Meddőségkezelés NaProTechnológiával

Akikben korábban nem tudatosult, hogy a lombikprogram nem elfogadható eljárás a Katolikus Egyház tanítását követők számára, azokban az elmúlt hetek eseményei után felmerülhet a kérdés, hogy van-e egyáltalán olyan erkölcsileg elfogadható, megbízható és sikeres módszer, amely megoldást jelenthet a gyermekre vágyó házaspároknak.

Képeslapok Radnótitól, levelek Kassáktól

Kilencven levéltári doboz, s bennük több ezer levél, képeslap, aprónyomtatvány, fotó, diafelvétel alkotja a Takáts-hagyaték levéltárba került részét, amelynek feldolgozásához a közelmúltban fogott hozzá Kiss Norbert Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatóhelyettese.

„Legyen öröm az iskolakezdés!”

A Katolikus Karitász „Legyen öröm az iskolakezdés!” akciója keretében több módon is támogatja a rászoruló diákokat. A segélyszervezet a határon túli karitászcsoportokkal együttműködve Kárpátaljára is vitt iskolakezdési támogatást: százötven gyermek kapott új iskolatáskát. A tanévkezdés sok családnak jelentős anyagi megterhelést jelent. A táska, a taneszközök, a sportfelszerelés, a technikadoboz beszerzése nagy kiadással jár.

Az ima Istenhez emel

Mindszenty József bíboros, hercegprímás kezdeményezésére és vezetésével 1947. szeptember 14-én százezres hívő tömeg zarándokolt a budapesti Városmajorból Máriaremetére. A hetvenedik évfordulóra emlékezve szeptember 16-án, szombaton engesztelő gyalogos zarándoklatot tartanak ugyanezen az útvonalon. Kovács Gergely okleveles posztulátorral és Boldvai ­Józseffel, az esemény világi szervezőjével beszélgetünk.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.