Megáldották a munkácsi püspökség új épületszárnyát

 

Az ünnepélyes átadón jelen volt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár; Kuti László ungvári vezető konzul, Mélykuti Ferenc beregszászi vezető konzul; a házigazda, Majnek Antal püspök és magyar nyelvű papjai – akik ezen a napon papi találkozót tartottak Munkácson –, valamint a püspökségi munkatársak, a munkácsi és az egyházmegyei karitász munkatársai.
Az ünnepség a székesegyházban szentmisével kezdődött, amelyet a főpásztor mutatott be papjaival együtt. A misében hálát adtak Istennek a sok jótevőért, segítőért, és az új épület támogatóiért. Maj­nek Antal püspök beszédében Loyolai Szent Ignác életéről szólva hangsúlyozta, hogy az Egyház mindig megújulásra szorul.
Ezt követően Soltész Miklós államtitkár Majnek Antal felkérésére a püspökségen előadást tartott a találkozón részt vevő papoknak. Vianney Szent János életéről szólva hivatásuk hiteles, kitartó, hűséges és bölcs megélésére buzdította őket.
A program az új épületszárny megáldásával folytatódott.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .