Ha nem szeretünk, már megtettük az első lépést ahhoz, hogy öljünk
Október 17-én a Szentatya azt fejtette ki a „Ne ölj!” parancsról szóló katekézisében, hogy nem más ez a parancs, mint Jézus tanítása szerint felszólítás a szeretetre és az irgalomra, és vigyáznunk kell, mert a másik sértegetésével, lenézésével, levegőnek nézésével már valamiképpen gyilkosaivá válunk. Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes terjedelmében közöljük.
Megáldották a visegrádi templom felújított egykori oltárképét
Erdő Péter bíboros, prímás szentmisét mutatott be október 27-én a visegrádi Keresztelő Szent János-templomban. A szentmise után megáldotta a templom egykori – nemrégiben megtalált és restaurált – oltárképét.
Görögkatolikus lelkiség
„Tégy így, és élni fogsz!”
Fődíjat nyert a vizafogói plébániatemplom
A Berecz Tamás és Batári Attila építészpáros tervei szerint felújított budapest-vizafogói Tours-i Szent Márton-plébániatemplom nyerte el a fődíjat Az év háza versenyen középület kategóriában. Hagyományosan október első hétfőjén, az építészet világnapján adják át a díjakat, idén ez október 1-jére esett.
Olyan lett, mint egy kis ékszerdoboz
Megújult a kerektemplomként ismert esztergomi Szent Anna-templom, amelynek felújítása 2015. január végén kezdődött.
Voksolás az Arany Medál díjakra
November 30-ig lehet jelöltállítással szavazni a 2008-ban alapított Arany Medál művészeti díjra, amelyet minden év végén a közönség szavazatai alapján ítélnek oda hat művésznek.