Megújult a nyírkarászi templom
Szocska Ábel apostoli kormányzó július 9-én megáldotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarász község görögkatolikus templomát, melynek a közelmúltban teljesen megújult a tetőzete.
Szocska Ábel apostoli kormányzó július 9-én megáldotta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírkarász község görögkatolikus templomát, melynek a közelmúltban teljesen megújult a tetőzete.
A győri Loyolai Szent Ignác bencés templomban július 10-én szentmisén mutatták be az albumot, amely végigkíséri azon hónapok eseményeit, amelyek a templom 1916-ban rekvirált harangjainak újjászületéséhez vezettek. A harangokat tavaly decemberben a Vatikánban megáldotta Ferenc pápa.
Az Eucharisztia ünneplése 3.
E hetilapszámunkban riportot olvashatnak az egerszalóki ifjúsági találkozóról, „Olyan, mint az elveszett mennyország” címmel beszámolunk a roma gyerekek kerecsendi táboráról és arról, hogy muszlimok gondoskodtak az elrabolt keresztény kislányról
Kincsvadászat Boka Lászlóval, a nemzeti könyvtár tudományos igazgatójával
A szombathelyi Sarlós Boldogasszony-székesegyházban július 8-án beiktatták a Szombathelyi Egyházmegye új főpásztorát, Székely Jánost, a korábbi esztergom-budapesti segédpüspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnökét.