Életvédő konferencia Pócspetriben

Életek az Életért címmel életvédő konferenciát tartottak Pócspetriben, a Magyarországi Billings Központ és a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért közösség szervezésében. Az eseményen a Humanae vitae kezdetű enciklika megjelenésének 50. és a Billings-módszer kidolgozásának 65. évfordulóját is ünnepelték. Gergely Klaudia beszámolóját szerkesztve közöljük.

A párbeszéddel csak nyerhetünk

A Magyar Kurír kiadásában megjelent Klaus von Stosch Az iszlám mint kihívás – Keresztény megközelítések című kötete. A könyvet Dejcsics Konrád bencés szerzetes és Szőke Péter, a hazai Sant’Egidio közösség vezetője mutatta be a szerző jelenlétében október 15-én, a budapesti D18 könyvesboltban.

Helyes bérgyilkost fogadni?

Október 10-én a Szentatya a „ne ölj” paranccsal folytatta a tízparancsolatról elkezdett katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy Isten minden életet szeret; az abortusz civilizálatlan és embertelen tett; minden törékeny életben Krisztus jön elénk, hogy felszabadítson a nagylelkű szeretetre. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.

2018.10.28.

E heti lapszámunkban többek közt beszámolunk a Venezuelából indult kezdeményezésről, melynek mottója: Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért. Ezen kívül olvashatnak a Parlamentben Szent II. János Pálról rendezett konferenciáról, valamint beszélgetést közlünk a magyar nemzeti teamet vezető Simon házaspárral a Házas Hétvégéről.