Bíbor és fekete
Jerry London filmje J. P. Gallagher A Vatikán Vörös Pimpernelje című regényéből készült.
Jerry London filmje J. P. Gallagher A Vatikán Vörös Pimpernelje című regényéből készült.
Imaestet tartottak a tiszta szerelemért a Nyolc Boldogság közösség és az Országos Lelkipásztori Intézet szervezésében. Az eseményen, amelyre október 17-én a budapesti Örökimádás-templomban került sor, szentmise, Bíró László püspök tanítása, fiatal párok tanúságtétele, szentségimádás, közbenjáró ima és gyónási lehetőség várta a résztvevőket.
Énekes irodalmi áhítattal emlékeztek meg Szent II. János Pál pápa megválasztásának 40. évfordulójáról a debreceni Szent Anna-székesegyházban október 14-én.
Életek az Életért címmel életvédő konferenciát tartottak Pócspetriben, a Magyarországi Billings Központ és a Vianney Testvérek a Tisztuló Lelkekért közösség szervezésében. Az eseményen a Humanae vitae kezdetű enciklika megjelenésének 50. és a Billings-módszer kidolgozásának 65. évfordulóját is ünnepelték. Gergely Klaudia beszámolóját szerkesztve közöljük.
A Magyar Kurír kiadásában megjelent Klaus von Stosch Az iszlám mint kihívás – Keresztény megközelítések című kötete. A könyvet Dejcsics Konrád bencés szerzetes és Szőke Péter, a hazai Sant’Egidio közösség vezetője mutatta be a szerző jelenlétében október 15-én, a budapesti D18 könyvesboltban.
Október 10-én a Szentatya a „ne ölj” paranccsal folytatta a tízparancsolatról elkezdett katekézissorozatát. Hangsúlyozta, hogy Isten minden életet szeret; az abortusz civilizálatlan és embertelen tett; minden törékeny életben Krisztus jön elénk, hogy felszabadítson a nagylelkű szeretetre. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közreadjuk.
Boldog Brenner János nyomában mottóval zarándokúton jártak a Szombathelyi Egyházmegyében az esztergomi szeminárium papnövendékei és elöljárói október 12. és 14. között. Útjukról Müller Márk kispap írt beszámolót, melyet szerkesztve közlünk.