Emmauszi úton

Máriabesnyőn zajlott november 9. és 11. között a XXIV. Családkongresszus. Pénteken ott jártunk, és meghallgattuk Udvardy György pécsi püspök előadását, majd a háromnapos programról kérdeztük Bíró László tábori püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családügyi bizottságának elnökét.

A könyvek sorsa

„Habent sua fata libelli” – azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Akár ez a latin mondás is lehetne a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek mottója. Internetes oldalukon (patakcollege.hu) azonban három szó köszönt: Hit. Haza. Emberiség.

Karizmák ébredése

Kettős jubileumot ünnepeltek november 11-én az újpesti Jégpalotában. Ötvenéves a nemzetközi és húsz a magyar karizmatikus megújulás. Az ebből az alkalomból megalapított, a karizmatikus közösségeket tömörítő szövetséget a tiszteletbeli elnök, Varga László kaposvári püspök levélben üdvözölte, majd Snell György esztergom-budapesti segédpüspök vezetésével mise zárta a napot.

A vallás korunk mentőöve

November 7-én Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál teremben fogadta Ah­mad et-Tajjeb professzort, a kairói al-Az­har mecset és egyetem főimámját, a szun­nita iszlám legmagasabb rangú vallási elöljáróját. Az audienciát követően együtt ebédeltek a Szent Márta-házban.

2017.11.19.

E heti lapszámunkban interjút olvashatnak Mohos Gáborral, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárával arról, hogy a magyar főpásztorok „ad limina” látogatásra készülnek Rómába, emellett beszámolunk arról, hogy boldoggá avatják Brenner Jánost, Jean Vanier pedig szívrohama után visszavonul pihenni. Arról is olvashatnak, hogy az Eucharisztia jegyében tartottak papi rekollekciót Esztergomban.