Szállást keres a Szent Család
Fotó: Fortepan

 

Neki kellett, ahogyan azt jól be is gyakoroltuk, szigorú, sőt kérlelhetetlen hangon elutasítania a szállást kereső Józsefet és Máriát. Megjegyzem, én akkor éppen Józsefet játszottam, korábbi pásztorszerepek után, és későbbi Heródes-alakítások előtt. „Késő éjjel ki zavarog? Házam tele, vendégem sok!” Néz a szemembe a fiú keményen, és én is igyekszem játszani, megtörten és könyörgő hangon, egyébként persze jó ismerőseként. A fején törülközőből font turbán, a jelmeze valami régi, sötét színű fürdőköpeny. Nagy meggyőződéssel mondja a ritmikus mondatokat, szerepe és hatalma biztos tudatában, begyakorolt, de kissé darabos mozdulattal „kifelé” mutatva. Néha irigylem azokat, akiknek ilyen egyszerű a ­világ.
Úgy az igazi a betlehemes játék, ha nem csak a szőke angyalhad énekében gyönyörködünk, ha nem csak a háromkirályok díszes öltözékét csodáljuk és a pásztorok csetlő-botló, derűs jelenlétének örvendezünk. Attól is jobban csodáljuk a közénk született isteni Gyermek jóságát, hogy ránézünk a durva fogadósra, és szinte didergünk a gonosz Heródest meg ravasz tanácsosait hallgatva, ha Máriával és Józseffel együtt egy kissé megremegünk az éjszaka sötétje előtt. Olyan ez, mint a mesében? Talán fordítva igaz: legszebb és legragyogóbb történetünk lett a szépség és a vigasztalás mércéje. A betlehemi hercegecske átélt és elénk élt egy olyan életet, amelynek fénye és árnyéka sokak életének sötétjét és reményét sűríti magában.
Jézus születésének elbeszélése egyebek mellett egy utazás története, ahol a születés tényét jelek és találkozások veszik körül. A születés jelentését az őskeresztény hagyománynak kezdettől fogva magyaráznia kellett, megsejtve és előre látva benne a későbbi életnek, tanításnak és tetteknek, az isteni méltóságnak a jeleit. Isten szerető lakóhelyet készített Fiának Mária tisztaságában és az igaz József gondoskodásában. Mégis megengedte, hogy Fia az ő szeretetük fészkéből beleszülessen egy olyan világba, amely ritkán gondoskodó, szelíd és szeretettel teli.
Az evangéliumi beszámolók szerint Mária és József elhagyja otthonát, tulajdonképpen úton van, amikor Jézus születik. Betlehembe tartanak, Dávid városába, hogy az „elsőszülött”, vagyis különleges méltóságú Fiú ebben a dávidi családban megszülethessen mint királyi utód, valódi kis hercegecske, az ígéret hordozója. A tudósok persze még azon is vitatkoznak, elég nagy volt-e Betlehem, hogy „szállása”, azaz fogadója, karavánállomása legyen, vagy csak valami nagyobb háznál keresett menedéket a szülésre készülő pár. Azért nem jutott nekik hely, mert minden tele volt? Vagy azért nem adtak helyet az emberek, mert a szülés fájdalma zavarta volna őket? Mária és József azért nem találtak szállást, mert idegennek nézték őket? Ki tudja már. Jézus életének további történetét ismerve ez az egyszeri, önmagában talán kevésbé jelentős esemény előjellé változik. Jele annak, hogy „az Emberfiának nincs hova lehajtania a fejét” (Mt 8,20), annak, hogy „övéi közé jött, de övéi nem fogadták be” (Jn 1,11), annak, hogy Heródes elől József nemsokára Egyiptomba menekíti a gyermeket és anyját, s vissza se tér többet Betlehembe, hanem Názáretben telepedik le. S idekívánkozik a Jelenések könyvének mondata is az immár a feltámadt Jézustól, amely reményt és felhívást is jelent mindannyiunknak: „Nézd, az ajtó előtt állok, és kopogok…” (Jel 3,20.)
A gyermekek betlehemes játékát az adventi és karácsonyi időben megelőzi egy másik, manapság inkább felnőttesnek tartott hagyomány, amelyet így hívnak: Szállást keres a Szent Család. Az idei évben én is izgalommal figyelem annak a kis házasközösségnek a jövés-menését, amely éppen így, ezzel a szokással készül a karácsonyra. Néhány naponta meglátogatják egymást, viszik magukkal a Szent Családot jelképező kis szobrocskát, illetve azt a kis imafüzetet, amely a találkozás első pillanataira segítségül imákat, elmélkedéseket ajánl. Egyszerű gesztusok: kapunk valamit, hogy tovább­adjuk. Megajándékozottak vagyunk, és szeretünk ajándékozni. Meglátogatjuk egymást, véletlen rendben, s közben mintha azt mondanánk: magunkat is hoztuk, minket is fogadjatok be. Ne engedjétek, hogy értékes terhünkkel az ajtó előtt toporogjunk. És milyen nagyszerű, ha két ember, netán két pár vagy két család képes erre a nyitottságra, és valóban találkoznak, egymás szemébe néznek…
Kire gondoljunk most már mint mai vándorra, mint mai idegenre, aki az ajtónkon kopogtat? Maradjunk saját köreinkben, vagy tekintsünk messze, idegenbe? A választ minden bizonnyal az dönti el, hogy mi magunk mennyire vagyunk otthon a saját bőrünkben, a saját életünkben, s a messzeségnek és a kiszolgáltatottságnak miféle bugyrait és távlatait jártuk meg. Ha csak karácsonyi napjainkra gondolunk, eszünkbe juthat például az ajándékozás öröme és bizonytalansága, hogy egymásra talál-e az ötlet és a vágy, az álom és a lehetőség. Kézenfekvő, hogy gondoljunk a sokféle bajbajutottra, az idegenekre is. Vagy a legkisebbekre, az élet ajándékát még csak most ízlelő kisbabákra. És kérjük, hogy idén lehessünk befogadóbbak, erősebbek, felnőttebbek, mint eddig.
Talán furcsa, de eszemben jár az Egyház is. Ez a hatalmas intézmény, amely karácsonykor „a betlehemi igénytelenség” szelleméért imádkozik. Bizony az Egyház is vándor, amely manapság többé-kevésbé nyilvánvalóan a helyét, az alkalmas formáját keresi. Szállást keres és szállást kínál. Minél inkább útra kel ez az Egyház, annál inkább lehet befogadója és biztatója sok-sok szállást keresőnek. Szinte ijesztő, milyen kevesen látják és találják meg ma közösségünkben igazi otthonukat. Szállást, átmeneti helyet, ötletet és biztatást az élet következő, nehéz szakaszához mégis bátran kínálhatunk.
Régi ministránstársam, a valamikori szigorú gazda még a negyvenet sem töltötte be, s már kopogtatott az égi nagykapun. Szelíd, jólelkű fiú volt, s később becsületes munkatárs, úgy tudom. Nincs kétségem afelől, hogy vajon ajtót nyitottak-e neki. Inkább azon gondolkodom, hogy itt lenn tudunk-e olyan közösséget építeni, ahová jó érzéssel térhet be pihenni, szállást keresni a kopogtató. Ahol jó szívvel fogadjuk, sőt, ünnepünkre is meghívjuk, mint egy jó család.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..