„Nincs hely termeimben! Eredjetek innen!” – Előttem van annak a ministránsfiúnak az arca, fülemben a hangja, akire úgy jó harminc évvel ezelőtt a fogadós szerepe esett a betlehemes játékban.

Karácsony. Emberré lett. Mostanában gyakran halljuk. A szeretet hasonlító erő. Isten szeret. Olyannyira, hogy hasonlóvá akart válni hozzám. Gyermekké lett, családban élt, evett, ivott, örült, haragudott, szenvedett – egészen odaadta magát, és elment a végsőkig. A fájdalmaim férfija is lett. Nyitva az ajtó. Én is hasonlóvá válhatok hozzá. Nem kell magyarázkodni, már a vágyakozásom is ajándék számára, amelyben hozzá kapcsolódhatok, és ő velem marad.