a brutális tettre. Egy kifeszített drótkötéllel megakasztották a kerékpárt, rárontottak a földre zuhant plébánosra, és ütni-verni kezdték. A nagy termetű, erős papot azonban nem tudták azonnal agyonverni, a Tiszához vonszolták, és egyikük tarkón lőtte. A holttestet a folyó partfalának alján elföldelték, a biciklit a vízbe hajították.
Néhány nap múlva a Tisza apadni kezdett, és a gátőr rátalált a kerékpárra. A megtalálót megfélemlítették: nem mondhatott el senkinek semmit. A rendőrség elterjesztette, hogy Kenyeres Lajos disszidált, de ebbe nem nyugodtak bele a családtagok. Unkahúga, aki nagy szeretettel, könnyek között beszélt a vértanúról, a szoboravatás alkalmával a Magyar Kurírnak elmondta, a család utólag értesült arról, hogy Lajos atyát már korábban is megverték, mert erről ő nem beszélt nekik. Nem hitték el a rendőrség „meséjét”, még Kádár János közvetlen környezetéhez tartozó embereknél is érdeklődtek Kenyeres atyáról – hiába. Kérdéseikre még sokáig nem kaptak választ.
Napra pontosan egy esztendő múlva, 1958. február 28-án Martfűnél egy halász a megáradt Tiszában egy férfi holttestére bukkant.
A testet Budapestre szállították, a kórházban kiállított „ha­lott­vizs­gálati bizonyítvány” szerint a halál oka „gerincvelő-roncsolás”, és „lövési sérülés”. Kenyeres Lajos holttestét a testvérei azonosították.
A vértanú pap földi maradványainak méltó elhelyezésére csak fél évvel később kerülhetett sor szülőfalujában, Rákóczifalván. Sírján a következő felirat olvasható: „A jó pásztor életét adta juhaiért.” Ezután a félelem és a hallgatás évtizedei következtek. Az első híradás a történtekről 1989-ben jelent meg az Új Emberben.
S hogy miért kellett meghalnia Kenyeres Lajos tiszavárkonyi plébánosnak? Varga Lajos segédpüspök az emlékmisén szentbeszédében elmondta: az 1956-os forradalom idején a váci püspökségről elmenekült állami megbízott hátrahagyott irataiban nyoma van annak, hogy ezt a gyilkosságot már korábban előkészítették.
Kenyeres Lajos 1908. január 3-án született Rákóczifalván, egy harangozó fiaként. Középiskolai tanulmányait a szolnoki állami főgimnáziumban végezte. Érettségi után a váci hittudományi főiskolára nyert felvételt. 1930-ban Vácott szentelték pappá. Káplán és hitoktató volt Üllőn, Szentes-Fábiánsebestyénen, Újpesten, Hatvan-Belvárosban, Valkón, Csépán, Cegléden, Tiszakürtön, Kiskundorozsmán és Pesterzsébeten. 1946-ban került Tiszavárkonyba plébánosként, így családjához is közelebb lehetett, hiszen szülőfaluja, Rákóczifalva Várkonnyal átellenben, a Tisza túlsó partján fekszik. Szerteágazó lelkipásztori tevékenységének súlypontja a fiatalok nevelése volt, nyomtatásban jelentek meg prédikációi, az ifjúsághoz szóló buzdításai. Hittankönyveket írt a népiskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulói számára. Bátor, szókimondó ember volt. Röpiratokban foglalkozott a jövő kérdéseivel, levelet intézett többek között a Petőfi Körhöz, de írt Jurij Andropovnak (1956-ban a Szovjetunió magyarországi nagykövete, később a Szovjetunió első pártfőtitkára) is. A levél ismerői szerint felhívta Andropov figyelmét arra, hogy a magyar parasztságtól idegen a „kolhozosítás szelleme”, pláne ha erőszakkal akarják rákényszeríteni. Kádár Jánoshoz írt levelei a békéért való kiállást hirdetik, van köztük, amely a sajtószabadság megvalósíthatóságáról szól. Varga Lajos püspök a Vigiliában 2008 novemberében megjelent tanulmányában vélelmezi, hogy a történtek kronológiája alapján a Kádárnak és Andropovnak írt levelek közvetlenül is hozzájárulhattak a plébános végzetéhez.
Varga Lajos a március 4-i szentmisén hangsúlyozta: a fiatalokkal foglalkozó, a szűkebb közössége mellett az egész népet szolgálni akaró, s a békéért szót emelő Kenyeres Lajos élete, személye példa a hit melletti bátor kiállásra. Tettei olyan korszakban közvetítették az emberek felé a kereszténységet, Jézus Krisztust, amikor a világ ellenségesen állt az Egyházhoz, az Egyház által képviselt értékekhez.
„1956 után a magyar katolikusokkal szembeni megtorlásokban megjelent egy – a korábbi évtizedben sem tapasztalt – új elem: a gyáva bestiális gyilkosság” – mondta kérdésünkre a korszakról Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese. A forradalom és szabadságharc után a magyarországi egyházüldözés legbrutálisabb időszaka következett. Keveset tudunk ezekről az ügyekről. Túlkapásoknak, személyes bosszúknak is része lehetett bennük. A forradalom után legalább hét papot gyilkoltak meg az országban gyanús körülmények között. Mindig csoportban követték el az erőszakot, ami azt jelzi, hogy csak egymást erősítve voltak képesek végrehajtani a bűncselekményt. Különben miért kellett volna féltucatnyi ember egy pap likvidálásához, például Kenyeres Lajos esetében? Kétségtelen az is, hogy az elkövetők célja a vallásos közösségek megfélemlítése, a zavarkeltés és a bomlasztás volt, de tettüket valamilyen vélt vagy valós sérelem miatti bosszúvágy is sarkallhatta. Valójában gyáva alakok voltak – szögezte le Szabó Csaba.
A tiszavárkonyi szoboravatáson Máthé György esperes elmondta, „Kenyeres Lajos vértanú tisztelete a rendszerváltozás után bontakozhatott ki Martfűn, Vezsenyben, Rákóczifalván és Tiszavárkonyban. A martfűi Tisza-parton kereszt idézi a mártír pap emlékét. A templomokban emléktábla hirdeti vértanúságának üzenetét. Rákóczifalván tavaly avatták mellszobrát, jövőre, a holttest megtalálásának évfordulóján Martfűn lesz megemlékezés. S ha sikerül pályázati pénzhez jutni, a térségben kiépítik a vértanúk és hitvallók zarándokútját, amelynek ötödik állomása lesz a tiszavárkonyi mártír-emlékhely.”
Kenyeres Lajos sorsáról Tamási József (tiszaföldvári-martfűi) plébános rövidfilmet készített (az Új Ember hetilap értesülése szerint a stábot ezért meg is fenyegették 2005-ben!). A várkonyi templom elé pedig most, 2017-ben szobrot állítottak a vértanú Kenyeres Lajos iránti tiszteletből.
Az emlékmise végén a hívő közösség a mártír boldoggá avatásáért imádkozott, majd Ratnik Ferenc tiszavárkonyi plébániavezető szavait követően Varga Lajos püspök megáldotta Harangozó Márton alkotását: Kenyeres Lajos egész alakos szobrát. A művész a mártír pap emlékére korábban már elkészített egy kopjafát, amelyet a gyilkosság helyszínén állítottak fel, Vezseny és Tiszavárkony között, a Tisza-gáton. Az alkotó a következőket véste fel az emlékoszlopra: „Meghalt hitéért gyilkos kezek által.” A kopjafa másik oldalán pedig egy evangéliumi idézet olvasható: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.”