Helyes bérgyilkost fogadni?
Fotó: Vatican News

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
A mai katekézisben az ötödik „szóval” foglalkozunk: Ne ölj! Ez az ötödik parancs: Ne ölj! A tízparancsolatnak már a második felénél tartunk, mely a feleba­rá­tai­nkkal való kapcsolatainkra vonatkozik. Ez a parancs a maga tömör és határozott megfogalmazásával védfalként emel­kedik az emberi kapcsolatok alapértéke köré. Mi az alapértéke az emberi kapcsolatoknak? Az élet! Ezért hangzik el: Ne ölj!
Mondhatnánk, hogy a világon elkövetett minden rossz ebben foglalható össze: az élet megvetése. Az életet támadják a háborúk, az embereket kizsákmányoló szervezetek – sok mindent olvasunk az újságban vagy látunk a híradóban –, a visszaélés a teremtett világgal, a „használd, és dob el” kultúrája és az összes rendszer, mely az emberi életekben csak kiaknázandó lehetőséget lát, miközben botrányosan sokan élnek emberhez méltatlan körülmények között. Ez az élet megvetése, és valamiképpen az élet kioltása!
Egy ellentmondásos felfogás megengedhetőnek tartja az emberi élet kioltását az anyaméhben más jogok védelmének nevében. De hogyan lehetne gyógyászati célú, civilizált vagy egyszerűen emberséges az a cselekedet, amely elfojtja a kezdődő, ártatlan és védtelen életet? Kérdezlek benneteket: helyes kidobni egy emberi életet, hogy megoldjunk egy nehézséget? Helyes bérgyilkost fogadni, hogy megoldjunk egy nehézséget? Nem szabad, nem helyes kidobni egy emberi lényt, még ha kicsiny is, hogy megoldjunk egy nehézséget! Az olyan lenne, mintha bérgyilkost fogadnánk egy nehéz­ség megoldására.
Mi az oka mindezeknek? Az élet elleni erőszak és az élet elutasítása végeredményben honnan származik? A félelemből. A másik személy befogadása ugyanis kihívást jelent individualizmusunknak. Gondoljunk csak arra, amikor kiderül, hogy a gyermek fogyatékkal – akár súlyos fogyatékkal – fog születni. Az ilyen drámai esetekben a szülőknek valódi közelségre, valódi szolidaritásra van szükségük, hogy az érthető félelmen felülemelkedve szembe tudjanak nézni a valósággal. Ehelyett gyakran azt az elsietett tanácsot kapják, hogy szakítsák meg a terhességet; a „terhességmegszakítás” szépítő kifejezést használják arra, hogy szándékosan elvetetnek egy gyermeket.
A beteg gyermek olyan, mint minden rászoruló ember a földön; mint az ellátásra szoruló öregek, mint sok szegény, akik nyomorúságos életet élnek: ők, akik nehézségnek tűn­hetnek szememben, valójában Isten ajándékai, akik kihúzhatnak önzésemből, és segíthetnek, hogy növekedjek a szeretetben. A sebezhető élet megmutatja nekünk a kiutat ahhoz, hogy kilépjünk az önmaga körül forgó életből, és felfedezzük a szeretet örömét. Itt szeretnék szünetet tartani, és köszönetet mondani a sok önkéntesnek, köszönetet mondani az olasz önkéntesek mozgalmának, mely a legerősebb a világon, amit megismertem. Köszönöm!
Mi készteti az embert az élet elutasítására? Világunk bálványai: a pénz – jobb eltávolítani ezt  (a magzatot), mert elviszi a pénzt –, a hatalom, a siker. Ezek téves kategóriák az élet megítéléséhez. Mi az élet egyetlen hiteles mértéke? A szeretet – az a szeretet, amivel Isten az életet szereti! Az a szeretet, amivel Isten az életet szereti: ez a mérték! A szeretet, amivel Isten minden életet szeret!
Hogyan fogalmazhatnánk meg kijelentő mondatban a „ne ölj” parancsot? Úgy, hogy Isten „életszerető”, „az élet barátja”, ahogy hallottuk az imént a Szentírásból (Bölcs 11,24–26).
Az élet titka abban tárul fel előttünk, ahogyan Isten Fia bánt vele, aki emberré lett, és egészen odáig ment, hogy a kereszten elvállalta a visszautasítást, a gyengeséget, a szegénységet, a fájdalmat (Jn 13,1). Minden beteg gyermekben, minden gyenge öregben, minden kétségbeesett bevándorlóban, minden törékeny és veszélyeztetett életben Krisztus az, aki keres bennünket (Mt 25,34–46), ő keresi szívünket, hogy megnyisson a szeretet örömére.
Megéri befogadni minden életet, mert minden ember annyit ér, mint Krisztus vére (1Pét 1,18–19). Nem szabad megvetni azt, amit Isten oly nagyon szeretett!
Azt kell mondanunk az embereknek: Ne vesd meg az életet! Sem mások életét, sem saját életedet, mert arra is vonatkozik a parancs: „Ne ölj!” Sok fiatalnak el kell mondanunk: Ne vesd meg életedet! Ne utasítsd el Isten művét! Te Isten műve vagy! Ne becsüld alá magad, ne vesd meg magad függőségekkel, melyek tönkretesznek és halálba visznek!
Az életet senki se ennek a világnak a téveszméi szerint értékelje, hanem mindenki fogadja el magát és a többieket az Atya nevében, aki teremtett bennünket. Ő az „életszerető”, milyen szép ez, Isten „az élet barátja”! És mi mindnyájan annyira drágák vagyunk neki, hogy elküldte Fiát értünk. „Isten ugyanis – mondja az evangélium – annyira szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta (érte), hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..