Bíbor és fekete

Az eredeti történetet a magyar származású, de gyermekkorától kezdve Angliában élő Orczy Emma bárónő írta, A Vörös Pimpernel címmel. Franciaországban a legvéresebb jakobinus uralom idején, 1793-ban Robespierre parancsára százával végeztek ki nemeseket, csupán a származásuk miatt. A Vörös Pimpernel (mezei tikszem) álnevet viselő angol arisztokrata, Sir Percy Blakeney azonban a legfurfangosabb eszközökkel sok francia nemest megmentett a guillotine-tól.
J. P. Gallagher regénye és a belőle készült film a II. világháború idején játszódik, Rómában. 1943-at írunk, amikor a németek megszállják az Örök Várost. A film fő alakja Hugh O’ Flaherty ír bíboros, a Vatikán Kánonjogi Intézetének vezetője. Középkorú, magas, jó kiállású ember, bokszedzéseket vesz, szereti a társaságot, és fogadásokra jár, amelyeknek ő a központi alakja. Egyes vélemények szerint inkább playboy, mint főpap, mindez azonban csak a látszat. Flaherty valójában másokért élő főpásztor, aki az egyetemes irgalom szellemében cselekszik. Több mint négyezer üldözöttet rejteget kolostorokban, magánházakban. Életmentő munkáját többen segítik: a szép özvegy, Francesca, két pap, Morrosini és Vittorio atyák, több apáca és a menekültek közül is néhányan. O’ Flaherty számára minden menekült egyforma, fajra és származásra való tekintet nélkül. Amikor a német rendőrparancsnok, Kappler kiadja, hogy a római zsidóknak egymillió lírát és száz font ékszert kell összegyűjteniük harminchat óra alatt, mindent megtesz, hogy sikerrel járjanak, s elsőként ő mutat példát: leveszi a nyakából a feszületet ábrázoló nyakláncát.
O’ Flaherty élete kockáztatásával menti az üldözötteket, de elutasítja az erőszakot, szigorúan ragaszkodik az ötödik parancsolathoz: „Ne ölj!” Amikor a befogadott és elbújtatott katonatisztek egyike felveti, hogy fegyveresen is harcolhatnának, és Morrosini atya egyet­értőleg közbeveti, hogy a katonák „elvághatnák a telefonvonalakat. Robbanthatnának utakat, hidakat (…) Szállítmányokat”, O’ Flaherty ellentmondást nem tűrő hangon figyelmezteti: „Morrosini testvér! Állj be közéjük, ha akarsz! Mi itt nem vagyunk partizánok, nem robbantunk vonatot (…) Tisztázzuk egyszer s mindenkorra, mi papok vagyunk, és kötelességünk segíteni mindenkin, akit veszély fenyeget, a háború áldozatain, de ölnünk, azt nem szabad!”
A történet fontos szereplője XII. Piusz pápa, aki óvatosan, megfontoltan viselkedik ebben a végletekig kiélezett helyzetben. A film érzékletesen mutatja be, hogy a pápai hatalomnak, helyzetéből és küldetéséből adódóan, százszor is végig kell gondolnia, mit tesz, hiszen minden cselekedetét fokozott figyelem kíséri, baráttól és ellenségtől egyaránt. A Vatikán és a pápa – hiába a feje a világ legnagyobb Egyházának – tehetetlen a mindent elborító erőszakkal szemben. XII. Piusz tisztában van azzal, hogy milyen sokan várnak segítséget a Vatikántól – a filmben többször is elhangzik, hogy a menekültek végső menedéke a Vatikán, ha senki más, de az Egyház biztosan segít az üldözötteken –, azonban tisztában van azzal, hogy ennek a segítségnek komoly korlátai vannak. XII. Piusz vallja, hogy az Egyház feladata harcolni a gonosszal, ha szembekerül vele, és bár a kompromisszum elvileg nem lehetséges, a gyakorlatban igen óvatosan, megfontoltan kell előrehaladni. Ám ebben a vészhelyzetben nincs mindig idő a dolgok mérlegelésére. Előfordul, hogy azonnali cselekvésre van szükség, annak szem előtt tartásával, hogy az emberi élet szentsége mindennél előrébb való. O’ Flaherty nyíltan kimondja: „Szentatyám, látni az emberek szenvedését és hátat fordítani neki (…) Kérem Szentségedet, gondolja meg, hogy e percben négyezer embert bújtatok itt, Rómában és a városon kívül, és felelős vagyok értük!” A pápa ekkor mélyen megrendül. Feljajdul: „Olyan sokat?!” Egy pillanatra mintha habozna, majd hangjában szeretettel és az isteni gondviselésbe vetett reménnyel mondja: „Én elmondtam, amit az értelem diktál, de ön cselekedjék szíve szerint. Hallgasson a lelkiismerete szavára, és a mi Urunk vezesse és óvja minden lépését!”
