Találkozás egy néma kisfiúval
Ferenc pápa november 28-i katekézise után egy kisfiú felszaladt a Szentatyához a lépcsőkön.
Ferenc pápa november 28-i katekézise után egy kisfiú felszaladt a Szentatyához a lépcsőkön.
Elismerésben részesültek a Katolikus Karitász orvosmissziójának önkéntesei a Kárpátalján és Délvidéken élő szórványmagyarság körében végzett áldozatos szolgálatukért.
A Budapesti Atlétikai Szövetség szervezésében december 7-én ötödik alkalommal emlékeztek meg az elhunyt sportolókról. Az újlaki Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom kertjében, a sportolók emléktáblájánál Beran Ferenc plébános, egykori atléta áldotta meg a szövetség koszorúját, majd a templomban gyászmisét celebrált a jelenlévőknek.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia döntött arról, hogy tízmillió forint összegű segélyt folyósít a dél-indiai Kerala államot ért természeti katasztrófák által sújtott lakosság megsegítésére.
Egyszerre nagyon XXI. századi és ugyanakkor a legjobb klasszikus európai mesemondó hagyományokat követő könyv Alex T. Smith munkája, amely Angliában is a 2018-as évben jelent meg, a rangos Macmillan Children’s Booksnál.
Idén is rengetegen gyűltek össze december 2-án a debreceni református Nagytemplom előtti téren, hogy részesei legyenek annak a pillanatnak, amikor kigyúlnak a város ünnepi fényei, és meggyújtják az első gyertyát az adventi koszorún.