Szentmise Meszlényi Zoltán boldoggá avatásáért
Az esztergomi bazilikában március 8-án szentmisével emlékeztek meg a mártírsorsú Meszlényi Zoltán segédpüspökről, és imádkoztak boldoggá avatásáért.
Az esztergomi bazilikában március 8-án szentmisével emlékeztek meg a mártírsorsú Meszlényi Zoltán segédpüspökről, és imádkoztak boldoggá avatásáért.
Esterházy János-ünnepség Budapesten – A mártírsorsú felvidéki magyar politikusra, Esterházy Jánosra emlékeztek március 10-én Budapesten, a Szép utcában elhelyezett emléktáblája előtt, illetve a Magyarok Házában megtartott ünnepségen.
A Magyarországi Aquinói Szent Tamás Társaság március 8-án tartotta évi közgyűlését és konferenciáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Szent Tamás tisztelői és követői 2002-ben megalakították a nemzetközi társaság hazai tagszervezetét, majd ezt követően alakult meg az önálló magyar társaság.
A Biblia éve a nagyváradi egyházmegyében – A tavalyi jubileumi évekhez hasonlóan a 2008-ra meghirdetett ökumenikus Biblia évéhez is több határon túli magyar egyházmegye csatlakozott, hogy lélekben együtt ünnepeljünk, és közösen mélyedjünk el a Szentírásban.
Batthyány-Strattmann László hamvai Körmenden – Húsvét ünnepén, március 23-án és 24-én, boldoggá avatásának ötödik évfordulóján Körmendre szállítják Boldog Batthyány-Strattmann László földi maradványait.
Bódi Mária Magdolna -Sok emberrel találkoztam – személyesen vagy olvasmányok révén – hosszú életem során. Közülük mindig vonzottak Krisztus hiteles követői. Bátorítottak, hogy bízzam az általuk megjárt út helyességében.
Beiktatták Pozsony új érsekét – A pozsonyi Szent Márton-dómban március 8-án szentmise keretében iktatták be hivatalába az új pozsonyi érseket, Stanislav Zvolenskýt. A szertartáson jelen volt Jozef Tomko bíboros, a Népek Evangelizációja Kongregáció volt prefektusa, a Szlovák Püspöki Konferencia tagjai, valamint számos egyházi és közéleti személyiség, köztük Ján Figel oktatásügyi EU-biztos.
Várszegi Asztrik interjúkötetéről – Nemegyszer fény derül arra, hogy a „másság” álprófétái nem végeznek alapos munkát, hiszen a sokat emlegetett, bár ködös fogalom körébe is logikusan besorolható valóságelemek közül gyanút ébresztő következetességgel kifelejtik némelyiket.