A mélyen hívő, és egész életét az üldözöttek megmentésének szolgálatába állító, az erőszak ellen fondorlatosan, de békésen küzdő O’ Flahertyvel élesen szemben áll Kappler ezredes. Szemernyi irgalom sincs benne, kíméletlenül megsemmisíti mindazokat, akik szembeszegülnek vele. Számára nem léteznek isteni törvények, egyetlen célnak rendel alá mindent: hogy maximálisan érvényesítse a német érdekeket. Ám Kapplerben mégiscsak van valami becsület, vállalja a felelősséget szörnyűséges tetteiért. Amikor egyértelművé válik, hogy a németek elvesztették a háborút, ellenszenvét legyőzve O’ Flaherty bíborost kéri meg, hogy bújtassa el a családját. Ő először mereven elzárkózik ettől, de a film végén egyértelművé válik, hogy teljesítette a rómaiak ezreit legyilkoló német rendőrparancsnok kérését. Majd megtudjuk azt is, hogy Kapplert a börtönben senki nem látogatta, a családja sem, csupán egyetlen ember, O’ Flaherty bíboros, aki tökéletesen megvalósítja Krisztusnak a mindenkire – az ellenségre is – kiterjedő szeretetparancsát (Mt 5,33–38) és a szamaritánus egyetemes irgalmát (Lk 10,25–37). Még az olyan, szörnyűséges bűnöket elkövető gyilkos, amilyen Kappler volt, is kerülhet olyan helyzetbe, amikor irgalomra szorul, s akkor ezt nem szabad megtagadni tőle. Szükség van az igazság érvényesítésére, és ez meg is történik, hiszen Kapplert a bíróság életfogytiglani börtönre ítéli. Emellett azonban szükség van a krisztusi irgalomra is. O’ Flaherty megvalósítja azt, amit Jézus így fogalmaz meg: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Mt 9,13). S végül az egykori rettegett római rendőrparancsnok O’ Flaherty bíborostól veszi át a katolikus szentségeket.
Hugh O’ Flaherty bíboros élő példája a mindenkori segítőkészségnek. Élete vezérlőelve volt, hogy aki irgalomra szorul, az számíthat a segítségére. Minden korban, a legkegyetlenebb vészkorszakokban is vannak olyan emberek, akik, vállalva a veszélyt, a lelkükben élő Isten szavára hallgatva cselekednek. O’ Flaherty áldozatos életútja igazolja azt, amit XII. Piusz mond neki a film végén: „Tévedtem, amikor az Egyház kincseiről beszéltem, monseigneur. Az egyház valódi kincsei, amelyek megtartják, amíg a föld forog, azok a ritka emberek, akiknek Isten megsúgja, mit kell tenni. Akárcsak neked! Az Úr áldása legyen rajtad!”
(Bíbor és fekete. Amerikai–angol–olasz filmdráma, 1983., 143 perc. Rendezte: Jerry London. Írta: J. P. Gallagher A Vatikán Vörös Pim­per­nelje című regénye alapján David Butler. Főbb szereplők: Hugh O’ Flaherty: Gregory Peck; Herbert Kappler: Christopher Plummer; XII. Piusz: John Gielgud. Kiadja és forgalmazza: Etalon Film Kft., 2018)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..