Örüljetek és ujjongjatok
Vatikáni bemutatása után hat héttel, május 28-án magyarul is megjelent Ferenc pápa „Gaudete et exsultate – Örüljetek és ujjongjatok” kezdetű apostoli buzdítása – tájékoztatta szerkesztőségünket Farkas Olivér, a Szent István Társulat igazgatója.
Görögkatolikus lelkiség
Gondviselés
Egyházmegyei ballagás Kalocsán
A kalocsai Nagyboldogasszony-főszékesegyházban június 1-jén tartották a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában működő általános iskolák közös ballagását.
Világméretű szentségimádás
Szentségimádásra hívtak úrnapja ünnepének előestéjén, június 2-án, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. A világméretű szentségimádási lánchoz 44 ország 900 helyszínén becslések szerint több tízezren csatlakoztak.
Az írországi népszavazás után
Írországban május 25-én népszavazáson döntött az ország az abortuszra vonatkozó korlátozások ellen. A lakosság 78 százaléka katolikus. Az írek 66,4 százaléka úgy döntött, hogy igent mond a terhesség- megszakítás legalizálására.
Zarándoklat Máriaremetére
Szentháromság vasárnapján, május 27-én 91. alkalommal zarándokoltak Máriaremetére a Székesfehérvári Egyházmegye hívei, hogy a Szűzanya közbenjárását kérjék önmagukért, szeretteikért és a magyar nemzetért.
Papszentelés Nagybecskereken
Német László SVD püspök Néri Szent Fülöp ünnepén, május 26-án a nagybecskereki székesegyházban áldozópappá szentelte Palatinus Alen diakónust. A szertartáson részt vettek az egyházmegye papjai, az Isteni Ige Társasága magyar tartományának képviselői, a szomszédos egyházmegyék lelkipásztorai és a hívek.