Az árpádföldi Szent Anna-templom jubileuma
Fotó: Lambert Attila

 

Már kora reggel fiatalok és idősebbek érkeztek a templomhoz, hogy a 2013 óta plébániai kormányzóként szolgáló, lengyel származású Nowaczek Máriusz kérésének megfelelően süteményeket, üdítőitalokat hozzanak a közösségi házba, ahol később, az ünnepi szentmise után agapét tartanak majd.
A szentmise elején a hívek és az egyháztanács nevében köszöntötték a bíborost, és a plébánia fiataljait képviselő gyerekek átnyújtották Erdő Péter bíborosnak a templom mézes­kalácsból készült makettjét.
A főpásztor válaszul elmondta, örül, hogy megújult a templom, amelybe élő hittel járnak az emberek. Hozzátette: nem csupán a falakat hozták rendbe, tudja, itt a szívekben is élő a közösség. Ünnep a mai nap – folytatta a főpásztor, hiszen kilencven évvel ezelőtt szentelték fel ezt a templomot, amelynek védőszentje Szent Anna, Szűz Mária édesanyja. Ez emlékeztet bennünket a család fontosságára, és arra, hogy Krisztus beleszületett az emberiség nagy családjába.
Isten ugyan mindenütt jelen van, de a felszentelt templomban különös módon is átéljük közelségét, és erőt, segítséget, megvilágítást kérünk életünk minden helyzetére.
Hol tudunk imádkozni? Elvileg bárhol lehet, ám az a csönd, az a meghittség, amelyet a templom kínál, és az az imádat, amely a tabernákulumban jelen levő Oltáriszentséget, azaz Krisztust illeti, különleges lehetőséget ad az imára – fejtette ki szentbeszédében Erdő Péter bíboros.
A liturgia végén a főpásztor megáldotta a belső terében megújult templomot, ezt követően pedig megnyílt a templom történetét bemutató kiállítás a közösségi házban.
Árpádföld valamikor az 1880-as években kezdett benépesülni, elsőként Anna-telep jött létre. A helyi lelki közösségi élet kezdetének tekinthető, hogy 1891-ben Pálinkás Ignácné Markovics Etel egy Szent Anna-képet állíttatott fel Anna-telepen, és a kegyhely fenntartására a váci püspökségnél alapítványt is tett. A búcsújáró hely idővel kedveltté vált a környező településeken élők körében is. Anna- és Árpád-telep lakossága megnőtt, ezért egyre nagyobb szükség mutatkozott egy kápolna létesítésére. A helyi lakosok, Újvári Nándor vezetésével, 1911-ben levélben fordultak ­Rajner Lajos esztergomi érseki helynökhöz. A Szent Anna-kép közelében egy haranglábat is felállítottak, amelyet 1914. július 26-án, az Anna-napi búcsún szenteltek fel. 1925. július 5-én tartották Anna- és Árpád-telep templomának ünnepélyes alapkőletéte­lét. 1927 nyarára elkészült a templom, és augusztus 28-án Kovács Sándor pápai kamarás, püspöki titkár felszentelte az istenházát.
Az elmúlt hónapokban megújult a templombelső. A munkálatokhoz a hívek nyújtottak anyagi támogatást, s a kerületi polgármesteri hivatal és Kovács Péter polgármester is segítette a beruházás megvalósulását.