A Fájdalmas Anya búcsúját ünnepelték Egerben
A Fájdalmas Anya nagy múltú búcsúját az egykori szervita templom udvarán tartották szeptember 16-án Egerben. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be.
A Fájdalmas Anya nagy múltú búcsúját az egykori szervita templom udvarán tartották szeptember 16-án Egerben. Az ünnepi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök mutatta be.
Szeptember 17-én, hétfőn, 81 éves korában Budapesten elhunyt Rónay László József Attila- és Prima díjas író, irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, az Új Ember korábbi főszerkesztője.
A Lengyel Püspöki Konferencia szervezésében szeptember 22-én országos lelkipásztori fórumot tartottak Poznańban. Stanisław Gądecki érseknek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnökének meghívására Erdő Péter bíboros, prímás vezetésével szentmisét ünnepeltek.
Negyven évvel ezelőtt, 1978. augusztus 26-án választották pápává Albino Lucianit, aki az I. János Pál nevet vette fel. A mindössze harminchárom napig uralkodó egyházfő hamar belopta magát az emberek szívébe mosolyával és frappáns mondásaival, melyekből néhányat most a Vatikáni Rádió segítségével mutatunk be.
A Pesti Vigadó tavaszi kiállítását követően Kaposváron, az Együd Árpád Városi Kulturális Központban (Agóra) láthatók a Munkácsy-díjas Bors István szobrászművész és felesége, Honty Márta iparművész alkotásai. A két művész a somogyi megyeszékhely ikonikus alakja volt, ám Bors István tizenöt éve már az égi műterem lakója, ahova, halála után két évvel, 2005-ben hitvese is követte.
Szeptember 19-én a szülők iránti tisztelet parancsáról elmélkedett katekézisében Ferenc pápa. A Szentatya a parancsolat felszabadító hatását hangsúlyozta: elfogadhatjuk szüleinket korlátaikkal együtt, kiengesztelődhetünk gyermekkori sérüléseinkkel, és boldog, másoknak szentelt életet élhetünk.