Mozart Requiemjét adták elő a szombathelyi székesegyházban

Perger Gyula, a helyi Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpont igazgatója elmondta, székesegyházi káplánkora, 2001 óta vágyott arra, hogy a főtemplomban felcsendüljön Mozart Requiemje. Köszönetet mondott Székely János püspöknek és Császár István helynöknek, Kiss Barnának, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának, valamint Lakner-Bognár András egyházmegyei zeneigazgatónak, hogy támogatták ennek megvalósulását.
Bevezetőül ismertette a darab keletkezési körülményeit: Wolfgang Amadeus Mozart Requiemje az egyik legkülönlegesebb klasszikus mű, keletkezéséhez több legenda is fűződik. 1791-ben, a Varázsfuvola írása közben egy talpig feketébe öltözött idegen kereste fel a zeneszerzőt. Levelet adott át neki, melyben egy titokzatos megbízó requiem (gyászmise) megírására kérte fel őt – a titoktartás feltétele mellett. A kimerült és betegeskedő Mozart úgy érezte: saját halotti miséjét írja. A zeneszerző halála (1791) után rengeteg legenda keringett arról, hogy ki is lehetett az a titokzatos idegen, aki megbízta a Requiem komponálásával. Mint utóbb kiderült: a magát zeneszerzőnek kiadó Franz von Walsegg gróf volt a levél írója, aki más tollával akart ékeskedni, s még harminc évvel a szerzemény keletkezése után is szerzői követelésekkel lépett fel.
Mozartra igen nagy hatással volt a megbízás titokzatossága – folytatta a történetet Perger Gyula. – Miközben megfeszített tempóban dolgozott két határidős művén, a Varázsfuvolán, valamint a Titus kegyelme című operán, állandó fejfájással és rosszullétekkel küszködött. Gondolatai eközben folyton a Requiem körül forogtak. Balsejtelmek és halálfélelem közepette felülről jövő intésnek tekintette e gyászmise megírására szóló felkérést. Nem sokkal halála előtt, 1791. szeptember 7-én az alábbiakat írta egy ismerősének: „A fejem zavart, számolok a végzettel, s annak az Ismeretlennek a képe állandóan a szemem előtt lebeg. Folytonosan magam előtt látom, amint kér, sürget, és türelmetlenül követeli a munkát. S én folytatom, mert a komponálás kevésbé fáraszt, mint a pihenés. Egyébként nincs mitől rettegnem. Érzem abból, amit állapotom megmond világosan: ütött az órám. Meg kell halnom, itt a vég, mielőtt igazán örülhettem volna képességeimnek. Pedig az élet oly szép volt, a pályám oly sok boldogságot ígért, mikor elindultam! De hát a végzetén senki sem tud változtatni, bele kell törődni a Gondviselés akaratába… Be kell hát fejeznem halotti énekemet – nem szabad, hogy befejezetlenül hagyjam.”
Mégsem tudta már befejezni. A félbemaradt Requiemet tanítványa, Franz Xaver Süss­mayr­ fejezte be. A zenetudósok többsége egyetért abban, hogy Mozart a hátralévő tételek főbb témáit, dallam- és harmóniavázlatait is elkészítette, és meghagyta Süssmayr­nak, hogyan egészítse ki őket. A zeneszerző halálának oka a mai napig vitatott. A híres Amadeus című filmben népszerűsített mítosz – mely szerint Antonio Salieri császári udvari zeneszerző mérgezte volna meg őt féltékenységből – nem fedi a valóságot.
Mozart az utolsó estéjét felesége, Constanze legfiatalabb húga, Sophie társaságában töltötte, s félig eszméletlen állapotban még mindig a Requi­em­ről fantáziált. December 5-én, valamivel éjjel 1 óra előtt halt meg. Temetésével kapcsolatban is különböző feltevések, legendák láttak napvilágot. A történelmi tények szerint azonban II. József császár rendelete alapján a temetést akkoriban a lehető leghamarabb el kellett végezni, a holttestet a beszentelés után mielőbb egy külvárosi temetőbe szállítva. Így Mozart temetésére is már másnap, december 6-án sor került. Testét a bécsi Stephansdomnál ravatalozták fel, majd a St. Marx nevű külváros temetőjébe vitték, ahol jelöletlen sírba helyezték.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..