Megáldották a munkácsi püspökség új épületszárnyát
Munkácson július 31-én megáldották a római katolikus püspökség közelmúltban elkészült épületszárnyát, amely a magyar kormány támogatásával készülhetett el.
Görögkatolikus lelkiség
Az Istenszülő legnagyobb ünnepe
Imádsággal a közöny ellen
Ökumenikus és vallásközi imaórát tartottak augusztus 3-án a Szent Egyed közösség szervezésében Budapesten, a Jézus Szíve-templomban. Az imádságot, amely a roma holokauszt és a kislétai cigánygyilkosság évfordulójához kapcsolódott Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök vezette.
Webboltot nyitott a Magyar Katolikus Rádió
A virtuális áruházban, amely július 31-től elérhető, hangjátékokat, meséket, irodalmi adaptációkat, felolvasásokat vásárolhat a közönség.
Egy szemeszter a libanoni Szentlélek Egyetemen
A maronita keresztény felsőoktatási intézményben tanult magyar hallgatókkal beszélgettünk
Hogyan vált a fésűkagyló a zarándoklat jelképévé?
Azok számára, akik végigjárták már az El Caminóként ismert Szent Jakab-utat, a fésűkagyló, más néven Szent Jakab-kagyló jól ismert és kedves látvány.